Egyszer már visszavonulót fújt a benzinkutakról a Tesco, de a jelek szerint meggondolta magát: Budapesten, a IX. kerületi Haller utcában lévő Shell-kúton nyílt nemrég egy kis üzlete.
Megkérdeztük a Tescót, hogy mi változott azóta, hogy a boltlánc és az olajcég közötti együttműködés több mint két évvel ezelőtt megszűnt, valamint, hogy most újabb partnerségről, vagy csak egyedi esetről van szó. Rákérdeztünk arra is, hogy lesznek-e máshol is shelles Tescók.
Az áruházlánc sajtóosztálya megkeresésünkre közölte:
Megállapodtunk a Shell-lel, hogy egy új boltformátumot teszteljünk közösen. Ehhez a Tesco biztosítja a kínálatot és a termékek szállítását, míg a boltokat a Shell üzemelteti. A tesztüzletek a Tesco-Shell közös márkajelzést használják. Az első boltot már megnyitottuk, és további három tesztboltot nyitunk február folyamán. A tesztüzem kiértékelése később, az év folyamán történik majd meg.
Az egyelőre nem publikus, hogy a három új tesztboltot hol nyitják meg a cégek.
Mi történt korábban?
A Tesco és a Shell egyébként nem először közösködik. A boltlánc 2004-ben nyitotta meg először a saját benzinkútját és az ezt követő években egy több mint 50 töltőállomásból álló hálózatot hozott létre. Majd 2009 februárjában a Tesco bejelentette, hogy a Shell fogja üzemeltetni a tescós kutakat. A két cég között akkor létrejött egyezség szerint a Tesco 15 évre adja bérbe a kutakat, a Shell feladata pedig üzemanyag-ellátás és a shopok működtetése.
Később pedig voltak olyan Shell-kutak, amelyekben a boltlánc saját boltot - Tesco Expresszeket - nyitott, a budaörsi Tesco-hipermarket melletti Shell-kúton és a már említett IX. kerületi Haller utcaiban. 2017 májusában azonban a boltlánc közölte: bár az együttműködés sikeres volt, ám a megváltozott piaci környezet, valamint nem egyező stratégiai elképzeléseik miatt a két cég befejezte a közös munkát. A Tesco 2017-es tájékoztatása azonban utalt arra, hogy a benzinkutas Tescók bezárása nem érinti a két vállalat közötti tágabb stratégiai együttműködést.
Kutak, boltok, hálózatok
A Tesco és a Shell együttműködése nem meglepő, miután a többieknél is működik: országszerte több mint nyolcvan OMV-egységben működik kis Spar-bolt. 2018-ban összesen 15 milliószor vásároltak ezekben az üzletekben. Emellett a Lukoil-kutakon is vannak élelmiszer-boltok, amelyeknek ugyancsak a Spar szállít.
A Mol nem keresett magának partnert, hanem létrehozta a bisztróként, kávézóként működő Fresh Cornereket. Utóbbiakról Orosz András, a Mol kiskereskedelmi igazgatója a Napi.hu-nak pár napja adott interjúban azt mondta: a Mol-hálózat növekedésének motorját a Fresh Corner-töltőállomások jelentik, amelyeknek forgalombővülése kétszer akkora volt, mint a hálózat többi részének éves összevetésben. Jelenleg Magyarországon és a régióban összesen közel 800 Fresh Corner működik, a Mol célja pedig az, hogy 2021-re 1250-re nőjön a számuk. Magyarországon szeretnék megduplázni az egységek számát, ezekből jelenleg több mint 130 van.
Ráadásul vannak élelmiszerláncok, amelyek korábban belevágtak az üzemanyagbizniszbe: az Auchan és az Aldi is rendelkezik saját kutakkal.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!