Vlagyimir Putyin kitalálta, hogyan adhat saját magának esélyt arra, hogy további 15 évig álljon Oroszország élén. Az év elején alkotmányos reformokat kezdeményezett, amelyek közé - képviselői indítványra - bekerült, hogy újrakezdik az elnöki ciklusok számolását, így 2024-ben és 2030-ban is újraválaszthatják 6-6 évre. A reformokról szóló népszavazás eredménye borítékolható, így az elnöknek el kell döntetnie, milyen külpolitikát akar folytatni a következő másfél évtizedben - vezeti fel elemzését Philip Staphens, a Financial Times (FT) publicistája.

Folytathatja a Nyugat szapulását, vagy megpróbálhat kikászálódni a hidegháborús gondolkodásmódból és eltűnődni azon, milyen viszonyt is kellene kialakítania országának Kínával, amelyhez jelenleg baráti szálak kötik. Putyin külpolitikája az elmúlt két évtizedben inkább taktikai lépések sorozatának látszott, mint egy stratégia követésének. Egy hanyatlóban lévő ország élén igyekezett eljátszani az erős vezetőt, nem vett tudomást arról, hogy hol van Oroszország helye a világ országainak "táplálkozási láncában". Ez persze nem szokatlan: a brit miniszterelnökök is ragaszkodnak ahhoz, hogy országuk a világ első három hatalma közé tartozik.

Kapcsolódó

A nagy színjáték

Putyin arra építette hazai imázsát, hogy visszaállítja Oroszország presztízsét a világon. Ezen túl meg akarta mutatni, hogy országa pariban van az Egyesült Államokkal. Semmi sem érinthette jobban a gyenge pontján, mint amikor Barack Obama, az előző amerikai elnök azt mondta, hogy Oroszország egy regionális hatalom szintjére süllyed. Válaszul a Kreml feláldozva stratégiai érdekit erőfitogtatásba kezdett és összemelegedett a Nyugat valódi ellenfelével, Kínával - véli az FT szakírója.

Putyin megígérte az orosz népnek, hogy újra nagy nagy nemzet lesznek, ám a hogyan továbbról nem árult el semmit. Regnálásának első két évtizedét a Nyugattal szembeni harsány támadásokkal töltötte. Ebben a hidegháború formálta világképben a Szovjetuniót megalázták, az oroszok ellensége az amerikaiak vezette NATO és az orosz vezetés feladata, hogy visszaszerezze a berlini fal leomlása előtt az oroszoknak kijáró tiszteletet.

Hanyatlás

Eközben a realitások éppen szembe mennek ezzel a vízióval. A koronavírus-járvány és az alacsony olajár alaposan elveri a port az orosz gazdaságon. Az utóbbi megfosztotta az országot azoktól az exportbevételektől, amelyekből mind a rezsim hazai életszínvonalcéljait, mint további külföldi kalandjait finanszírozni lehetne. Putyin revansista Ukrajna-politikája és szíriai, illetve líbiai szerepvállalása kényelmetlenül drágává válik.

A Világbank szerint a nominális nemzeti jövedelem alapján Oroszország a világ 11. legnagyobb országa, olyanok mögött, mint Olaszország, Kanada és Brazília. Ereje jelentős nukleáris arzenáljában és abban áll, hogy katonai erővel bármikkor képes destabilizálni a környezetében lévő országokat, amelyek politikáját ellenségesnek minősíti. Putyin talán abban bízik, hogy Donald Trump amerikai elnök a novemberi elnökválasztás után is hatalmon marad, és szétveri a nyugati katonai és gazdasági szövetségi rendszert.

Az FT szakírója szerint bár Trump második négy éve sokat rombolna ezen, a NATO túl fogja élni a garabonciás elnököt. Az orosz vezetésen múlik, hogy továbbra is a Nyugatot tekinti-e stratégiai ellenségének, vagy esetleg, ha már ellenséget keres, érdemesebb-e szétnéznie a nagy keleti szomszéd háza táján.

Látszólag jó buli

A kínai-orosz tengellyel Peking jól jár. Mindkét ország elutasítja az amerikaiak által kiépített világrendet, amelyben elvárás a jog uralmának érvényesítése és az emberi jogok tiszteletben tartása. Ehelyett a korábbi hatalmi politikát részesíti előnyben, amelyben a nagyhatalmak befolyási övezetekre osztották a világot. Kína számíthat az orosz olaj- és gázexportra, ami táplálja gazdaságát és ellensúlyozza az USA haditengerészeti fölényét a csendes-óceáni térségben. A ritkán lakott szibériai térségek kincseinek kiaknázása további gazdasági haszonnal kecsegtet. Moszkva izmozása Ukrajnában és a Közel-Keleten az USA-val csak hab a tortán, ami részben elvonja a nagy rivális figyelmét a kínai expanzióról Kelet-Ázsiában.

Az oroszok haszna a jó viszonyból már nem ilyen nyilvánvaló. Jól jön Putyinnak, hogy Moszkva és Peking együtt szapulja a nyugati liberalizmust, ám például a kínai Új selyemút program, amely a szárazföldön létesít kapcsolatot Európával és a Közel-Kelettel, átvezet Közép-Ázsián. Ez aláássa az orosz befolyást ebben a térségben. Rossz hallani Moszkvában azt is, hogy Peking egy az orosszal rivalizáló északi tengeri áruszállítási útvonal kiépítését is fontolgatja. Ha ehhez hozzávesszük Kína nyomulását a Balkánon és Kelet-Közép-Európában, az már egyfajta bekerítéssel fenyegeti az oroszokat.

Putyin a szovjet KGB tisztje volt, így talán már túl késő, hogy másként gondolkodjon, mint egy volt KGB-s, akinek első ötlete, ha hatalmat kap a kezébe, nehezen lehetett volna más, mint hogy helyreállítja a Szovjetuniót vagy legalábbis a lehető legtöbbet abból. Egy olyan vezető, aki további 15 hatalomban eltöltött évet tervez, talán leltárt készíthetne - véli az FT szakírója. Ebből kiderülhet, hogy Oroszországgal szemben ma már nem a Nyugat, mindenekelőtt nem Európa intéz kihívást, hanem szó szerint vasgyúróvá erősödött, több fejjel fölé magasodó keleti szomszédja.