A NAPI Gazdaság információi szerint 5 milliárd forinttal csökkentette az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. a 100 százalékos tulajdonában lévő Váltó-4 Libra Rt. alaptőkéjét, ami így 7,5 milliárd forint lett. A volt postabankos ingatlanportfólió hasznosításával foglalkozó s újabban ingatlanfejlesztésbe kezdett társaság hamarosan eladásra kínálja a beruházásában elkészült balatonlellei új, 12 lakásos üdülőparkját, s a tervek szerint márciusig hozzákezd a fővárosban, Újpesten az egykori Kínál bevásárló-áruház telkére tervezett 120 lakásos társasház-együttes építéséhez. Részletek a hétfői Befektetőben.
Egyed építészeti megoldásokkal, mintegy 34 milliárd forintos hazai beruházással épül Magyarország eddigi legnagyobb, ötcsillagosra tervezett spaszállodája.
Kipróbálta az egyik kínai elektromos SUV-t és az eredmény teljesen lesokkolta.
Ma is ukrán munkavállalók tömege dolgozik az építkezéseken és ők haza fognak menni.
A bűnszervezetben szereplő orvosok mintegy 200 millió forint kárt okoztak az ország költségvetésének.
Hivatalosan is kérelmezte a holland kormány az Európai Bizottságtól, hogy mentsék fel az új migrációs paktum alól.
A hét első napján már több mint egymillió videóindítást generált.