Egy pillanatra felejtsük el, hogy mennyi esélye van Donald Trumpnak, az amerikai Republikánus Párt jelöltjének a november 3-ai elnökválasztás megnyerésére, és csak azt gondoljuk át, mit hozhatna az újraválasztása - ajánlja Edward Luce, a Financial Times (FT) Egyesül Államokkal foglalkozó publicistája. Miután a jelenlegi választási kampányban nem ígér semmit, csak ellenfelét és a koronavírus-járványt ostorozza, abból indulhatunk ki, amit 2016-ban vállalt.

Belpolitikai ígéreteinek legnagyobb projektjei a fiókban maradtak. Nem indított nagy állami infrastruktúra-fejlesztési programot és a mexikói határon sem épült fel az agyonemlegetett fal. A külpolitikában azonban mindent teljesített. Nem kezdett új háborút, minimálisra csökkentette az USA katonai jelenlétét Afganisztánban és a Közel-Keleten, az ISIS elvesztette területeit és a terrorszervezetet amerikai akcióval lefejezték, az USA immáron nem garantálja automatikusan szövetségesei biztonságát és az elnök felismerte, hogy országával szemben Kína felemelkedése jelenti a legnagyobb stratégiai fenyegetést.

Kapcsolódó

Megrendelésre dolgozott

Az elnök legkeményebb bírálói lesöpörnék az asztalról a Trump-adminisztráció külpolitikáját, de ha megnézzük ezeket a lépéseket, nem egyértelműen sötét a kép. Donald Trump kiindulópontja a külpolitikát illetően az volt, hogy feltette a kérdést: miért is kellene az USA-nak a NATO élén megvédenie mondjuk Montenegrót, ha támadás érné.

Erre a washingtoni elit nekiesett, mondván, nem érti, hogy a NATO nem pusztán katonai szervezet, hanem egy biztonsági rendszer kulcsszereplője. Ugyanakkor joggal vethetjük fel a kérdést, hogy nem terpeszkedett-e el túlságosan a szervezet a sok új kelet-európai tag felvételével. Megkockáztathatja-e az USA a harmadik világháborút tőle távoli, ismeretlen helyek védelme érdekében?

Az afganisztáni kivonulásért azt kapta az arcába, hogy úgy viselkedik, mint Neville Chamberlain brit miniszterelnök, amikor 1938-ban aláírta a müncheni egyezményt, amelytől azt remélte, hogy Csehszlovákia feláldozásával kielégítheti Hitler terjeszkedési vágyát, s ezzel megelőzheti a háborút. Trump azonban a kilátástalan és végeláthatatlan afganisztáni beavatkozás lesoványításával is csak az amerikai társadalom többségének megrendelését teljesítette.

Szövetségesek sértegetése

Trump rendszerszemléletben sértegette az USA szövetségeseit, köztük Angela Merkel német kancellárt és valóban nem ismerte fel a NATO stratégiai szerepét a világ biztonságának biztosításában. Elődei azonban alig értek el valamit azon a téren, hogy rábírják a szövetségeseket hozzájárulásuk növelésére a NATO költségvetéséhez. Emellett miután az USA az irányítása alatt vonakodóvá vált szövetségesi kötelezettségei teljesítésére, felvetődött Európa önálló védelmi erejének megteremtése.

Igaz, hogy Trump láthatóan szimpatizál az olyan autokrata vezetőkkel, mint amilyen orosz és kínai kollégája, Vlagyimir Putyin és Hszi Csin-ping. Ugyanakkor nem habozott kemény fellépni például az északi áramlat gázvezetékkel szemben, amelyben Európa orosz energiafüggőségének megerősödését látja. Senki nem vitathatná azt a törekvését, hogy a következő atomfegyver-ellenőrzési egyezménynek háromoldalúnak kell lennie az USA, Oroszország és Kína részvételével.

Kína

Trump legerősebb külpolitikai hagyatéka a Kínával szemben indított "hidegháborúja". A büntetővámok kivetésével semmit sem ért el - ma nem kisebb az USA kereskedelmi deficitje az ázsiai országgal szemben, mint négy éve volt. De nem lehet azzal vádolni, hogy az ő lépései indították el a pekingi vezetést azon az úton, amelyen egyre agresszívebben lép fel a nemzetközi kapcsolatokban. A két ország egymással szemben mozog a világpolitikában, de ritka kivételként Trump Kína-politikáját a republikánusok és a demokraták is támogatták.

Az FT publicistája szerint Trump második négyéves ciklusa katasztrofális hatással lenne az amerikai demokráciára és siralmas eredményt hozna koronavírus-pandémia kezelésében. Ugyanakkor ha veszít, akkor külpolitikájának karakteres irányai is elhalványulnak. Az USA visszatántoroghat a hatalomra kerülését megelőző bizonytalansághoz, amelynek eredményeként az elmúlt 20 évben gyengén teljesített a nemzetközi porondon.