Egy gyakorlatilag ismeretlen és maroknyi alkalmazottal működő cég sorra nyeri az állami út- és vasútépítéseket Magyarországon a Strabag konzorciumi partnereként - olvasható a G7-en. A Belfry felívelése láttán a portál építőipari körökben jól értesült és sokat látott forrásai is értetlenül állnak.
Becslésük szerint hatvanmilliárd forintnyi állami megrendelés kerülhetett a magyar Belfry-cégekhez, amelyeknek együttesen alig több, mint húsz alkalmazottjuk van. A cégeket egy osztrák kft. birtokolja, amelyet egy bécsi ügyvéd nevére írtak.
Kapcsolódó
A valódi tulajdonosról viszont csak találgatni lehet - a cégek a nyilvánosan elérhető adatok szerint kizárólag Mészáros Lőrinchez köthető alvállalkozókkal dolgoznak. Ráadásul az osztrák Belfry-nek közös cége van a horvátországi Eszéken a Mészáros Lőrinc szoros üzlettársa, Szíjj László tulajdonában álló Duna Aszfalt Kft.-vel. A cégek Mészáros Lőrinc felcsúti és eszéki futballcsapatának is kiemelt támogatói. A tulajdonos bécsi ügyvédi iroda azt közölte a lappal, hogy ők nem strómanjai Mészáros Lőrincnek.
A tulajdonos bécsi cég (Belfry MS) 2013 és 2016 között 2,1 milliárd forint osztalékot vett ki a magyarországi Belfry-cégekből a beszámolók alapján.
A Belfry neve először 2017 augusztusában tűnt fel a magyar közbeszerzési győztesek között - mielőtt átnevezték volna, előtte ugyanis TRSZ Kft. néven egyszer már nyert közbeszerzést, 850 millió forint értékben - ismertetik a cikkben. Később viszont kizárólag az osztrák-orosz Strabaggal közös konzorciumokban vitte tovább a nyerő szériát a Belfry PE Kft. névre átkeresztelt TRSZ és a Belfry Szolnok Aszfalt Kft. Együtt összesen kevés híján 300 milliárd forint értékben nyertek el út- és vasútépítési közbeszerzéseket, ennek a javát az utóbbi hónapokban. További részletek a G7 cikkében olvashatók.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!