Átalakította iránymutatását, a jövőre nézve is támogató kamatpolitikát ígér július kamatdöntésén az Európai Központi Bank. Az EKB új stratégiája szakított az eddigi, 2 százalékot közelítő, de azt el nem érő inflációs céllal, és immár szimmetrikusan 2 százalékos célértékben gondolkodik, amitől elmarad egyelőre.
A júliusi, a főbb feltételeken nem változtató kamatdöntést követően kiemelték, most úgy látják, hogy ez középtávon elérhető cél, és ebbe belefér – az Egyesült Államokhoz hasonlóan – hogy időszakosan célértéken felüli inflációs adatok legyenek.
Egyszerűbbre vettük a kommunikációt is – mondta Christine Lagarde EKB elnök a részletek ismertetésekor. Ennek megfelelően új iránymutatást is megfogalmazott a kormányzótanács:
„A szimmetrikus, két százalékos inflációs célja támogatására és a monetáris politikai stratégiájával összhangban a kormányzótanács arra számít, hogy az EKB irányadó kamatlábai a jelenlegi vagy alacsonyabb szinteken maradnak egészen addig, ameddig nem tapasztalja, hogy az infláció jóval az előrejelzési időszak vége előtt, valamint az időszak hátralevő részét tekintve tartósan eléri a két százalékot, és úgy nem ítéli, hogy a trendinflációban realizált elmozdulás megfelelően előrehaladt ahhoz, hogy konzisztens legyen az infláció középtávon két százalékon levő stabilizálódásával. Ebből következhet egy olyan átmeneti időszak is, amely során az infláció mérsékelten a cél fölött van.”
A reakciók alapján teljesen nem tudta konkretizálni céljait a jegybank – ami nem is volt célja - annyi azonban kiolvasható, hogy a kilátások alapján is elmarad még az inflációs ráta a céltól, ezért úgy döntött a kormányzótanács, hogy előreláthatóan fennmarad a támogató, alacsony kamatszint.
Az EKB így meghagyta az irányadó refinanszírozási műveletek 0 százalékos kamatlábát, valamint az aktív oldali és a betéti rendelkezésre állás kamatlábának 0,25 százalékos, illetve -0,50 százalékos szintjén, és ez belátható időn belül így is marad.
Lagarde megerősítette, hogy az EKB szeptemberben fog újabb iránymutatást adni, ez egybevág a kamatdöntést megelőző elemzői várakozásokkal.
Javulnak a kilátások
Sínen van a gazdaság feléledése az eurozónában Lagarde szerint. Sokan megkapják az oltást, de a járvány, különösen a covid-19 delta variánsa, árnyékot vet a kilátásokra. Ezért várhatóan még elmarad a céltól az infláció, és az EKB-nak is fenn kell tartania a támogató környezetet.
Ezért az EKB azzal számol, hogy a válságkeretében (PEPP) sokkal gyorsabban történnek a vásárlások, mint az elmúlt hónapokban.
A harmadik negyedévben jelentős gazdasági visszapattanást vár az EKB, a gyártásban jók a kilátások, és a szolgáltatásokban is a harmadik negyedévben, de a delta variáns az utóbbi esetében ennek keresztbe tehet. Most is 3,3 millióval kevesebben dolgoznak mint a válság előtt, különösen a fiatal, képzetlen rétegeket érinti mindez.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót