A Nyugat elárult, ha ez így megy majd tovább, keresek máshol új szövetségeseket - a Wall Street Journal (WSJ) szerint ezt válaszolta Mohamed bin Szalmán szaúdi koronaherceg, miután telefonon beszélt Jared Kushnerrel, Donald Trump elnök vejével és tanácsadójával, amiért az felelősségre vonta Dzsamál Hasogdzsi meggyilkolása miatt.

Az ellenzéki újságírót október 2-án tűnt el, miután felkereste hazája isztambuli főkonzulátusát. Rijád egy ideig tagadta, elismerte, hogy az újságírót meggyilkolták a külképviseleten. A halálát eleinte azzal magyarázták, hogy összetűzésbe keveredett a konzulátuson tartózkodó személyek egy csoportjával, és az így kialakult dulakodásban vesztette életét. A szaúdi főügyész azonban múlt héten már azt mondta, hogy előre kitervelt bűncselekményről lehet szó.

Bár Donald Trump elnök szankciókat ígért Szaúd-Arábia ellen a véres leszámolás miatt, mindig enyhén fogalmazott. Eleinte azt mondta, hogy az újabb nagy fegyverüzletet akkor sem mondják vissza, ha kiderül, hogy a királyság valóban szánt szándékkal ölte meg Hasogdzsit. Aztán amikor a szaúdiak felvállalták a gyilkosságot, de a szándékosságot még tagadták, azt mondta, hogy "ez a legbénább fedősztori". Igazán húsba vágó büntetést soha sem emlegetett, de a WSJ szerint Mohamed bin Szalmán így is tajtékzott a dühtől, amikor Kushnerrel beszélgetett még október 10-én, amikor csak annyit kért tőle Kushner, hogy egy transzparens nyomozást vezessenek az ügyben.

Ezek után nem meglepő, hogy pénteken Recep Tayyip Erdogan elnök kijelentette, hogy a török hatóságok nyomozása alapján, az isztambuli nagykövetségen elkövetett gyilkosságra a legfelsőbb szaúdi körökből érkezett utasítás. Vagyis nehezen hihető, hogy bin Szalmán nem tudott volna róla.

A botrány óriási blama lehetne Donald Trump elnöknek - ha nem éppen róla lenne szó. Eddigi botrányokkal tarkított regnálásában alig feltűnő, hogy beiktatása utáni első útján épp Szaúd-Arábiába utazott, hogy kiemelje szövetségesei közül a szunnita országot, aláír velük egy 110 milliárdos fegyverüzletet, aztán pedig képtelen kezelni egy véres politikailag motivált gyilkosságot.

Csakhogy az Egyesült Államok külpolitikájában az elnökök - pártállástól függetlenül - hajlamosak a hasonlóan rossz helyzetkezelésre, ha közel-keleti szövetségeseikről van szó. A Foreign Policy ennek kapcsán felemlegetik Szaddám Husszein egykori iraki diktátort, valamint annak nagy összeborulását Washingtonnal.

Vegyi fegyveres tömeggyilkosság is beleférhet

Az Egyesült Államok és Husszein kapcsolata még 1963-ban kezdődött: John F. Kennedy elnöknek a CIA fehér házi képviselője, Roger Morris azt javasolta: segítsék az iraki tábornokot, hogy egy puccsal átvegye a hatalmat Abd ál-Karim Kaszim USA-ellenes elnöktől. Bár az ifjú Szaddám ekkor még csak a Baasz-pártban lépdelt felfelé, 1979-ben átvette a hatalmat az ország felett is. Ahogy az amerikai külügy a köztes időben aggodalommal figyelte, ahogy kínzásokkal, gyilkoságokkal kísérve leszámolt politikai ellenfeleivel, nem tartotta őket vissza attól, hogy 1982-ben elmélyítsék a kapcsolatot a diktátorral.

Husszein ugyanis ekkor már háborúban állt Iránnal, amely az Egyesült Államok nagyobbik problémája volt az 1979-es forradalom után. 1983-ra Ronald Reagan elnök annyira komolyan vette a barátkozást, hogy hogy fegyverekkel támogatta Irakot, az sem riasztotta el, hogy az iraki elnök biológiai és vegyi fegyvereket vetett be iráni katonai és civil célpontok ellen is. Utóbbit saját országa síita lakosságával szemben is megtette, de az USA - dacára több tucat titkosszolgálati jelentésnek - nem lépett. Aztán 1990-ben és 2003-ban kétszer is háborúba kezdtek egykori szövetségesükkel szemben.

A legutóbbi véres harcok kezdete után 15 évvel a helyzet hasonló: az Egyesült Államok vezetése Iránt magasabb rendű problémának ítélte meg, mint Szaúd-Arábiát, ezért pedig hajlandóak elnézni a civilek tízezreivel végző véres jemeni konfliktust és egy újságíró meggyilkolását is.

Másolás-beillesztés a történelemben

Nemcsak Irán miatt él a párhuzam Szalmán és Husszein életpályája között: a szaúdi koronaherceg is mindenkin átgázolva jutott el a hatalomig. Jó példa erre a tavalyi év végi leszámolása: alig négy órával azután, hogy Mohamed bin Szalmán herceg megalapította a korrupcióellenes hatóságot, a rijádi Ritz-Carlton hotelben foglyul ejtett tizenegy herceget, négy tárcavezetőt és mintegy harminc volt minisztert. Őket aztán súlyos pénzbüntetések megfizetése után engedett szabadon, azzal a feltétellel, hogy teljesen lemondanak a hatalomról.

Néhány nappal később a szintén politikai ambíciókat dédelgető Manszúr bin Mukrin herceg rejtélyes helikopterbalesetben hunyt el. A Szalmánnal szemben kritikus források szerint valójában az ő tisztogatása áll van a háttérben.

Viszont addigra már eldőlt, hogy Mohamed bin Szalmán lehet Szaúd-Arábia legfiatalabb uralkodója: a mostani király, Szalmán már 81 éves, de 2015-ben első lépéseként megváltoztatta az öröklési rendet, először unokaöccsére, Muhammed bin Nájif koronahercegre bízta volna a trónt, helyettesének pedig 31 éves fiát, bin Szalmánt tette meg. Aztán Nájif még tavaly nyáron - meglepetésre - lemondott trónigényéről és minden politikai posztjáról. Igaz, sokak szerint megfenyegették.

Most az olaj és Moszkva is szempont

Az egyetlen különbség, hogy a szaúdi királyság jóval gazdagabb, mint Irak valaha is volt az USA-val való tangója közben. Jelenleg több mint 200 milliárd dollárnyi szerződésük van az Egyesült Államokkal. Ráadásul a legtöbb olajat ma is a közel-keleti országtól szerzik be.

Márpedig a gyilkossági ügy miatt Rijád azonnal belengette az olajfegyvert: a világ legnagyobb olajtermelőjeként az égbe tudja lökni a fekete arany árát, ha visszafogja kitermelését. Szakértők nem tartják valószínűnek ezt a forgatókönyvet, de nem is zárják ki, ha Washington az ügy miatt szankciókat vezet be Rijád ellen. 1973-ban ezt már meglépték, akkor a fekete arany hordójának ára három dollárról 12 dollárra ugrott.

Pedig a pénzügyi szempontokat érdemes lehet félretennie Washingtonnak: Husszein hét év alatt fordított hátat nekik, ezt pedig ugyanilyen gyorsan megteheti Szaúd-Arábia új vezetője is. Valamint a szíriai konfliktus megmutatta, hogy az Egyesült Államok diplomáciai ereje meggyengült a Közel-Keleten. Képtelenek voltak elmozdítani a helyéről Bassár el-Aszad szíriai diktátort, aki ellen több fegyveres csoportot is felfegyvereztek. Amikor pedig bin Szalmán a telefonban azt mondta, kész új szövetségest keresni, nem biztos, hogy blöffölt: Oroszország az utolsó vérig kiállt Aszad mellett és eleve nem foglalkoztatták humanitárius kérdések, ami vonzó lehet egy diktátori pályán álló szaúdi koronahercegnek.

Így újra felszínre jött a korábbi elemzői konklúzió: ha az Egyesült Államok továbbra is tényező akar maradni a térségben, akkor erőt kell mutatnia. Márpedig most erre lehet szükség.