A hagyományos európai baloldaldali pártok összeomlása, amely évek óta zajlik, 2018-ban is folytatódott - kezdi elemzését Leonid Bershidsky a Bloomberg orosz származású, Berlinben dolgozó publicistája. A súlyos választási vereségek, amelyek 2017-ben érték a baloldalt Franciaországban, Németországban és Hollandiában, valamint Csehországban nem voltak elegendőek ahhoz, hogy megszólaltassák a vészcsengőt. A szavazásokon rosszul szerepelt pártok népszerűsége 2018-ban tovább csökkent.

Mélyrepülés

Az olaszországi balközép pártot tavasszal kiütötték a parlamenti szavazáson, ami utat nyitott két populista politikai erő kormányalakítása előtt. A svéd szociáldemokraták támogatottsága elenyészett, a választások nem hoztak egyértelmű eredményt, így nem lehet stabil kormánykoalíciót kialakítani. Az ellenzékben lévő brit Munkáspárt képtelen volt előnyt kovácsolni abból, hogy a konzervatív kormány csak ügyetlenkedik a brexit előkészítésével. Nem a kontinenshez kötődő, de látványos példa volt az is, hogy Brazíliában a baloldal elvesztette az elnökválasztást.

Európában csak néhány országban kormányoznak baloldali pártok (például Spanyolországban és Görögországban), de rosszul áll a szénájuk a következő választások előtt. Egyértelmű várakozások szerint a 2019. májusi európai parlamenti választások legnagyobb vesztese a szocialisták és demokraták szövetsége, a mérsékelt baloldali pártok európai ernyőszervezete lesz, miközben a radikálisabb egyesült baloldal és zöld baloldal szerezhet néhány új mandátumot. Ez azonban nem fogja pótolni az előbbi veszteséget.

Három magyarázat

A baloldal mélyrepülésére háromféle magyarázat született - folytatódik az elemzés. Az első szerint a szocialista és munkáspártok - miután az 1950-es évektől kezdődően számos kompromisszumot kötöttek a kapitalizmussal - nem tudtak meggyőző, megvalósítható, demokratikus alternatívát kínálni a tőkés rendszerrel szemben, miután az átélte története újabb gigantikus válságát a 2008-as globális pénzügyi krízisben.

A másik magyarázat szerint az a baj, hogy megváltozott a társadalmak osztályszerkezete. A baloldal hagyományos bázisát adó, meglehetősen öntudatos, a szakszervezetekben és civil mozgalmakban is szerveződő, fizikai munkát végző munkásosztály összezsugorodott, amivel meggyengült a baloldali szubkultúra. Az ifjabb generációk tagjai magasabb képzettségükre és a szolgáltatószektorban végzett munkájukra támaszkodva igyekeznek kiépíteni személyes szabadságukat, kiszabadulnak a hagyományos hierarchiák, így a baloldali viszonyrendszerek alól is. Nem akarnak szervezkedni, mit elődeik.

Nagy a baj

A harmadik magyarázat a legradikálisabb: e szerint a tradicionális baloldal paradigmának vége, mert túl egyszerű az emberek mai, összetett politikai értékválasztásainak tükrözéséhez. Yann Algan, Elizabeth Beasley, Daniel Cohen and Martial Foucault társadalomtudósok elemzése szerint például a 2017. tavaszi franciaországi választásokon kétfelé oszlott azok tábora, akik a képzettségükhöz képest rosszul keresnek. Akik ennek ellenére viszonylag elégedettek voltak az életükkel, azok a radikális balra, akik elégedetlenek, azok a radikális jobbra szavaztak.

A régi ideológiai tézisek, például az a feltételezés, hogy az alacsony keresetűek támogatják a jövedelmek állami újraelosztását, immáron nem működnek. Az előbbi példánál maradva radikális bal és jobb támogatói egyaránt viszonylag nehéz anyagi helyzetben vannak, de az utóbbiak nem az állami beavatkozás szélesítésében keresik az orvosságot a bajaikra, hanem abban, hogy saját államuk előnyben részesítse őket a hazai piaci versenyben.

Megvan a helye

Bershidsky hangsúlyozza, hogy ő maga semmilyen értelemben nem baloldali, mivel a Szovjetunióban nőtt fel az 1970-1980-as években. Az állami újraelosztás szerinte mindig korrupcióhoz, pazarló gazdasági rendszerhez vezet, ami senkit nem tesz boldoggá, ezért csak erőszakkal tartható fenn. Ennek ellenére úgy látja, hogy a hagyományos nyugati baloldal hasznos funkciót látott el a társadalmi újraelosztás korrektebbé tételében, a gyarmatosító és háborús törekvések visszaszorításában, ellensúlyozta a jobboldal hajlamát a nagytőke, a militarizmus és a rendcsinálás támogatására.

Ezért a baloldalnak helye van a politikai palettán, csak tisztáznia kellene kiket képvisel, mit képvisel és hogyan kommunikálja új szellemi-politikai kínálatát a táradalomnak. Fel kell ismernie, hogy új szavazóbázisa eltérő társadalmi csoportokból állhat kezdve azokkal a kormányzati alkalmazottaktól, akik szerint az államapparátusok fontos, hasznos szerepet játszanak a társadalmak életében, folytatva a kreatív munkát végzőkkel, akiknek fontos a szabadság, a sokszínűség és erősítenék az oktatás szerepét a társadalmak működtetésében, egészen a munkásosztály maradékának tagjaiig, akik úgy látják, hogy a társadalmak mai rendszerét meghekkelték annak érdekében, hogy a gazdagokat részesítse előnyben.

A kulcsszó

Ezeket a rétegeket egy érték kapcsolja össze: a méltányosság igénye. Több baloldali vezető próbálta ezt zászlajára tűzni. Például Martin Schulz, a német SPD 2017-es kancellárjelöltje "Több méltányosságot!" szlogennel házalt a szavazóknál. A Bloomberg publicistája szerint azért vesztett végül, mert nem tudta világossá tenni, mit ért ezalatt és miként akarja érvényesíteni a méltányosságot azoknak a társadalmi csoportoknak az életében, amelyeket megcélzott.

Ezért azok az állami alkalmazottak, értelmiségiek és egyetemisták, akik nyitottak voltak erre, inkább a Zöldeket választották, akiknél empátiát tapasztaltak méltányossági igényük iránt, a kisemberek pedig a radikális jobb felé mozdulhattak, amely egyszerű megoldást ígért: a te országodban te leszel az első.

A szervezet

Bershidsky szerint a Hollandiában létrejött Baloldali Zöldek párt képes volt az összes említett társadalmi csoportot egyszerre megszólítani, ezért szerepelhetett a vártnál jobban a 2017-es választásokon és erősíthette népszerűségét azt követően is. Ez a párt elmozdult a hagyományos baloldal állami újraelosztást szorgalmazó programjától, e helyett támogatná a háttérbe szorult rétegek tagjainak képzését, hogy a saját lábukra tudjanak állni és általában több forrást adna az oktatásnak. Kisebb államot és egyszerűbb, olcsóbb politikai rendszert akar, amivel illeszkedik az középosztály utóbbi években megjelent elitellenes hangulatához.

A méltányosság előtérbe kerülése egyben azt is jelenti Bershidsky szerint, hogy hátrébb szorul a politikai korrektség. Az utóbbi miatt a baloldali politikusok nem beszélhetnek szabadon a migráció problémájáról, amivel nem segítettek a bevándorlókon, viszont utat nyitottak a közvélemény populista hergelése előtt. Lehet, hogy a magasan képzett értelmiségiek elfogadják a bevándorlást liberálisan kezelő baloldali és zöld politikusok szövegét, de a fizikai munkájukból élők gyűlölik azt. Ők azt akarják hallani, hogy a migrációt szigorú korlátok közé szorítják.

Vagy-vagy

Összességében a Bloomberg cikkírója szerint rosszul teszik a baloldali pártok, ha úgy gondolják, hogy a politikai inga, ahogy szokott, egyszer csak visszalendül az ő oldaluk felé, és helyre áll régi támogatottságuk. Nem fog. Ha nem értik meg, hogyan kell - a modern média eszközeivel, főként a közösségi média használatával - megszólítani különféle társadalmi csoportokat a méltányosság ígéretévvel (ami mást és mást jelent ezeknél a rétegeknél), akkor a Nyugat hosszú ideig a konzervatív és a sokpárti, többé-kevésbé béna kormányok irányítása alatt marad. Eközben a másik oldalon a franciaországi sárga mellényesek mozgalmához hasonló, fejetlen lázadásokat láthatunk majd.