Alighanem ismerik Karinthy Frigyes írását, amelyben az ismeretterjesztés sablonjain ironizál, mondván: bármiről legyen is szó, teszem azt a bőrről, a szerző bizonyosan azzal kezdi, hogy „már a régi görögök is ismerték a bőrt". Mikor az ember fűszerekről ír, elkerülhetetlenül beleesik ugyanebbe a csapdába, hiszen mindegyiknek több ezer éves múltja van, legfeljebb annyi a különbség, hogy az egyiket az aztékok kezdték használni a nyugati féltekén, a másikat pedig a kínaiak a földgolyó másik oldalán. A koriander sem kivétel: ötezer esztendő előtti papirusztekercsen olvasni róla, hogy az egyiptomiak kedvelt fűszere volt, sőt a Biblia sem mulasztja el megemlíteni, nem is egy helyütt. Mindazonáltal a koriander nem tartozik az egzotikus fűszerek közé, amelyeket messzi országokból szállítanak hazánkba. Közép-Európában mindenütt megterem, ráadásul igénytelen, talajban sem válogatós. Úgy vetik, mint a gabonát, és augusztus végén, szeptember közepén aratják. Egynyári növény, körülbelül 60 centiméter magasságra nő, levelei a petrezselyemére hasonlítanak, ízük is emlékeztet a petrezselyem zöldjére. Fehér vagy mályvaszínű virágai nyár közepén virítanak, ezekből fejlődnek ki a sárgásfehér, kicsiny, aromás magvak, amelyek kellemes, fűszeres illatot árasztanak. Általában ezeket a magvakat használják, de akinek módja van rá, bátran használhatja a koriander leveleit is frissen, salátába, mártásokba. Még a gyökerei is felhasználhatók: zöldségnek vagy ízesítőnek. Íze különösen jól illik a curryhez. A koriandert egyébként a rómaiak hozták be Európába, húsok fűszerezésére, konzerválására használták konyhájukban. A Földközi-tenger mellékéről terjedt el a kontinens más részein is. Érdekes módon manapság a francia konyha használja a legkevésbé, inkább csak az olyan likőrök ízesítésében jut szerephez, mint a híres Chartreuse vagy a kevésbé elterjedt Izarre, viszont az olasz és a spanyol mediterrán konyhában széles körben használják levesekbe, mártásokba, sőt süteményekbe is. A németek a nevezetes sauerkraut (savanyú káposzta) ízesítéséhez használják. Páclevekbe is nagyon jó a koriander, különösen vadhúsok, sonkák pácolásához. A koriander magvai illóolajakat, cukrot, fehérjét és C-vitamint tartalmaznak. A fűszerhatáson kívül gyógyhatásuk is van: gyomorerősítőnek, görcsoldónak alkalmazzák. A közhit szerint javítja az emésztést, ha néhány koriandermagot elrágunk, azonban csak módjával szabad fogyasztani, mert a túlságosan sok koriandertől megfájdulhat a fejünk. A koriandernövény levelét sok országban úgy használják, mint nálunk a petrezselyemzöldjét: „kínai petrezselyemnek" is nevezik, és nemcsak ízesítőnek használják levesekbe, köretekbe, mártásokba, hanem önálló fogásként is fogyasztják. Például úgy, hogy lisztből, olivaolajból, tojásból készült tésztába mártják, majd forró olajban ropogósra sütik. A kínaiak körében egyébként a koriander levele és magva azért is népszerű, mert azt tartják róla, hogy halhatatlanná, vagy legalábbis hosszú életűvé teszi az embert. A thai gasztronómusok realistábbak: ők azt állítják, hogy a koriander „felgerjeszti a vágyakat". Úgy tűnik, hogy sok fűszer csodaszer is egyben – feltéve, hogy eléggé hiszünk bennük. Halász Zoltán