A tengeralattjáró robot több mint egy napot képes utántöltés nélkül a vízben maradni, és akár 5000 méter mélyen is képes felderíteni tárgyakat. A Pentagon bejelentése előtt néhány órával közölte a malajziai miniszterelnök, hogy a műholdas adatok újabb elemzése alapján a több mint két hete eltűnt utasszállító repülőgépről kijelenthető: az Indiai-óceán déli részébe zuhant.
Hétfőn az érintett területen folytatódott a keresés a gép roncsai után. Az amerikai haditengerészet elküldött a térségbe egy olyan berendezést, amelyet kifejezetten a repülőgépek fekete dobozainak megtalálására fejlesztettek ki. Ez a műszer hatezer méter mélyről érkező jeleket is képes fogni, de csak lassan lehet vele haladni a felszínen a pontosság végett. A roncsdarabokat felkutató Bluefin drón öt méter hosszú és 800 kilogramm tömegű.
A Boeing 777-es malajziai járata Kuala Lumpurból tartott Pekingbe, fedélzetén 239 emberrel, amikor eltűnt a radarokról.
Pekingben tüntetnek a dühös hozzátartozók
Tüntetők százai vonultak Malajzia pekingi nagykövetségéhez, követelve a Malaysia Airlines március 8-án eltűnt gépével kapcsolatos pontos tájékoztatást - jelentette a kínai média kedden. "Hazugok, mondjátok meg az igazat!", "Malaysia Airlines! Magyarázattal tartozol!" - olvasható egyebek között a túlnyomó részt hozzátartozókból álló tömeg által magasba emelt transzparenseken. A szállodából, ahol el voltak szállásolva, buszokkal érkeztek a tüntetők. A nagykövetégnél több tucat egyenruhás és civilbe öltözött rendőr biztosította a helyszínt, a környéken rendőrségi járművek parkoltak. A nagykövetség bejáratát a készenléti rendőrség tagjai állták el. Állítólag kisebb dulakodásra is sor került.
A demonstrálók azt kifogásolják, hogy a malajziai hatóságok nem megfelelően kezelték az eltűnt gép ügyét: "két hét hazugságai és félrevezető információi" dühítették fel őket. Szervezetük, a Kínai Családok Bizottsága közleményt adott ki, amelyben kifejtik, hogy az elmúlt 18 napban a malajziai kormány és a hadsereg késleltetve szivárogtatott ki információkat, "megtévesztve a családokat, becsapva az egész világot", amivel a kutatók és a mentők értékes időt veszítettek.
A hozzátartozók a maláj légitársaság, a kormány és a hadsereg felelőseinek megbüntetését követelik.
A pekingi kormány hétfő este azoknak az információknak, bizonyítékoknak és elemzéseknek az átadására szólította fel Malajziát, amelyek alapján Kuala Lumpúrban bejelentették, hogy az eltűnt gép az Indiai-óceánba zuhant. A követelést Hszie Hang-seng külügyminiszter-helyettes fogalmazta meg, amikor "sürgős találkozóra" hívta hivatalába Malajzia nagykövetét.
Hszie azt hangoztatta, hogy a kutatás és mentés folyamatát nem szabad leállítani. Egyúttal közölte, várják az ígért részletes magyarázatot. A Boeing 777-es fedélzetén 239-en tartózkodtak, amikor rejtélyes körülmények között nyoma veszett.
A pekingi szállodában, ahol a csaknem kétszáz hozzátartozó összegyűlve várta az újabb és újabb híreket, hétfőn élő közvetítésben láthatták a maláj miniszterelnök Najib Razak bejelentését.
A helyszíni beszámolók szerint többen elájultak, és hordágyon kellett őket elvinni, mások dührohamot kaptak, megint mások térdre rogyva zokogtak, de voltak, akik a fotóriportereknek estek. A gép eltűnése után 16 nappal elhangzott bejelentés szerint nincs esély arra, hogy túlélőt találjanak.
Kína úgy döntött, hogy eddigi hat hajója mellé továbbiakat küld a repülőgép roncsainak felkutatására az Indiai-óceán azon déli térségébe, ahol gyanús úszó tárgyakat láttak kínai repülőgépekről is. Az eltűnt utasszállítón 154 kínai utas volt.
Brit szakemberek derítették ki a Boeing útját
A londoni székhelyű Inmarsat műholdas távközlési szolgáltató cég szakemberei fejtették meg adatok tömkelegének elemzésével és modellezésével, hogy merre vezethetett a Malaysia Airlines több mint két hete eltűnt Boeing 777-esének utolsó útja. E műholdas adatokat az Inmarsat londoni szakértői szálazták szét többnapi megfeszített munkával, a gép ugyanis a műholdak által fogott időközönkénti automatikus radarjelzésen - szakzsargonban "ping"-en - kívül más kommunikációt útjának e legrejtélyesebb szakaszában már nem folytatott a külvilággal.
Az Inmarsat alelnöke, Chris McLaughlin hétfő este a BBC-nek elmondta: a cég új modellezési módszert alkalmazott a repülőgép útvonalának visszakereséséhez. Mindenekelőtt azokat a "ping"-eket keresték elő a mérhetetlenül nagy adathalmazból, amelyeket a Boeing 777-es küldött a brit cég egyik műholdjára. McLaughlin a feladat nehézségét illusztrálandó kifejtette, hogy e rövid radarjelzéseket a repülőgép óránként egyszer küldte, és e kommunikációban nem szerepelt semmiféle GPS-, idő- vagy távolságinformáció. Így először gyakorlatilag "sötétben kellett tapogatózni", és a cég tudományos stábjának kitartását dicséri, hogy végül modellezni tudták a maláj gép útvonalát, amely messze eltért a Pekingbe tartó járat eredetileg tervezett repülési irányától.
Az Inmarsat mérnökei az egész hétvégét azzal töltötték, hogy hetekre visszamenőleg újrakeresték a Malaysia Airlines Boeing 777-eseinek korábbi járatairól rendelkezésre álló adattömeget, és e műholdas adatokat összevetették az MH370-es járatról érkezett gyér adatmennyiséggel. Ennek az aprólékos, eddig soha nem próbált, a Doppler-effektusra - vagyis a műholdtól különböző távolságra lévő pontokról más-más frekvenciával érkező adatok figyelésére - épített összehasonlító modellezésnek a segítségével sikerült kétséget kizáróan megállapítani, hogy a gép észak-északkelet helyett délnyugati általános irányú ívet követve az Indiai-óceán legelhagyatottabb vizei felé repült, és ott eltűnt.
A szakértőknek sikerült azt is nagy biztonsággal megállapítaniuk, hogy a gép normál, 30 ezer láb - 9300 méter - feletti utazómagasságon repült. Az Inmarsat mérnökei nem találtak bizonyítékokat azokra a korábbi beszámolókra, amelyek szerint a Boeing 777-es repülési magassága erőteljesen ingadozott az eltűnés előtt.
Az Inmarsat az összegyűjtött adatokat a következtetésekkel együtt vasárnap este adta át a légi balesetek kivizsgálását végző brit hatóságnak (AAIB), amely hétfőn továbbította a vizsgálati eredményt a malajziai kormánynak.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Tizezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Még most vegyen kedvenc kávéjából, hamarosan emelkedik az ára

Az 1 százalékos felajánlások tizedét „kiveszik” a civilek zsebéből

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Siralmasan fogy a magyar
