Általában arról megy a vita az adózással kapcsolatban, hogy a kormányok mennyit vesznek el a fizetésekből és azokat gyakran csak elszórják, miközben arról vajmi kevés szó esik, hogy az adókat miből szedik be - hívja fel a figyelmet az Economist. A lap cikke szerint a mai adórendszerek nemcsak túl komplexek és tele vannak kiskapukkal, de már el is járt felettük az idő. A szerző szerint ezért nem hatékonyak, nem fairek és nagy valószínűséggel a kormányok prioritásaival is szembe mennek. Az Economist szerint a világnak a XXI. századra kellene szabni az adórendszerét.

Három tipikus hiba

Kapcsolódó

Az adórendszerek ugyan nagyon különböznek, de a legtöbb országban három hiba mutat rá arra, hogy a rendszer miért vall kudarcot - véli az Economist.

Az egyik az elszalasztott lehetőségek. A magas ingatlanárak oka sokszor a földterület hiánya, amelyek váratlan nyereséget hoztak a háztulajdonosoknak a nagy világvárosokban. A házárak átlagosan 34 százalékkal emelkedtek az öt évvel korábbi árakhoz képest, de ennek egyik hozadéka lett, hogy a fiatalok kizáródtak az ingatlantulajdonlásból. A lap szerint ennek a hirtelen vagyongyarapodásnak egyértelműen adóforrásnak kellene lennie, ehhez képest az ingatlanadók konstansan körülbelül 6 százalékát adják a gazdag országokban a kormányzati bevételeknek, vagyis hasonló szinten állnak, mint a boom előtt.

A másik tipikus hiba, hogy az adók néha más prioritások ellen dolgoznak. Gazdag országok döntéshozói ugyanis a növekvő egyenlőtlenségek miatt aggódnak, ami az elmúlt évszázadban nem látott mértéket ölt. Az OECD országokban a leggazdagabb 10 százalék átlagban a kilencszeresét keresi a legszegényebb 10 százaléknak, annak ellenére is, hogy a legtöbb gazdaság (de nem Amerikában) a munkát terhelő adók összetételével enyhén a regresszív munkáltatói és társadalombiztosítási járulékok felé mozdultak, távolodva ezzel a progresszív jövedelemadóztatástól. A regresszív adóztatás lényege, hogy az adóalap növekedésével együtt csökken az átlagos adókulcs.

A harmadik tipikus hiba, hogy az adórendszerek nem alkalmazkodtak a technológiai változásokhoz. A szellemi tulajdon egyre nagyobb jelentősége azt is jelenti, hogy szinte lehetetlenség megfogni, a multinacionális vállalatok valójában hol termelnek pénzt. Példaként az olyan techóriásokat említi a cikk, mint az Apple és az Amazon, amelyek a megfoghatatlan tőkéjüket olyan adóparadicsomokba dugják el, mint Írország, így máshol nagyon keveset adóznak. Épp ebben a hónapban derült ki, hogy az Amazon brit leánya 1,7 millió font (2,2 millió dollár, 625 millió forint) adót fizetett tavaly 72 millió fontos (26,6 milliárd forint) profit és 11,4 milliárd font (mintegy 4200 milliárd forint) árbevétel után - emeli ki az Economist cikke, amely arra is rámutat, hogy egy nemrégiben kiadott becslés szerint a multinacionális vállalatok által termelt profitnak évente közel 40 százalékát alacsony adózású országokban rejtik el.

A magyar kormány nagy adótrükkje

Egy hasonló adótrükközésnek pár éve a magyar állam is haszonélvezője volt, amikor is General Electric (GE) magyarországi részlegével számoltatott el egy ügyletet, melynek során 536,3 milliárd forint társasági adó "csapódott le" a magyar költségvetésben. Ennek az esetnek az érdekessége, hogy itt Svájc került abba a helyzetbe, amelybe vélhetően korábban több más ország kormánya: jelentős adóbevételtől esett el egy vállalatcsoporton belüli profitátcsoportosítás következtében. Arról, hogy az alpesi ország milyen árat fizetett, miközben a magyar kormány jókora hasznot húzott az ügyleten, itt írtunk bővebben.

A megoldás nem egyszerű

A "megoldás" az ilyen problémákra gyakran csak súlyosbítja a mai adórendszerek rémisztő bonyolultságát - ha pedig a lobbistáknak is megvannak a kitaposott ösvényeik, akkor még további kiskapuk jöhetnek létre. Bár már nemzetközi téren is történtek arra kísérletek, hogy országok együttműködjenek a profit-átcsoportosítások megakadályozásában, csakhogy ezt a törekvést megakasztja, hogy nézetkülönbségek vannak abba, hogyan is kellene a technológiai vállalatokat vagy a beruházásokért folyó versenyt kezelni egy olyan világban, ahol a tőke átlépi a határokat.

Egy alapvető adóreform fellendítheti a növekedést és fairebbé teheti a társadalmakat - a GDP bármekkora részét is viszi el az állam adóban - jegyzi meg az Economist. A lap három olyan alapelvet sorol fel, amelyek alapján a gazdag országok egy jó adórendszert tudnának tervezni. Egyrészt ezeknek az adóknak a bérleti díjakat kell céloznia, másrészt meg kell őrizni az ösztönzéseket és harmadrészt nehézzé kell tenni az adóelkerülést.

Az Economist szerint minden országnak jobban meg kellene adóztatnia a tulajdont és az örökléseket. Ezek az adók népszerűtlenek, de a leghatékonyabbak. A szerző szerint egy olyan világban, ahol az ingatlantulajdonlás generációkon átívelő vagyonosodást jelent, az ezt célzó adók kívánatosak. A cikk ennek kapcsán felveti a földérték-adó bevezetését is. Ennek kapcsán elismeri, hogy ez ugyan radikálisabb lépés lenne, mint a jelenlegi örökösödési adók csökkentésére irányuló intézkedések visszavonása, de az összes ingatlanadó között az egyik leghatékonyabbnak is tartaná.

A bérleti díjak megadóztatása mellett azzal érvel, hogy ennek a megadóztatását úgy lehetne megoldani, hogy az egyéb ösztönzőket ne zavarja meg, így egy jól célzott megoldással a beruházásokat sem veszélyeztetné, ami mellesleg az egyik leggyakoribb szakértői aggodalom szokott lenni az ellenérvek között.

Ahhoz pedig, hogy a nagyvállalatok profitutaztatását meg lehessen állítani a kormányoknak a figyelmüket a cégekről a befektetőkre kellene fordítaniuk. A lap érvelése szerint a profit végtére is a részvényesekhez folyik osztalék vagy visszavásárlás formájában. Ugyanakkor az kevéssé valószínű, hogy valaki a befektetéséből származó jövedelmére kivetett adó miatt emigráljon. Erre példaként szintén az Apple-t hozza fel, mondván a cég lehet, hogy Írországba költöztetheti a szellemi tulajdonát, de nem viheti oda a részvényeseit is.

Ami pedig a munkából származó jövedelmeket illeti - tekintettel arra, hogy a munkaerőpiac továbbra is polarizálódik a magas keresetűek és a többi jövedelemcsoport között - a javaslat úgy szól, hogy a legalacsonyabb jövedelmű rétegeknél a jövedelemadónak alacsonynak vagy negatívnak kellene lennie. Ez azt jelentené, hogy a regresszív jövedelemadózást el kellene felejteni, amit - legalábbis Észak-Amerikában - a kevéssé használt fogyasztási adókkal lehetne helyettesíteni. Ezek is regresszívek - ismeri el a lap -, de sokkal hatékonyabbak, mint a jövedelemadóztatás.

Mi a helyzet Magyarországon?

Ami Magyarországot illeti, a fenti érvek és hibák valamelyest ránk is igazak. A vagyon megadóztatása a magyar adórendszer átalakításakor is sokszor előkerült már, de általában nem merték meglépni a regnáló kormányok. A legutóbb épp a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hívta fel a figyelmet a magyar gazdaságról szóló szokásos éves vizsgálatában, hogy a jelenlegi ingatlanadókat modern ingatlanadókká kellene alakítani. Ezzel az IMF szerint a helyi önkormányzatok számára teremtődne meg a lehetőség, hogy bevételekhez jussanak az egészségügy, az oktatás és az infrastruktúra finanszírozásához, miközben védelmet nyújthatnának a helyi sérülékeny rétegeknek.

Ami a munkajövedelmekre rakódó adót illeti, az szintén visszatérő kritika a magyar adórendszerrel kapcsolatban, hogy nagyon magas az adóék, azaz az állam a jövedelmeknek mintegy 45 százalékát elvonja a munkavállalótól és a munkaadótól. Mindez még úgy is igaz, hogy Magyarországon 2010-ben megszűnt a progresszív adózás. A személyi jövedelemadó egységesen 15 százalékra csökkent ugyan (amivel az alacsony jövedelemkategóriába tartozók jártak rosszul), a járulékok mérséklése pedig még mindig folyamatban van a kormány ígérete szerint, de a jelenlegi szint is jelentős terhet jelent főleg a kisebb vállalkozásoknak. Amennyiben a kormány tartja magát az ígéretéhez és minden a terv szerint halad, akkor 2022-re az adóék a járulékok csökkentése révén 41,2 százalékra mérséklődhet. (Az EU-átlag 40,5 százalék.)

A technológiai változásokhoz pedig a magyar adórendszer sem alkalmazkodott. Jelenleg a külföldi befektetők vonzásában még mindig ott tart hazánk, hogy az elmúlt évszázad mintája alapján próbálja becsalogatni a befektetőket, és keveset tesz azért, hogy a tudásalapú gazdaság felé mozdítsa el a magyar gazdaságot. Ezt sejteti a legutóbbi bejelentés is a jövőre Debrecenben felépülő BMW-gyárral kapcsolatban. Bár a térségnek minden bizonnyal nagy fellendülést hozhat, kritikusok mégis arra figyelmeztetnek, hogy ez a beruházás is egy újabb példája az alacsony hozzáadott értékű projekteknek.

Továbbá veszélyesen egyoldalúvá teszi a magyar gazdaságot, miután túl nagy súlya lesz ezzel a járműiparnak, amely köztudottan érzékenyen szokott reagálni egy-egy gazdasági válságra. Nem beszélve arról, hogy az ilyen hatalmas befektetések nem kevés állami támogatásokkal is járnak, ami a BMW-gyár esetében Gulyás Gergely kancelláriaminiszter keddi kormányinfón tett kijelentései szerint - bár konkrét döntés még nincs - több tízmilliárd forintra rúghatnak. Egyes szakértők viszont az indiai Apollo Tyres abroncsgyártó hasonló mennyiségű munkahelyteremtéssel járó beruházására adott állami támogatásból kiindulva arra következtetnek, hogy a debreceni gyárban az alkalmazottak fizetését 4-5 éven át a magyar állam állhatja.

A kép forrása: Pixabay.