Még nem érkezett el a recesszió az amerikai gazdaságban, de minden arra mutat, hogy ez a válság már csak idő kérdése - mondta a Bloombergnek nyilatkozva Nouriel Roubini közgazdász professzor, gúnynevén dr. Doom, azaz dr. Végzet a Katari Gazdasági Fórumon. A fogyasztói bizalom, a kiskereskedelmi forgalom, a feldolgozóipari aktivitás hanyatlik, a lakáspiac zsugorodik, miközben az infláció kitartóan magas.
Ez a gazdasági helyzet a stagfláció tipikus képlete. Azért nem a recesszióé, mert a gazdasági visszaesések általában alacsony inflációval járnak, míg most magas a pénzromlás üteme. Roubini az év végére várja az USA-ban a recessziót, ami definíciószerűen azt jelenti, hogy szerinte a harmadik és a negyedik negyedévben egymást követően zsugorodni fog a gazdaság.
Sokkok sorozata
A világ nem egyszerűen valamilyen sokkot, hanem sokkok sorozatát éli át. Kezdhetjük a sort a koronavírus-járvánnyal, folytathatjuk Oroszország ukrajnai inváziójával, majd a részben az utóbbival összefüggő váratlanul alacsony kínálattal az árupiaci termékek piacán. Mindezt megfejeli Kína zérócovid-politikája, azaz az, hogy azonnal a lakásukba zárják az embereket, amint valahol felüti a fejét a járvány, még dolgozni se mehetnek, ami kieséseket okoz a vállalatok termelésében.
Ezek a tényezők egyszerre fékezik a gazdasági növekedést és pörgetik az inflációt, ezért jutunk el a recesszió plusz magas infláció, azaz a stagfláció állapotához. Hogy ez mit jelent, azt a következő összehasonlítással érzékeltette dr. Végzet. Az USA-ban a gazdasági recessziók idején tipikusan 35 százalékkal szoktak zsugorodni a tőzsdék, ám az 1970-es évek stagflációja idején bőven több volt 50 százaléknál a visszaesés.
A legnagyobb kockázatok
Végül megkérdezték a közgazdász professzort, mit tart a legnagyobb veszélynek a világon jelenleg. A válasz röviden: a geopolitikai kockázatokat. Mindenekelőtt azt, hogyan alakul az orosz-ukrán háború. Második helyen Izrael és Irán viszonyát említette, amivel arra célozhatott, hogy a perzsa állam egyre közelebb kerül ahhoz, hogy atomfegyvert fejlesszen ki, amit Izrael nem fog eltűrni, magyarán megelőző katonai csapást fog mérni Iránra, ha a nukleáris fegyver létrehozását nem látja másként elkerülhetőnek.
Végül Ázsiában Kína Tajvannal szembeni magatartása ad aggodalomra okot, ugyanis Peking Kína részének tekinti a szigetországot, amely azonban a világ többi részével együtt nem így gondolja. Kérdés, hogy Kína megpróbálja-e úgy megoldani ezt a konfliktust, ahogy Oroszország próbálja ráerőltetni akaratát Ukrajnára. Hongkong esetén, ha nem is katonai, hanem jogi eszközökkel, éppen ezt tették.