Chilében még 1990-ben tartották meg az első szabad és demokratikus választásokat, azóta pedig hagyományosan a mérsékelt jobboldal tudott nyerni. Viszont az elmúlt két év viharos politikai változást hozott az országban: az életszínvonal romlása miatt elégedetlen tömegek vonultak utcára, a szabad piac helyett erős állami kontrollt követve a vállatok felett. Minderre érkezett a koronavírus-járvány, amely erősen megosztotta a latin-amerikai országot a szigorú intézkedések miatt.
Az első fordulóban az volt a legnagyobb kérdés, hogy bele tud-e szólni valamelyik mérsékelt jelölt a végletek választásába, de nem lett meglepetés. A szélsőjobboldali, populizmusában Donald Trumpra és Jair Bolsonarora hasonlító Jose Antonio Kast keményen jobboldali, volt kongresszusi képviselő végzett az élen, megelőzve a baloldali törvényhozót és az említett tüntetések korábbi vezéralakját, Gabriel Boricot.
Kapcsolódó
A szavazatok közel 97 százalékának összeszámlálása után Kast a szavazatok 27,94 százalékát szerezte meg, míg Boric 25,75 százalékát, és jelentős különbség alakult ki köztük és a mezőny többi tagja között, bár mindketten jóval elmaradtak az egyértelmű győzelemhez szükséges többségtől.
A mérsékeltebb, jobbközép jelöltek jól szerepeltek, ami erősítést jelenthet Kast számára, aki úgy tűnik, hogy a december 19-i előválasztás előtt a pole pozícióban van - számolt be a Reuters az eredményekről.
A választás a világgazdaságra is hatással lehet, a réztermelő andoki ország fontos nyersanyagforrás az észak-amerikai, európai ipar számára is. Kast megválasztása piacpártibb jövőt vetítene előre, mint a baloldali Boric által bejelentett szigorúbb állami szabályozás.
A vasárnap esti választáson a chilei alsóház mind a 155 képviselői helye, az ország felsőházának 50 képviselői helyéből 27, valamint az ország 16 regionális tanácsának összes tisztsége is megmérettetett.
A kemény jobboldali és konzervatív koalíciók törvényhozói úgy tűnt, hogy a szenátusban 23 mandátumot szereznek, míg a balközép és baloldali koalíciók törvényhozói 22 mandátumot. A fennmaradó öt helyet függetlenek kapták, akik nem kötődnek egyetlen nagyobb politikai koalícióhoz sem.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Gigantikus csalás: már megint ellopták a fél világot

Kitálalt a mérnök: ennyi ideig maradnak állva a panelházak
Zelenszkij: akár világháború is lehet

Itt a fordulat! Európa vezető országa sem támogatja Ukrajna EU-s csatlakozását

Money Talks' 25: Aki nem növekszik azt előbb-utóbb felvásárolják vagy lenyelik

Nem cáfolták a titkosszolgálatot: Putyinék érzékelőkkel kémlelhetik a brit tengeralattjárókat

Kína rövid távon elég jól járt a Trump-vámokkal

Nem létező guruló dollárok: benézte a minisztérium a költségvetést

Parlament: bent a Fidesz újraírja az Alaptörvényt, kint az ellenzék blokádot von
