Az orosz vezetés egy idő óta egyszerre jó érzéssel, elkeseredéssel és aggodalommal figyeli azt, ami Afganisztánban történik, és miután a Nyugat-barát rezsim ellenállás nélkül megbukott, csak fokozódott ez a három érzés – írja Mark Galeotti politológus professzor, Kelet-Európa-szakértő a Moscow Timeson megjelent cikkében. Moszkvában kárörvendéssel szemlélik, hogy a Szovjetunió tízéves háborúja után, amelyben amerikai segítséggel mértek vereséget a szovjet hadseregre, immáron az USA is ugyanúgy pórul járt, mint ők.

Az „utolsó szuperhatalom”, a „nélkülözhetetlen nemzet”, ahogy az oroszok gúnyosan minősítik az USA-t vérző orral távozik, hasonlóan szégyenletes körülmények között, mint 1975-ben Vietnámból és három évvel később Iránból. Ugyanazok a vallási fanatikusok üldözték ki Afganisztánból, amelyeket titokban fegyverekkel látott el a szovjetek elleni harchoz. A Rosszijszkaja Gazeta arról cikkezett, hogy a kudarc szégyenletes eredménye az amerikai önteltségnek, amely a terrorizmus elleni harccal indokolta és egy új (afgán) nemzet építésével indokolta az afganisztáni kalandot.

Ennél is élesebben fogalmazott például a héja Alekszej Puskov szenátor, aki szerint a történtek egyenértékűek azzal, hogy a történelem, a vallás és az ideológia csapást mért a modenitásra és a globalizációra. Szerinte egy szellemi irányzat, egy társadalomtudomány iskola hanyatlását láthatjuk, amely azt tanítja, hogy a nyugati társadalmi modell meghódítja a világot, s ezzel „véget ér a történelem”. Ez utóbbival Francis Fukuyama megjegyzésérre utal, aki a rendszerváltás idején egy cikkében azt írta, hogy a kommunista társadalmi kísérlet bukásával végső győzelmet aratott a liberális demokrácia és a piacgazdaság.

Óvatosan!

Ugyanakkor feltűnő, hogy a hivatalos orosz média mennyire visszafogott, mennyire tartózkodik a lelkendező kommentároktól. Végül is azt a helyzet, hogy Afganisztánban visszatértek a hatalomba a tálibok, akik szervezete Oroszországban tiltott terrorista szervezetnek minősül, és hogy újra polgárháborúba merülhet az ország, ami komoly hatással lehet az orosz érdekekre is. Nem kell atomfizikusi diploma annak felismeréséhez, hogy Afganisztán Európától és az USA-tól távol van, ám Oroszországnak szomszédja.

Afganisztán két legfontosabb exportcikke formálisan szőnyegek és a gyümölcsök, ám informálisan a dzsihád, az ópium és a menekültek jutnak el onnan a külpiacokra. Az a lehetőség, hogy ez utóbbi három elárasztja Közép-Ázsiát nem csupán reális, hanem Moszkva nézőpontjából ijesztő is. És a lehetőség ez nem csak a közép-ázsiai volt szovjet tagköztársaságokat fenyegeti, hanem bevándorlók, ideiglenes vendégmunkások formájában – lévén léteznek kulturális kapcsolatok az Oroszország déli részein élők és a közép-ázsiai régió lakói között – közvetlenül Oroszországot is veszélyezteti. Eközben Moszkva a térség biztonságának garantálója, miután Kazahsztán, Kirgizisztán és Tádzsikisztán tagja az oroszok vezette katonai szövetségnek.

Több vasat a tartanak a tűzben

A Kreml egyszerre építi diplomáciai kapcsolatait a tálibokkal és azokkal a hadurakkal, akik nemrégiben még vidáman uralkodtak például Afganisztán északi, a volt Szovjetunióval határos részein. A Moszkvába látogató tálib delegáció júliusban biztosította az orosz vezetést arról, hogy az Afganisztánban lévő oroszoknak nincs mitől tartaniuk, és ennek szellemében a hatalomátvétel után őrséget állítottak a kabuli orosz nagykövetség köré.

Ígérni persze mindenki tud, és a táliboknak a hatalmuk konszolidációjáig nem érdekük, hogy ütközzenek Oroszországgal, ám az igazi próba ezután következik majd. Afganisztánban mindig könnyebb volt megszerezni a hatalmat, mint megtartani. Borítékolható, hogy felszínre kerülnek majd a csak látszólag egységes tálibokon belüli ellentétek, frakciós és területi viták. Moszkva abban bízik, hogy a tálib hatalom végül összességében stabilnak bizonyul, ám ha újrakezdődik az anarchia Afganisztánban, akkor kétségbeesett erőfeszítést kell majd tennie, hogy amúgy önmagukban sem túl stabil déli szomszédaitól távol tartsa a káoszt. Könnyen lehet, hogy a mélyben az újabb afgán háború már el is kezdődött – véli a Moscow Times cikkírója.