Kétéves mélypontra csökkent a lítium ára Kínában, ami tonnánként 166 ezer jüant, avagy 22 800 dollárt jelent. Júniusban kétszer ekkora volt az ár, az egy évvel ezelőtti tetőzéskor viszont 600 ezer jüan volt, a mostani ár négyszerese.
Miután az elektromos autók lelke és egyben legdrágább alkatrésze az akkumulátor, azokban pedig jelenleg döntő a lítium szerepe, az autók fogyasztói ára szempontjából meghatározó annak ára.
A pandémia idején, amikor a kereslet és a termelés egyaránt visszaesett az autógyártásban, a lítium ára is a mélybe zuhant, 50 ezer jüanig. Akkor azonban a kereslet helyreállt, a termelési és ellátási láncok viszont nem tudták újra felvenni a korábbi ritmust, így nagy áremelkedés kezdődött, ami a lítiumot sem kerülte el.
Tavaly azonban tetőzött a folyamat, a kínálat megnőtt, és teljesen természetes, hogy a lítium ára most visszatér a múlt évtizedben megszokott szintekre, sok piaci szereplő mégis meglepődik rajta.
Sokan ugyanis azt várták a Bloomberg szerint, hogy a negyedik negyedévben megnő a kereslet, mivel ilyenkor a kínai akkumulátorgyárak növelik a termelést, ám hozzá kell tenni, hogy ha eleve áremelkedésre számítanak sokan, akkor előre vásárolnak az árfolyamnyereség reményében, esetleg maguk az akkumulátorgyártók hozzák előre vásárlásaikat, így aztán a várt emelkedés elmarad.
Kétségtelen, hogy a kínai gazdasági problémák miatt kisebb a kereslet a világ legnagyobb elektromos autó piacán a vártnál, de ez még mindig 37 százalékos növekedést jelentett a második negyedévben a Kínában eladott elektromos autók számát tekintve. A világ egészének növekedési adata ugyanakkor 50 százalékos jelenleg.
A Goldman Sachs elemzői arra számítanak, hogy az áresés tartós lesz, vagy stabilizálódik az ár a viszonylag alacsony szinten, ugyanakkor hosszabb távon mindenki a kereslet erősödésére számít a gyártás felfutása miatt.
A Bloomberg saját becslése alapján a mostani négyszerese lesz a felhasználás az évtized végén, viszont ez nem feltétlenül jelent áremelkedést ezen a távon sem, az viszont valószínű, hogy stabilizálja az árat.
Kóros akkumulátorgyár-rettegés: megrémültek a helyiek egy ázsiai delegációtól
Szijjártó Péter külügyi tárcája, a szegedi önkormányzat, valamint az MVM is reagált a témában, hogy mennyiben indokoltak a felmerült szegedi félelmek. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!