A közlemény szerint június 20. és augusztus 30. között emelt kínálatú és szolgáltatási színvonalú nyári menetrend lesz érvényben, így minden korábbinál több, 51 InterCity kocsi fog közlekedni a Balatonhoz minden nap.
Kitértek arra is, hogy tavaly a nyári szezonban 1,65 millióan utaztak a balatoni járatokon, ez 7,5 százalékkal haladta meg az előző évi teljesítményt; a déli parton zajlott az utazások 70 százaléka.
A menetrendi kínálatot továbbfejlesztették a korábbi évekhez képest, így még több térségből biztosítanak közvetlen kapcsolatot a Balatonhoz.
A járványhelyzet miatt továbbra is kötelező az arc eltakarása (maszkkal, sállal, kendővel) a vonatokon, a teljes járműflottát naponta fertőtlenítik. A védőtávolság betartása érdekében a balatoni vonatokon korlátozzák az értékesíthető helyek számát. Ezért azt tanácsolják az utasoknak, hogy előre, akár több nappal előbb vegyék meg a jegyet, vásárláskor pedig részesítsék előnyben a MÁV-applikációt és az e-vonatjegyet.
A változtatásokról és a nyári menetrendről bővebben a MÁV honlapján lehet tájékozódni.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Ami ott elhangzott, biztosan nem lesz nyilvános – titkolózik a Kreml az orosz-amerikai tárgyalásokról

Van 4500 millió forint a lakosságnál, Varga Mihály dönt, meddig maradhat ott

Nem vesződnek az árrésstoppal, jöhet az állami boltlánc

Kormányzati hátraarc: most a fenntarthatósági célok kerültek a kukába

Tilosban járnak a lakáskiadók, bekeményítenek a fővárosban

Digitális földrengés söpri el a ma ismert bankrendszert?
