Narendra Modi, India miniszterelnöke 2014-es megválasztása előtt azt ígérte, hogy feltámasztja az ország feldolgozóiparát, amely az ezredforduló után visszaszorult – kezdi a jeles kormányfő gazdaságpolitikai cikk-cakkjait elemző cikkét Swarup Charma közgazdász-kutató, a Bloomberg publicistája. A gazdasági szakértők – érthetően – arról beszéltek, hogy csak a nagyüzemi feldolgozóipar lehet képes felszívni India bőséges munkaerő-kínálatát. Modi első kormányfői beszédében barátságosan meg is hívta a világ nagyvállalatait, hogy létesítsenek üzemeket országában. Még egy jelszót, Make in India, és ehhez egy logót is kitaláltak, amely egy fogaskerekekből kirakott oroszlánt ábrázol (lásd címképünket).

A kormány tisztviselői ennek szellemében reggeltől estik a külföldi tőkebefektetés növekedéséről és az üzleti környezet javításáról beszéltek, ami vonzóvá teszi Indiát a multik szemében. A sok kedves intézkedésnek köszönhetően a Világbank Ease of Doing Business ragsorában 79 helyet javított az ország az új kormány regnálása alatt. Aztán a következő választások előtt, 2019-ben kiderült, hogy a feldolgozóipar részesedése a GDP-ből mindössze 20 százalék, a külföldi tőke főként a szolgáltató szektorokba, a kiskereskedelembe és a szoftverágazatba került.

Kapcsolódó

Így aztán dobták a Make in India stratégiát, és a kormány, amely soha nem ismeri el, hogy hibázott vagy vereséget szenvedett, útjára indította az új projektet, az önerőre támaszkodást. Ezzel 30 évvel azt követően, hogy az ország szakított a központi tervezéssel és liberalizálta gazdaságát, visszatér a régi nótához. A kormány újra támogatásokat és licenceket fog osztogatni, miközben vámhatárokat épít. Modi bezárta a még az 1950-es években létrehozott Tervezési Bizottságot, ám a bürokraták nem tűnnek el, csak átalakulnak, újra ők fogják adni a pénzt azoknak a vállalatoknak, amelyek szerintük megérdemlik a támogatást.

Termeléshez kötött ösztönzők

Már el is keresztelték módszerüket „termeléshez kötött ösztönzőnek”, ami azt jelenti, hogy a vállalatok öt éven át állami támogatást kaphatnak, ha bővítik feldolgozóipari tevékenységüket Indiában. Miután ezt látva természetesen minden ágazat beindította pénzszerző lobbizását, a kormány kiterjesztette a támogatásokat az akkumulátorgyártástól az élelmiszer-feldolgozáson és a textiliparon át az egyedi acélok gyártásáig mindenre. A pénz nem számít, az ország vezetése - amely vonakodott jövedelemkiegészítéseket adni a pandémia alatt - kétezermilliárd rúpiát, azaz 27 milliárd dollárt (ez több mint kétszerese a Paks II atomerőműre adott orosz hitelnek) szán a beruházásokra.

A Bloomberg cikkírója szerint van ezzel egy kis bökkenő: az egyetlen rosszabb dolog a szocialista központi tervgazdálkodásnál, amivel sok évtizeddel ezelőtt kísérleteztek, ha a pénzszórás teljesen tervezetlenül folyik. A kormány mostani támogatásait semmilyen logikus elképzelés nem fogja össze, az ágazatokba eltérő szempontok alapján öntik a pénzt. Ha a munkahelyteremtés lenne a cél, akkor a munkaerő-igényes vállalatokat, például a ruhagyártókat támogathatnák. Ha függetlenné akarnák tenni az országot Kínától, akkor a beszállítói láncokra feküdhetnének rá és együttműködést kereshetnének az USA-val és Ausztráliával. Ha a hight-techet karolnák fel, akkor kérdés, miért döntenének ezekről jobban a bürokraták, mint az Indiában befektető magáncégek?

Előre a múltba

Az ország szocialista ihletésű múltjának minden baja visszatér - ügyesen áthangszerelve. A vállalati vezetők újra összefonódnak az állami bürokráciával. A gazdasági célok újra állandóan változnak, a támogatott cégek máris kérték a kormányt termelési kvótájuk csökkentésére. Évtizedekig tartott a befelé forduló, versenyképtelen vállalatok visszaszorítása, erre most befelé forduló, versenyképtelen vállalatok létrejöttét ösztönzik. A gazdaságban az ipari tőke és a politika szétbogozhatatlanul összefonódik.

Akik védik a kormány gazdaságpolitikáját azzal érvelnek, hogy a Make in India reformjai, amelyeknek be kellett volna csalogatniuk a feldolgozóiparba a befektetéseket, nem működtek. És egyébként is mit vesztett Kína azon, hogy támogatta saját feldolgozóipart? - teszik fel a költőinek szánt kérdést. Ezek az érvek figyelmen kívül hagyják, hogy a kormány intézkedései sose voltak elég mélyek ahhoz, hogy a Világbank rangsorában elfoglalt helyén túl javítottak volna India helyzetén. A strukturális reformok, főként a jogszolgáltatásé nem volt elég mély, az indiai munkaerő ugyan nagy – mint Kínáé –, de gyengén képzett – szemben Kínáéval.

Az állami támogatások védhetők egyes ágazatok esetén, például az alternatív energiával termelt áram tárolását szolgáló technológia vagy a high-tech gyógyszergyártás terén, ám ha egy ország mindenféle ágazatba önti a pénzt azért, hogy létrehozza a saját, önálló iparágait, azzal azt üzeni a világnak, hogy híján van a valódi elképzeléseknek, céloknak és terveknek. India kusza pénzszórása a gazdaság minden ágába bukásra van ítélve, akárcsak a Make in India kezdeményezés – véli a Bloomberg publicistája. Mielőtt azonban ez világossá válna, milliárdokat fog elnyelni az adófizetők pénzéből.