Mintegy 282 millió forintos támogatást kapott a koronavírus járvány miatt létrehozott, kormányzati versenyképesség-növelő programban a Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt. A vállalat a forrás révén és saját ráfordítással összesen 582 millió forint értékű energetikai fejlesztést és gépbeszerzést valósít meg. A támogatási szerződést Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, illetve Erdélyi István elnök-vezérigazgató írták alá Szarvason.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a beruházás sajtótájékoztatóján elmondta: "a koronavírus világjárvánnyal szembeni egészségügyi védekezés első szakaszát megnyertük, most a gazdasági védekezés időszaka következik. Ebben nagyon fontos szerepe van azoknak a vállalatoknak, akik ebben a nehéz időszakban is munkahelyek megőrzésére, új beruházások indítására törekednek és ezzel az exportorientált magyar gazdaság fejődését segítik elő. Magyarországon 806 vállalat összesen 377 milliárd forint értékű beruházás indít a következő hónapokban, ehhez a kormány 169 milliárd forintnyi támogatást biztosít.
Kapcsolódó
A miniszter közölte, hogy 24 új békési beruházáshoz a kormány 5,1 milliárd forintnyi támogatást biztosít; a Gallicoop fejlesztései pedig fontosak a munkahelyek megőrzése és piaci pozícióinak újabb erősítése érdekében. Az állami támogatással a cég modern csomagológépet is beszerez, és mint azt a vállalat vezetője közölte: a hosszú távon, fenntartható módon előállított, egészséges magyar élelmiszerekhez az út ma a gyártáshoz szükséges energia minőségi javulásán keresztül is vezet.
"Ahhoz, hogy a Gallicoop Zrt. versenyképességét növeljük a külföldi versenytársainkkal szemben és a változó piaci körülmények miatti kiszolgáltatottságunkat csökkentsük, az energiaellátásunkat is meg kell változtatnunk. Ezért fordultunk megújuló energiaforrás felé " - mondta Erdélyi István.
A projektben szerepel egy 1200 kilowattos (kW) termelési kapacitású napelemes kiserőmű megépítése a gyár tetőfelületein, melyek évente 1,32 megawattóra (MWh) energiát termelnek majd. Ennek hatására a pulykagyár működéséhez felhasznált, eddig vásárolt villamosenergia mennyisége nagymértékben csökken, ami alacsonyabb önköltségi árakat, ezáltal jobb versenyképességet teremt.
A több mint 30 éves Gallicoop Zrt. évente 8 ezer tonna húskészítményt, 8 ezer tonna panírozott terméket gyárt, és 40 ezer tonna pulykát dolgoz fel. A vállalat árbevétele 2019-ben elérte megközelítette a 36 milliárd forintot, a teljes integrációban pedig több mint kétezer munkavállalónak biztosítanak megélhetést.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Van 4500 millió forint a lakosságnál, Varga Mihály dönt, meddig maradhat ott

Kitiltanák a villanyautót egy társasházból, itt az újabb konfliktusforrás

Ha eltűnt az idővonala, akkor van egy rossz hírünk

Nem vesződnek az árrésstoppal, jöhet az állami boltlánc

Teljes vasúti leállás az egész országban, az oroszok hackelhették meg a rendszert

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Fájni fog: a kormány terve káoszt okozhat az ingatlanpiacon

Lesújtó bizonyítvány érkezett, a Belügyminisztérium a pánikgombra tenyerelt

Itt az árrésstop mérlege: élelmiszerek százai lettek drágábbak
