Angela Merkelről mindent és mindennek az ellenkezőjét elmondták annak apropóján, hogy 16 év után lelép a németországi és az európai politika színpadáról. Helmut Kohlal együtt ő az a vezető, aki leghosszabb időt töltötte országa élén Bismarck óta. Ha a kormányalakítási tárgyalások elhúzódnak a jövő évig, s így ő marad Németország ügyvezető kancellárja, akkor a fejlett demokráciák összehasonlításában a 19. század óta csak egy valaki veheti fel vele ezen a téren a versenyt, a Tage Erlander, aki 1946 és 1969 között volt Svédország miniszterelnöke.
Merkel legfőbb titka, hogy ellenállt azoknak a változásoknak, amelyek általában erodálják a kormányfők hatalmát – írja a Financial Timeson megjelent cikkében Ruchir Sharma, a Morgan Stanley globális stratégiával foglalkozó szakértője. Azok, akik hosszú ideig maradnak hatalomban, általában nem tudják elkerülni, hogy arrogánssá, elbizakodottá váljanak, belekeveredjenek valamilyen botrányba vagy elsodorják őket az események. Többségük elveszti kezdeti lendületét és támogatottságát még az előtt, hogy lejárna első évtizede országa élén.
A brit üzleti lap cikkírója 1900-ig visszamenőleg megvizsgálta a GDP-je alapján 20 legnagyobb fejlett demokrácia 31 olyan vezetőjét, aki legalább tíz éven át volt hatalmon, és azt találta, hogy túlnyomó többségüket felemésztette a rutinszerűség. Charles de Gaulle 1969-ben adta át utódának Franciaország az elnöki stafétabotját, amikor a választók többsége túl öregnek, autoritáriusnak és önmagáról túl sokat gondolónak tartotta. Francois Mitterrand hosszabb ideig szolgált Franciaország élén, mint bárki III. Napóleon óta, ám amikor 1995-ben távozott a hatalomból a legtöbben már csak ócsárolták. Utóda, Jacques Chirac elismerte, hogy elvesztette a kapcsolatot országa fiatalságával.
Imádott-utált
Franklin D. Rooseveltet, az USA elnökét, aki néhány hónap híján nem élte meg a szövetségesek második világháborús győzelmét Európában, sokan rajongva imádták, míg mások veszélyes szocialistának tartották. Halála után korlátozták az egy személy által betölthető elnöki ciklusok számát, mert úgy vélték, ha harmadszor is hatalmon maradt volna, egyfajta elnöki császárság alakult volna ki az Egyesült Államokban. Az utána következő 14 amerikai elnök közül 11-nek a népszerűségi indexe hanyatlott regnálása alatt.
Margaret Thatcher konzervatív és Tony Blair munkáspárti politikus egyaránt több cikluson állt az Egyesült Királyság élén, de támogatottságuk a távozásukkor nem érte le a 25 százalékot. Thatchert saját pártja buktatta meg az úgynevezett regressive poll tax miatt, ami egy fejenként egységes helyi adó volt. Németországban Konrad Adenauert a háború utáni német csoda atyjának tarják, ám 14 után riválisai hatalmi visszaéléssel vádolták. Helmut Kohlt érte a megtiszteltetés, hogy menedzselje a német újraegyesítést, ám oly dölyfössé vált, hogy öt kormányzati cikluson át akart hatalmon maradni, amiért csúfos verséggel büntették a választók.
Álló csillag
A múlt sokszor megszépíti a korábbi vezetők tevékenységét, sokszor haláluk után erősödik a népszerűségük, ám Angela Merkelre nem igaz ez a szabály, ő jelenleg, hatalma végén is Németország legnépszerűbb politikusa. A pandémia kezelése számos vezető hitelességét aláásta, a német kancellár azonban meg tudta őrizni 50 százalék feletti népszerűségi indexét. Ha indult volna az ötödik kormányzati ciklusért, akkor biztosan nyert volna, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy az a politikus, Olaf Scholz, a szociáldemokraták kancellárjelöltje nyert a múlt havi választáson, aki el tudta hitetni magáról, hogy Merkel igazi örököse.
Általában azzal vádolják, hogy 16 éves kormányzása alatt unalmas volt, kerülte a komoly reformokat, sok minden tennivalót hagyott hátra maga mögött kezdve a zöld gazdasági fordulattól a német cégek digitális átalakításáig. Azt azonban senki sem vitathatja, hogy felette maradt a hatalom minden kísértésének, a gőgösségnek, a kapzsiságnak és az eltunyulásnak. A hatalom korrumpál, az idő erodál, ám ez nem látszott rajta. Egy évszázadra visszatekintve alig találunk ebből a szempontból Angela Merkelhez hasonlító vezetőt.