Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén az Európai Központi Bank 2020-as éves jelentéséről tartott EP-vitán Christine Lagarde aláhúzta, noha az oltóanyagok gyártása és az oltások megkezdése reményt keltő, a koronavírus újabb mutációinak megjelenése továbbra is fenyegetést jelent a gazdaságra - írja az MTI.
Kijelentette, a gazdasági fellendüléshez elengedhetetlen, hogy a tagországok kormányai és az uniós központi intézmények a helyreállítást segítő EU-csomag forrásainak gyors folyósítása és a növekedést serkentő befektetési projektek támogatása révén kiegészítsék az EKB erőfeszítéseit. A pénzügyi csomag végrehajtása a gazdasági növekedés beindítása mellett olyan uniós célkitűzések sikeréhez is hozzájárulhat, mint az éghajlatváltozás elleni küzdelem és a digitális átállás - szögezte le.
Beszédében Lagarde kiemelte, hogy az infláció az év elején jellemzően növekedést mutatott, és ebben az időszakban fontos a kiigazító monetáris politika folytatása. Ez biztosíthatja a gazdasági fellendülés garanciáját jelentő pénzügyi finanszírozási feltételek megmaradását. Elmondta: a bizonytalanság csökkentése érdekében az EKB alkalmas pénzügyi feltételeket kíván biztosítani, hogy helyreálljon a befektetői és a fogyasztói bizalom, mert ez az előfeltétele annak, hogy az infláció a járvány okozta válság előtti pályára térjen vissza.
Lagarde arról is beszélt, hogy a központi bankok nem felelősek az éghajlatváltozási politikákért, ugyanakkor pénzügyi és makrogazdasági következményei miatt nem hagyhatják figyelmen kívül a jelenséget. Kijelentette: az Európai Központi Bank megbízatásának megfelelően fog hozzájárulni a káros éghajlatváltozás elleni küzdelemhez. Zöld kötvényeinek arányát például növelni fogja, figyelmet fordít arra, hogy miként jelenhet meg az éghajlatváltozás elleni küzdelem a monetáris politikában, illetve éves éghajlatváltozási jelentéseket fog készíteni - tette hozzá.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Gigantikus csalás: már megint ellopták a fél világot
Zelenszkij: akár világháború is lehet

Ez egyre félelmetesebb: majdnem átjutott az AI egy állásinterjún

Kitálalt a mérnök: ennyi ideig maradnak állva a panelházak

Beüt az energiakrach az EU-ban? Visszatérhet az orosz gáz korszaka

Eldőlt: csak férfiak vagy nők lehetünk, miután tizenötödjére is módosult az alaptörvény
Beütött a krach, leáll a General Motors egyik gyára

Nem cáfolták a titkosszolgálatot: Putyinék érzékelőkkel kémlelhetik a brit tengeralattjárókat

Önbizalom és víziók nékül garantált a totális bukás – ezt vésse minden kkv a fejébe!
