Vegyék meg az Abenomicsot! Ezzel ajánlotta a világ figyelmébe önmagát Abe Sinzó 2013-ban, amikor másodszor választották meg Japán miniszterelnökének. A világ vevőnek bizonyult az úgynevezett három nyíl stratégiára, amely okos monetáris politikával, rugalmas költségvetéssel és egy strukturális reformokon alapuló növekedési stratégiával akarta lendületbe hozni a világ harmadik legnagyobb gazdaságát.
Abe egészségügyi gondok miatt nyolc év után lemondott a miniszterelnöki megbízatásról, így logikus visszatekinteni, mit teljesített ígéreteiből az Abenomics - vezeti fel pontokba szedett értékelését Robin Harding, a Financial Times (FT) publicistája. (Abét 2006-2007 után másodszor 2012-ben választották meg miniszterelnöknek.)
Sikeres volt-e a három nyíl gazdaságpolitikája? Ez az legfőbb kérdés, és a rövid válasz: nem. Az Abenomics legfőbb célja az volt, hogy az infláció elérje az évi kétszázalékos tempót - ezzel bírta volna növekedésre a japán gazdaságot kirángatva évtizedes stagnálásából -, ám ehelyett nagyjából egy százalék jött össze, ami kevés a cél eléréséhez. Csakhogy ha egy csapat nem nyeri meg a bajnokságot, az még nem jelenti azt, hogy nem jó. Csak nem elég jó. Ahogy azonban az erős csapatoknak vannak nagy meccseik, az Abenomicsnak is voltak kiváló pillanatai.
A világ a japánizálás útján halad. A szigetország az elmúlt évtizedekben attól szenvedett, hogy gazdasága növekedés helyett a stagnálás közelében vergődött, defláció idegenítette el a befektetőket a beruházásokat és ösztönözte a fogyasztókat vásárlásaik halogatására, illetve ultraalacsony szintén álltak a hitelkamatok. Most ugyanezeket a jelenséget figyelhetjük meg a világ sok más fejlett országában, így tanulságos áttekinteni, mit ért el és mit nem az Abenomics.
A legnagyobb tanulságok
Az első tanulság, hogy a monetáris politika működik. A Bank of Japan (BoJ) nagy eszközvásárlásai hatásosak voltak: a kötvényhozamok estek, a tőzsdék szárnyaltak, és ami a legfontosabb, a jen a 100 jen/dolláros árfolyam fölé került, ami nagy bónusz az exportorientált japán vállalatoknak. Nőtt a hitelezés és Abe kormányzása idején a rekordalacsony volt a munkanélküliség a szigetországban.
A második tanulság, hogy a gyenge lábon álló gazdaságok nem viselik el az adóemeléseket. Az Abenomics akkor akadt el, amikor 2014-ben felemelték a fogyasztási adót 5-ről 8 százalékra. Ezt még a korábbi kormány határozta el, hogy forrást teremtsen a túl magas államadósság törlesztésére, és Abe, illetve Kuroda Haruhiko, a BoJ elnöke is kitartott mellette. A gazdaságot viszont recesszióba taszította, akárcsak a tavalyi további emelés 10 százalékra. Ha valaki ösztönzést ígér, aztán restrikciót csinál, az rövid út a kudarchoz - ez az Abenomics rövid tanulsága az FT publicistája szerint.
Pszichológiai tényezők
A harmadik tanulság - szoros kapcsolatban az előzővel -, hogy a hitelesség mindenek felett való. Kuroda az Abenomics indulásakor azt ígérte, hogy két éven belül meglesz a kétszázalékos infláció. Ez nem jött össze, miután a fogyasztási adó növelését recesszió követte. Így a BoJ második, 2014-es nagy eszközvásárlási hulláma halvány eredményt hozott - a befektetők már nem hitték el, hogy ennek hatására felpörög a növekedés. Aláásta az Abenomics hitelességét az is, hogy a kormány nem emelte a közalkalmazottak bérét a kétszázalékos inflációs célhoz igazítva. Így a magánszektor sem érezte kötelességének a bérek jelentősebb növelését.
A negyedik tanulság, hogy nem elég a várakozásokban bízni. Kuroda azzal indokolta a jegybank költekezését, hogy a pénznyomtatás majd felerősíti az inflációs várakozásokat, ami önmagát beteljesítő jóslatként fog működni. Kezdetben, a 2014-es elakadás előtt ez a számítás be is jött, ám ezt követően senki sem hitte el, hogy felkúszhat az infláció a várt szintre.
Az ötödik tanulság, hogy a gazdaságösztönzés nem dobja meg az államadósságot. Az Abenomics 2013 és 2019 között kellő lendületet adott a japán gazdaságnak ahhoz, hogy növelhessék a fogyasztási adót, s így ne nőjön az államadósság. Az közkiadásokat akkor lehet megfogni, ha a magánszektor kevesebbet takarékoskodik, azaz többet költ beruházásokra, magyarán az erőteljes gazdaság a szigorú költségvetési politika alapfeltétele.
Nem teljesített ígéret
Abével szemben a legerősebb bírálat úgy szól, hogy soha nem teljesítette a három nyíl stratégiájának harmadik elemét, a strukturális reformokat. Ez nem teljesen igaz. Olyan radikális lépéseket, mint például a fehér galléros munkahelyek védelmének lazítása, ugyan nem lépett meg a kormány, ám liberalizálta az elektromos energia piacát, megnyitotta Japánt a kínai turisták előtt, visszaszorította az agrárlobbit és aláírt két jelentős szabadkereskedelmi megállapodást.
A gazdasági növekedést azonban - ahogy a közgazdasági tankönyvekben olvashatjuk - főként a munkaerő bővítésétől, az oktatás javulásától, a tőkefelhalmozástól és az új technológiák bevezetésétől lehet várni. Eközben Japán népessége zsugorodik és elöregszik (tehát kevesebbet fogyaszt), amit csak azzal lehetne kompenzálni, hogy megnyitnák az ország kapuit a bevándorlók előtt. Abe jól érezte, hogy ez az igény túl van a gazdaság hatókörén. A japán társadalom idegenekkel szembeni elutasításának mély kulturális gyökerei vannak, ezt a helyzetet nem lehet praktikus gazdasági problémaként kezelni.
Mi van most?
Az Abenomics nyolcéves történetének végére a szigetország olyan helyzetbe került, hogy a korábbinál is nagyobb gondokkal küzd - véli az FT cikkírója. Az infláció jóval az Abenomics célja alatt van, a hiányzó beruházási és fogyasztási keresletet gyakorlatilag az államadósság növelése kompenzálja. A lehetséges kiút az úgynevezett helikopterpénz bevetése lehetne, ami azt jelenti, hogy a költségvetés és a központi bank pénz dugdos a fogyasztók zsebébe annak reményében, hogy elköltik, s ezzel mozgásba hozzák a gazdaságot. A módszer azonban feltérképezetlen, veszélyes útra viheti a japán kormányt és jegybankot.
Bekeményítéssel indíthat az új kormányfő
Abe Sinzó legesélyesebb utódának Szuga Josihide kabinetfőnök-kormányszóvivőt tartják, aki az elmúlt években a miniszterelnök legfőbb szövetségese és tanácsadója volt. Korábban - Abe első kormányzása alatt 15 évvel ezelőtt - számos minisztériumot vezetett. Várakozások szerint kormányfővé emelkedése esetén következetesen folytatná az Abenomicsot, ami azt jelenti, hogy növelné a jegybankra gyakorolt nyomást a további monetáris enyhítés érdekében - idézett szakértői véleményeket a Reuters. Ez nem nyílt nyomásgyakorlást jelentene, hanem azt, hogy a tokiói bürokráciára támaszkodva kemény tárgyaló félként ül majd le a BoJ vezetőségével alkudozni arról, mint tegyen a kormány és mit a jegybank a gazdaság ösztönzése érdekében.Erre utalnak Szuga korábbi lépései. Amikor 2016-ban a jen erősödni kezdett, létrehozta a BoJ, a pénzügyminisztérium és a bankfelügyelet közös akciócsoportját, amivel jelezték a befektetőknek, hogy a kormány érzékenyen reagál az pénzpiacokon zajló folyamatokra. Az ügyhöz közelálló források szerint Szuga volt az egyik vezető kormánytisztviselő, aki sürgette a jegybank beavatkozását, amikor 2016 elején a jen hirtelen erősödött a dollárral szemben. Az év januárjában a BoJ negatív kamatot vezetett be. Ha a pénzügyminiszter Aszó Taro marad, akkor a Szuga-adminisztráció határozottsága biztosra vehető, mivel Aszó korábban miniszterelnök volt, és meggyűlt a baja a japán valuta erősödésének kellemetlen hatásaival.
A tokiói jegybank sok vezetője és szakértője úgy gondolja, hogy a BoJ megtette a magáét a gazdaság élénkítéséért, miközben a további monetáris lazítás egyre többe kerül és egyre kevesebb haszonnal jár. Szugát azonban nem lehet levenni a lábáról olyan érvekkel, hogy a negatív kamat csökkenti a bankok profitját. Nemrégiben adott interjújában arról beszélt, hogy a kormánynak és a jegybanknak kéz a kézben kell vezetniük az országot, ami arra utal, hogy szeretné, ha a BoJ továbbra is támogatná a kormány erőfeszítéseit a növekedés erősítésére.