A Wizz Air felkészült az ukrajnai járatai ismételt elindítására. Az előzetes terveik szerint a tűzszünet bejelentését követően hat héten belül mintegy 30 útvonalat indítanának újra. A légitársaság hosszú távú stratégiája az ukrán piac jelentős részének visszaszerzése, emellett pedig a globális kapacitásaikat is bővíteni szeretnék.
Határozott tervünk van az ukrajnai újraindulásra, mert szerintem ez bármelyik pillanatban megtörténhet. Amint bejelentik a tűzszünetet, akkor megvizsgálnánk az újraindulást.
– mondta a Reutersnek Váradi József, a cég vezérigazgatója.
Az Európai Unió Repülésbiztonsági Ügynöksége szerint hat-nyolc hétre lenne szükség az ukrán légtér biztonságos újranyitásához. A Wizz Air erre az időkeretre készül, hogy a lehető leggyorsabban reagálhasson a helyzet változására.
A cég tervei szerint a konfliktus lezárását követő hat hónapon belül újraindítanák a kijevi és lvivi bázisok működését.
Kezdetben 60 útvonalon, évi mintegy 5 millió ülőhelyes kapacitást kívánnak biztosítani az ukrán piacon. Ez jelentős lépés lenne a háború előtti piaci pozíció visszaszerzése felé, hiszen 2021-ben a Wizz Air 10,1 százalékos részesedéssel a harmadik helyen állt Ukrajnában. A magyarországi székhelyű cég mellett más légitársaságok is érdeklődnek az ukrán piac iránt. A Ryanair szintén bejelentette, hogy a háború befejezése után járatokat indít Ukrajnába.
Optimista jövőkép
Mindazonáltal komoly kihívásokkal kénytelenek szembenézni a Wizz Air-nél: januárban hat hónapon belül másodszor csökkentették az éves nettó eredményre vonatkozó előrejelzésüket, amit a flotta mintegy 20 százalékának a hajtóműproblémái és a gazdasági bizonytalanságok okoztak.
Ennek ellenére mintegy 20 százalékos kapacitásnövekedésre számít Váradi József a 2025-ös pénzügyi évben.
A cég vezérigazgató szerint a légitársaság 50 új Airbus repülőgépe „jelentős növekedési forrást jelent". Váradi kiemelte, hogy a hajtóműproblémákban érintett, földön lévő gépek egy részét nemsokára újra szolgálatba állítják.
Az ambiciózus terveik ellenére kedden 1,2 százalékot estek a Wizz Air részvényei. Az elemzők a TUI Group, Európa legnagyobb utazásszervezője által jelzett foglalási adatok lassulásával magyarázzák a csökkenést.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Levelet írt Varga Mihály Orbán Viktornak, már nem lehet sok hátra az MNB-alapítványoknak

Rohamtempóban fertőz a vírus, riadót fújtak a szakemberek

Figyelem: nem a várt napon jön a nyugdíj áprilisban

Olyan hír érkezett, amelyre húsz éve nem volt példa Budapesten

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Megérkezett Varga Mihályék döntése

Júniustól négy új helyre is repülhet ezekkel a légijáratokkal
