Szombattól literenként bruttó 7-7 forinttal adja olcsóbban a dízel és benzin üzemanyagokat a Mol és az importőrcégek a kúthálózatoknak. A változtatás remélhetőleg a kutak áraiban is megjelenik majd, de hogy melyikük mennyivel csökkent, csak holnap derül ki – írta a Holtankoljak blog.
Pénteken még ezek az országos kiskereskedelmi árak:
Kapcsolódó
- 95-ös benzin: 605 forint/liter
- gázolaj: 609 forint/liter
Ha a kutakon a kiskereskedelmi árak is 7-7 forinttal csökkennének, akkor végre a benzin átlagára 600 forint alá kerülhetne.
A nagykereskedők részéről végrehajtott árcsökkentés egyáltalán nem meglepetés és az sem, hogy ezen a héten már másodszor módosítják lefelé az áraikat, legutóbb 6 és 8 forinttal.
Elég csak ránézni a nyersolaj és a finomított termékek heti árváltozására. A mediterrán tőzsdén a gázolaj ára egy hete 730 dollár volt tonnánként, csütörtökre pedig 685 dollárra esett, vagyis több mint 6 százalékkal lehetett alacsonyabb árakon vásárolni. A magyar importőröknek ráadásul a devizahatások is segítettek: az egy héttel ezelőtti 360 forintos árfolyam helyett az elmúlt napokban 351-352 forintért tudtak dollárt vásárolni.
A Mol nem finomított termékeket, hanem nyersolajat importál (illetve kis mennyiségben van saját termelése is), a beszerzési áraik azonban nem teljesen átláthatók, így nem tudni, hogy az oroszországi szállításokért pontosan mennyit fizet a hazai olajtársaság.
A nagykereskedelmi árképzésben egyébként nincs szerepe az Urals kőolajtípus árának, a Mol (ahogy a magyarországi üzemanyag nagykereskedelmi piac mintegy 30 százalékát lefedő importőrök) a mediterrán gázolaj jegyzésárak mozgását követi le és állapítja meg az értékesítési árait.
Az orosz olaj persze olcsóbb mint az északi-tengeri Brent, de a kettő közti árkülönbözetet szinte teljes mértékben (95 százalékban) elvonja az állam, amely az Erste kalkulációja szerint 100-150 millió dollár bevételt hoz az államháztartásnak.
Az utóbbi hetekben egyébként nem a Molt és az importőröket, hanem a kúthálózatokat érte kritika. Ugyanis több alkalommal előfordult, hogy a kutakon lévő árak kisebb mértékben csökkentek annál, amit a nagykereskedelmi árváltozás lehetővé tett volna.
Minden adott hozzá, hogy 600 forint alatt legyen a benzinár
Meredeken esnek szerdától a gázolaj jegyzésárak, pénteken lefordult a nyersolaj is. Kérdés, hogyan csapódik le mindez a hazai kutakon.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!