A rovarirtó szakemberek szerint igazi darázsinvázióra számíthatunk augusztus közepétől.
„Május végén és június közepén nagy esők, majd lehűlés volt, ami kedvezett a darazsak fejlődésének. A több hete tartó kánikula miatt pedig ez csak fokozódott, így elmondhatjuk, hogy egy hónappal korábban kezdtek mozogni a darazsak" – mondta a sonline.hu-nak Ludányi-Cene Anett, az ALK Kártevőirtó Kft. ügyvezetője. Hozzátette: nagyobbak a fészkek is, hétszintes, focilabda méretűvel is találkoztak a siófoki cég munkatársai.
Augusztus mindig a darázsriasztás csúcshónapja, de az idei különösen korán kezdődött.
„Két héttel előrébb vagyunk, ahogy ez jellemző a mezőgazdaságra is. A darazsak előbb rakják le a petéket, és előbb is kelnek ki, a kánikula és az aszály az ő malmukra hajtotta a vizet – mondta Horváth Tünde, az Uniszolg 2002. Bt. ügyvezetője. Hozzátette: gyakran az éghajlatváltozással megjelenő fajok okoznak riadalmat.
Fák törzsében tanyázik a tőrös darázs, ami a mediterrán területeken volt csak korábban jellemző, de ma már nálunk is gyakran megjelennek. Sokszor hívnak olyan házhoz, ahol ilyenek rajzanak, de ezek nem veszélyesek és védettek, ezért nem is irthatóak – tette hozzá a szakértő.
A rovarirtással foglalkozó cégek szerint tudatosabban kellene védekezniük az ingatlantulajdonosoknak a darázsfészkek kialakulása ellen. Egy többszintes, emberfej méretű fészek ugyanis nem két nap és nem is néhány hét alatt készül el.
Olyan fészkeket építenek a padlásterekben, ahol még nagy hideg esetén is óvó mikroklíma jön létre, így fagy esetén sem pusztul el a királynő.
A rovarirtókat gyakran már csak akkor hívják, ha ázik át a plafon és/vagy beszakad a mennyezet. Pedig meg lehetne előzni a nagyobb bajt, ha nem hagynak vízforrást fedetlenül az udvarban, vagy ha a csatornák megfelelő tisztításáról gondoskodnának a családi házaknál. Tavasszal pedig érdemes rovarcsapdát kihelyezni, azzal össze lehet szedni az anyákat fészeképítés közben, akkor nem lesz fészkünk sem.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!