Franciaország egykor szebb napokat látott mérsékelt konzervatív pártja, a republikánus párt megjárta a siralomvölgyet 2017 ősze-tele óta, amikor a párt akkori elnökjelöltje korrupciós botrányba keveredett, kiesett a versenyből, utat nyitva a centrista Emmanuel Macron előtt az Élisée-palotába – kezdi a december első napjaira eső előválasztás hajrájáról szóló cikkét a Bloomberg. Macronra most az a feladat vár, hogy 2022 tavaszán megvédje elnöki státuszát, a republikánusokra pedig az, hogy erős kihívót állítsanak vele szembe.

A pártban előválasztáson döntenek az elnökjelölt személyéről, s bár idén nyáron és az ősz elején még ennek szabályairól vitatkoztak, mert felmerült a lehetőség, hogy lesz olyan induló, aki az eredménytől függetlenül rész vesz az elnökválasztáson, végül sikerült megállapodniuk abban, hogy bárki győz, egyedül szállhat ringbe a mérsékelt jobboldal színeiben. Öten versenyeznek december eleji pártszavazáson a megtisztelő megbízatásért, és a Bloomberg szerint a győztesnek van esélye, hogy bemasírozzon Macron helyére az elnöki palotába.

Xavier Bertrend (képünkön jobbról a második) a kék galléros munkásosztály fellegvárának számító északi Hauts-de-France régió kormányzója a vidék hangját próbálja képviselni. Vannak olyan felmérések, amelyek szerint Macron és a radikális jobboldali Nemzeti Gyűlés elnöke, Marine Le Pen után ő következik a politikusok rangsorában országos szinten. Az 56 éves politikus munkaügyi és egészségügyi minisztereként is szolgált Nicolas Sarkozy volt elnök kormányában.

A sárga mellényesek „szószólója”

Bertrand biztosítási ügynökként kezdte karrierjét, innen váltott a politika nyilvánvalóan izgalmasabb elfoglaltságot kínáló világába. Pártja és saját sikerét a vidék elégedetlenségére alapozná. A sárga mellényesek mozgalma, ami a benzinár emelése elleni tiltakozásként indult három éve, elitellenes, Macront elutasító mozgalommá válva maradt fenn, miután arra az érzésre épül, hogy a jelenlegi elnök előnyben részesíti Párizst a francia vidékkel szemben.

A jelöltet korábban mérsékelt politikusnak tartották, ám francia jobboldali szavazók radikalizálódása nyomán beszállt a radikális jobboldallal folyó versenybe azon, ki tud keményebb rendpárti szövegeket nyomni. Ennek szellemében kőkemény fellépést hirdet a terrorizmussal és a bevándorlókkal szemben és 15 évre csökkentené a büntethetőség korhatárát. Gyenge pontja, hogy 2017-ben kilépett a republikánusok soraiból, amit a párttagok, akik szavaznak az indulásáról, nem felejtenek el neki.

A nagy öreg, aki hallja az idők szavát

Michel Barnier (képünk bal szélén), az Európai Unió korábbi brexitfőtárgylója otthonosan mozog a brüsszeli és a párizsi elit felhőrégióiban. A 70 éves politikusra akkor kezdtek jobban odafigyelni az előválasztási kampányban, amikkor megkeményítette politikai irányvonalát. Három-ötéves moratóriumot hirdetne a bevándorlásra és bár nem kérdőjelezi meg Franciaország tagságát az EU-ban, úgy véli, a tagállamok jogi szuverenitásának erősebbnek kellene lennie, különösen olyan ügyekben, mint a bevándorlás kezelése.

Barnier az 1970-es éveben lépett a politikai világába, egykoron ő volt a legfiatalabb parlamenti képviselő. Szolgált külügyminiszterként és vezette az agrártárcát is, mielőtt 2016-ban átvette az EU képviseletét az Egyesült Királysággal folytatott brexittárgyalásokon. Bár sok republikánus úgy tekint rá, mint nyugodt, komolyan viselkedő úriemberre, a párt bizonyos köreiben hiányolják, hogy nem karizmatikus vezető, kissé hűvös és távolságtartó.

Van azonban valami, ami külön támogatást szerezhet neki. A párban folyó vitákban, amelyek a 2017-es botrányokkal tarkított, kudarcos elnökjelöléssel kezdődtek, végig kitartott a párt mellett és most is a nyílt előválasztási versenyt támogatta. Ennek köszönhetően a 140 ezer pártszavazó, aki regisztrált az előválasztási részvételre, díjazhatja hűségét, ami akár a győzelmet is meghozhatja neki.

A női témák szakértője

Valerie Percesse, az egyetlen nő induló, a Párizst is magában foglaló Ile-de-France régiókormányzója volt kormányszóvivő és felsőoktatási miniszter a Sarkozy-érában, majd a költségvetési tárca élére került. Ez utóbbi szerencsétlenül sikerült, mert az ő ideje alatt nőtt rekordszintre Franciaország államadóssága és költségvetési hiánya.

Előválasztási kampányában a családi értékeket helyezte az első helyre, egyebek mellett jobb oktatás ígérve a gyermekeknek. Bernardhoz hasonlóan mérsékelt vonalról váltott radikálisabbra, elsősorban a migráció kérdésében. Támogatói ugyan díjazzák politikai tapasztalatát, ám gyenge pontja jómódú származása, ami miatt úgy tartják, hogy nincs kapcsolata a való világgal. Ő is elhagyta a republikánusokat 2019-ben, azzal indokolva döntését, hogy nem tetszik neki a radikális gondolkodás erősödése a pártban.

A harapós

Eric Ciotti (képünkön középen), a Nizzát körülvevő régió egyik parlamenti képviselője a legkeményebb jobboldali az öt induló közül. Az 56 éves politikus teljesen véget akar vetni a bevándorlásnak és a bevándorló családok egyesítésének. Emellett előnyben részesítené a franciákat az állások vállalásánál, a lakás- és más szociális támogatásoknál.

Elfogadja Eric Zemmour szélsőjobboldali tévés személyiség „nagy helyettesítés” elméletét, amely szerint a fehér franciákat fokozatosan felváltják a színes bőrű bevándorlók az országban. Ezt az felfogást egyesek erőszakra való felhívásként értelmezik. Támogatja egy „francia Guantanamo” létrehozását, amelyben elkülönítenék a terrorizmussal gyanúsított személyeket.

Kirúgna 250 ezer közszolgát, véget vetne a progresszív jövedelemadónak és bevezetné a 39 órából álló munkahetet, amelyben 38 órát fizetnének ki az embereknek. Kivonná Franciaországot a schengeni övezetből és a születési alapú állampolgárság helyett bevezetné a vérvonal alapú állampolgárságot.

A Covid-szakértő

Philippe Juvin (képünk jobb szélén), a 30 ezer lakosú La Garenne-Colombes város  polgármestere a politikusi szakma mellett egy „polgárival” is rendelkezik, nevezetesen orvos. A főváros legnagyobb kórháza sürgősségi osztályának vezetőjeként azzal vált ismertté, hogy gyakran megszólalt a francia televízióban Covid-szakértőként.

Az 57 éves szakember, aki volt európai parlamenti képviselő is, a decentralizáló híve, elsősorban az egészségügyi ellátás területén. Ellenzi a közalkalmazottak leépítését, sőt, szerinte éppen hogy az egészségügybe, az oktatásba és az igazságszolgáltatásba kellene betolni a legnagyobb állami befektetéseket.