Egyesülünk vagy végünk van! - ezzel a pártjának szóló üzenettel indítja kormányzását Rishi Sunak az Egyesült Királyság élén, és ez többet mond el azokról, akik hallgatták a beszédet, amelyben erről szólt, mint róla. A brit Konzervatív Párt olyan politikai erővé vált az elmúlt évtizedben, amelyet nem lehet irányítani, és ez azzal a következménnyel jár, hogy a rá bízott országot sem tudja vezetni - írja Robert Shrimsley a Financial Times publicistája az új kormányfő esélyeit firtató cikkében.

A kormányfő hallgatóságában vagy száz olyan tory parlamenti képviselő ült, aki úgy gondolja, hogy azt a gazdasági stabilizációt, amire az országnak égetően szüksége van, Boris Johnson volt miniszterelnök tudná biztosítani. Szívesebben látták volna őt az ország élén, mint Sunakot, annak ellenére, hogy Johnsont kormányfőhöz méltatlan viselkedése miatt a nyáron távolította el a párt és a kormány éléről a konzervatívok parlamenti képviselőcsoportja.

A toryk vészesen híján vannak a pártfegyelemnek, és ami még ennél is rosszabb, ideológiai keményvonalas szárnyuk Liz Truss kormányának látványos leolvadásáig hasznát látta annak, hogy makacsul ragaszkodik saját véleményéhez, amivel a hozzá tartozók számánál nagyobb befolyást szerzett a pártban. A kormányfők általában azzal próbálják leszerelni őket, hogy jól fizetett kinevezésekkel kedveskednek nekik, de ez eddig nem tette mérsékeltebbé őket.

Megkapta a magáét

Sunak a toryk jobboldalának liblingje volt, amikor pénzügyminiszterként levezényelte a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság elleni küzdelmet, ám miután idén tavasszal a felelős költségvetés mellett tette le a voksát, ami adóemeléseket is tartalmazott, megkapta a magáét. Azt mondták rá, hogy könyökvédős könyvelő módjára viselkedik, ahelyett, hogy víziói lennének, valamint szocialista, mert nem csökkenti az adókat.

Jelenleg nem elég erős ahhoz, hogy fegyelmezett viselkedésre tudná bírni pártját. Úgy nyerte meg a pártelnök-miniszterelnöki posztért folyó versenyt, hogy nem mondott többet parlamenti képviselőtársainak annál, mint hogy rendet tesz az elődje által hátra hagyott gazdasági felfordulás után. Hogy ezen túl milyen politikát fog folytatni, az homályban maradt, és mivel a súlyos gazdasági helyzet megszorításokért kiállt, könnyen kínálhat támadási felületet magán.

Mi lesz ezután?

A miniszterelnök legjobb esélye a két év múlva esedékes választások előtt, hogy megpróbálja újjáépteni Johnson választási koalícióját, amelyben a hagyományos tory szavazók összefogtak a brexitpárti kék galléros munkásokkal, akik normális esetben a Munkáspárt jelöltjei mellé szokták tenni az X-et. A gondja az, hogy ezt a populista politikát Johnson képviselte hitelesen.

Neki elfogadhatatlanok lettek volna azok a megszorítások, adóemelések amiket most a felfordult költségvetés egyenesbe hozására meg kell tennie a kormánynak. És persze a helyüket féltő képviselőknek sem fog tetszeni ez a politika. És ellenállhatnak saját kormányuknak, ha úgy gondolják, mert ha közülük 36-an hátat fordítanak a kormánynak a törvényjavaslatok szavazásán, akkor ugrik a kormánypárt parlamenti többsége.

Pótmegoldások

Miután osztogatással nem tudja megtartani támogatottságát, Sunak megpróbálkozhat keménykedéssel az EU-val folytatott brexittárgyalásokon vagy a bevándorlási politikában. Ennek jegyében már meg is fizette a legnagyobb árat pártbeli ellenfelei leszereléséért: meghívta kormányába a belügyi tárca élére Truss kormányának belügyminiszterét- Suella Bravermant.

Braverman a szociális konzervativizmus egyik legkeményebb képviselője, egyben bevándorlási héja, aki még a legális bevándorlást is korlátozná annak ellenére, hogy a kevesebb külföldi orvos és ápoló fájóan hiányozhat az Egyesült Királyságban szent tehénnek számító nemzeti egészségügyi rendszerből (NHS).

Szélmalomharc jöhet

A belügyminiszterrel bevette a kormányába a keményvonalasok képviselőjét, aki keresztbe fog feküdni például az EU-val folytatott posztbrexit-tárgyalásokon.

Sunak talán abban bízik, hogy ha gesztusokat tesz nekik például a miniszteri kinevezésekben, akkor leszerelheti őket, ám a brit üzleti lap szakírója emlékeztet rá, hogy az 1990-es évek elejétől mindegyik tory pártvezető megpróbálta ezt, és vagy megbuktatták őket, vagy eszközként használták fel saját céljaikra (leginkább a brexit kierőszakolására). És ha megismétlődik ez a sztori, annak megint a brit társadalom fogja meginni a levét.