A kínai külügyminiszter az egyeztetés elsődleges céljaként Vlagyimir Putyin orosz, és Hszi Csin-ping kínai elnök pénteki találkozójának előkészítését jelölte meg, kiemelve, hogy a két vezető 2019 óta első alkalommal találkozik személyesen - írja az MTI.
A kínai külügyminisztérium közleménye szerint az orosz fél tájékoztatta a kínai felet Oroszország, az Egyesült Államok és a NATO kapcsolatainak legutóbbi fejleményeiről, hangsúlyozva a biztonság oszthatatlanságának alapelvét. A kínai fél ezzel kapcsolatban megértéséről és támogatásáról biztosította az orosz diplomácia vezetőjét. A felek egyeztették álláspontjaikat egyebek mellett olyan regionális kérdésekről, mint Ukrajna, Afganisztán és a Koreai-félsziget ügye.
Vang Ji egy héttel ezelőtt Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel folytatott telefonos megbeszélése során Oroszország "jogos aggályainak" orvoslását sürgette Ukrajna ügyében.
Vang méltatta a két ország szoros, mindkét fél számára kedvező együttműködésen alapuló kapcsolatait, és az együttműködés további elmélyítését szorgalmazta, egyebek mellett az energiaiparban, valamint a koronavírus-járvány elleni védekezésben. Kína kész együttdolgozni Oroszországgal a nemzetközi színtéren az igazságosság és méltányosság védelmében a két ország, valamint a világ minden népe érdekében - hangsúlyozta a pekingi külügyminisztérium.
Lavrov a két elnök pénteki találkozóját rendkívüli jelentőségűnek nevezte, mely hozzájárul majd a kétoldalú kapcsolatok elmélyítéséhez, elősegíti egy modern rendszer kiépítését a nemzetközi kapcsolatok számára, és előmozdítja a globális, fenntartható fejlődést. Az orosz külügyminiszter szerint a Kína és Oroszország közötti, magas szintű stratégiai együttműködés és a szoros egyeztetések a két fél közötti konszenzuson alapulnak, mentesek a nemzetközi politikai helyzet befolyásától, és elősegítik a nemzetközi kapcsolatok stabilitását és kiszámíthatóságát.
Lavrov továbbá bizalmát fejezte ki Peking képességeit illetően azzal kapcsolatban, hogy a világjárvány nyújtotta kihívások ellenére sikeresen rendezik meg a téli olimpiai játékokat. A felek a sportok átpolitizálása ellen foglaltak állást. A péntek esti olimpiai megnyitón Putyin is részt vesz, miközben az Egyesült Államokhoz csatlakozva számos ország döntött úgy, hogy nem küld diplomáciai tisztségviselőket az olimpiai játékokra.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Tizezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Gumicsontot rágtak a kormányinfón, miközben az igazi pénzözön elúszni látszik

Egyre rondább a kép: 403 forint felett járt az euró
