Folyamatosan csökken az emberek érdeklődése az aktuális események iránt, egyre kevésbé vesznek részt a társadalmi események alakításában - idézte a pozsonyi Új Szó az IVO társadalomkutató intézet felmérését, amelyet más szervezetekkel közösen készítettek a V4-es tagországokban.
Az 1990-es évektől rendszeresen készítünk hasonló felméréseket, a trendek egyértelműek. A volt kommunista országokban csökken a társadalmi események iránti érdeklődés - állítja Zora Bútorová szociológus. Szerinte a polgárok motivációját és aktivitását nagymértékben befolyásolja az aktuális politikai helyzet.
Kapcsolódó
Mi volt fontos?
A felmérés készítői első körben arra voltak kíváncsiak, hogy az emberek 1989 óta mely három eseményt tartja a legjelentősebbnek. Szlovákiában a megkérdezettek 27 százaléka az EU-ba való belépést, 24 százalékuk az euró bevezetését, 22-22 százalékuk pedig a határok megnyitását, illetve Csehszlovákia kettéválását jelölte meg a legfontosabb eseményeknek.
Bútorová hangsúlyozta, hogy a válaszadók jobbára a gazdasággal kapcsolatos eseményeket tartják fontosnak, sokan az 1990-es évek privatizációs hullámát, illetve az akkori időszakot jellemző magas munkanélküliséget és az azt kísérő társadalmi jelenségeket emelték ki.
Féltik a demokráciát - nem a magyarok
A felmérés arra is rámutatott, hogy a V4-es országok lakosságának többsége nagyon kritikus a jelenlegi politikai és gazdasági helyzettel szemben. Szlovákia a legkritikusabb, a megkérdezettek 66 százaléka véli úgy, hogy az ország rossz irányba tart - jegyezte meg Bútorová. A többség úgy véli, hogy a demokrácia nagyon törékeny és könnyen veszélybe kerülhet. Meglepő, hogy ezt nem a magyarok vagy a lengyelek említik.
A felmérés alapján visegrádi országuk közül legkevésbé Szlovákiában bíznak az emberek a pártokban és a demokrácia intézményeiben. Kiemelkedően kevesen bíznak az igazságszolgáltatásban. A csehek kivételével a válaszadók inkább az uniós szerveknek hisznek, mint a nemzeti kormányoknak.
A megkérdezettek több mint a fele úgy véli, jobb nem bekapcsolódni a politikába, mert az ember "megégetheti" magát. A négy országban nagyon elterjedt a tehetetlenség érzése, vagyis az a nézet, hogy minden hatalom a politikusok kezében van, az egyszerű ember tehetetlen - magyarázta Bútorová.
A nyitókép forrása: Wojtek Radwanski/AFP
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!