A 15 ezer amerikait bevonó átfogó kutatás még január közepén jelent meg a PNAS folyóiratban. A tanulmány szerint a legelterjedtebb készítmények hatóanyagai miatt 1990 óta az agrárállamokban az átlagosnál korábban, illetve alacsonyabb születési súllyal jöttek világra a csecsemők. A gyerekeknél a későbbiekben is magas maradt a fertőző betegségek, illetve a megkésett fejlődést kísérő tanulási zavarok kialakulásának kockázata – írja a Qubit.hu.
Az Oregoni Egyetem ökológiai közgazdászai azt állítják, hogy mindez szövetségi szinten évente több mint 1 milliárd dollárral növeli az egészségügyi és az oktatási kiadásokat.
Ennél is aggasztóbb, hogy a negatív tendenciák érezhetőbben többször ütik fel a fejüket a leghátrányosabb helyzetű csoportokban
– emeli ki a kutatást bemutató Science.
Az oregoni kutatók a glifozátterhelés egyéni mértékét az erre vonatkozó vizsgálatok és adatok hiányában nem tudták számításba venni, eredményeik azonban alátámasztják a hatóanyag magas környezeti expozíciója, előfordulása és a várandóság rövidebb időtartama közötti, az elmúlt évek klinikai esettanulmányaiban leírt közvetlen kapcsolatot.
Ezen felül az alacsony születési súly bizonyítottan növeli a diabétesz, valamint a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát.
Az Oregoni Egyetem kutatói egyébként azokban az agrárrégiókban vizsgálták az amerikai Monsanto vegyszergyár St. Louis-i laboratóriumában 1970-ben előállított, 1974-től világszerte forgalmazott „gyenge szerves sav” ökotoxikológiai hatásait, ahol az elmúlt évtizedekben a legtöbb ilyen hatóanyagú készítmény fogyott. Tehát ahol az 1990-es évek eleje óta termesztik a cég GMO-növényeit, a transzgenikus eljárással glifozátrezisztensé módosított kukorica-, gyapot- és szójafajtákat.
A 2017 óta permanens glifozátháború által sújtott Európában azt is kimutatták, hogy a gyomirtó jelentősen károsítja a méhek bélflóráját, és hatással van az immunrendszerükre, így szerepet játszhat a tömeges méhpusztulásokban. Ezen felül egy magyar vizsgálat azt is igazolta, hogy a glifozát erősíti az egyik legveszélyesebb szuperbaktérium antibiotikumrezisztenciáját.
Újabb csapás - Ez a betegség már minden második magyart érinti
Több mint 5,5 millió magyar él súlytöbblettel. Szakemberek szerint az elhízás betegség, méghozzá halálos betegség, mondta Hosszúfalusi Nóra belgyógyász, diabetológus egy obezitással kapcsolatos háttérbeszélgetésen.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Ellepték a külföldiek Magyarországot és el sem akartak menni

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Újabb jelentős változás: távozik a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra
