A munkavédelmi szabálytalanságok aránya 2014-ben kissé nőtt az előző évhez képest. 2013-ban az ellenőrzött munkáltatók 81,6 százalékánál, valamint a munkavállalók 58,3 százalékánál találtak szabálytalanságot. Tavaly 623 esetben összesen 156 millió forint munkavédelmi és 185 esetben 10,9 millió forint eljárási bírságot szabtak ki a hatóság felügyelői.
Súlyos szabálytalanságot a munkavállalók 32,2 százalékánál tárt fel a hatóság tavaly, ez 67 682 foglalkoztatottat jelent. Ez 4,2 százalékkal kevesebb, mint az előző évben regisztrált 36,4 százalékot, azaz 88 667 embert érintő létszám.
A súlyos munkavédelmi jogsértések között 2014-ben továbbra is jellemző a magasban végzett munkáknál a megfelelő védelem kialakításának és az egyéni védőeszköz biztosításának hiánya, vagy a munkavállaló részéről történő használatának elmulasztása. Közműépítési földmunkáknál sok esetben elmarad a dúcolás, miközben a közúti járműforgalom közvetlenül a munkagödör mellett halad, megnövelve ezzel a föld beomlásának veszélyét - írja a munkavédelmi hatóság.
A munkavédelmi hatóság a 16 941 munkáltató ellenőrzése során 31 658 látogatást folytatott, az ellenőrzések számában a kiemelt ágazatok - egyebek mellett az építőipar, feldolgozóipar, gépipar - képviseltek nagyobb arányt, az összes ellenőrzött munkáltató mintegy kétharmada tartozott az egyik kiemelt ágazatba.
A leggyakrabban előforduló mulasztások a munkavédelmi ismeretek hiánya, a botlás, elesés és elcsúszás veszély és a veszélyes anyagok alkalmazásából eredő kockázatokkal kapcsolatos szabályok megszegése voltak.
A hatóság jelentése szerint az állampolgárok nagy számban tettek bejelentést, az egészséget és biztonságot veszélyeztető körülmények miatt, a felügyelők a közérdekű bejelentés miatti 2546 látogatásuk során 1719 közérdekű bejelentést, 282 panaszbejelentés miatti látogatás során 224 panaszt vizsgáltak ki. Az összes látogatás 8,9 százaléka irányult közérdekű és panaszbejelentések kivizsgálására, amely során 10,7 millió forint munkavédelmi bírságot és 1,9 millió forint eljárási bírságot szabtak ki.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!