A Datahouse adataira hivatkozva azt írta az MGE, hogy Magyarországon idén márciusban a tavaly márciusinál 8 százalékkal több, 12 434 új személygépjárművet helyeztek forgalomba, azonban a forgalomba helyezést követő 6 hónapon belüli kivonásokat figyelembe véve mindössze 8990 darabbal bővült a piac, így már elmarad a tavalyitól.
A különbség oka az, hogy reexport miatt, vagy egyéb okból az autók nem jutnak el a belföldi végfelhasználókhoz. Az eltérés jelentős, és nincs jó hatással a belföldi autópark összetételére – jegyezték meg. Az első negyedévre számolva hasonlóan kis mértékű, 30 százalék körüli a különbség. Januárban, februárban, márciusban összesen 32 194 személygépjárművet, a kivonások után 22 497 személygépjárművet helyeztek forgalomba, ami 2 százalékos, illetve 16 százalékos visszaesés a tavalyi azonos időszakhoz képest.
Kapcsolódó
Az értékesítést a benzines autók uralják. A tisztán elektromos autók száma mindössze 562-vel, a plug-in-hibridek száma 1412-vel nőtt. Az egyesület szerint ezek növekedési üteme egyelőre jelentősen elmarad a várakozásoktól.
A kishaszonjárművek száma a forgalomból történt fél éven belüli kivonások után is nőtt. Ezzel számolva márciusban 1751 darabos, vagyis 4 százalékos a bővülés, míg az első három hónapban 4671 darabos, ami 2 százalékos növekedés.
A használt autók behozatala továbbra is meghaladja az újakét. Az első negyedévben 32 893 darab jött az országba. Kishaszongépjárműveknél fordított a helyzet, csak 926 használt érkezett.
Az MGE az előző hónapok előrejelzéseihez hasonlóan továbbra is arra számít, hogy idén 140 ezer új személygépkocsi állhat forgalomba Magyarországon, ami 10 százalékos növekedés lenne 2020-hoz képest. A nulla kibocsátású autók ezen belül alacsony, 4 ezres darabszám mellett 30 százalékos bővülést érhetnek el. A kishasznonjárműveknél 25 ezer darabos, vagyis 13 százalékos emelkedés várható az idén – olvasható a közleményben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!