Szokása szerint, az újév első napjaiban mérlegre tette az előző évi németországi villamos energia termelést a Fraunhofer ISE. Az intézet szerint a 2021-es kép csak első ránézésre tűnik roppant egyszerűnek: a szélből kevesebb "termett", ezért szénből többet termeltek. Közelebbről szemlélve azonban a zöldenergia visszaesése, illetve megtorpanni látszó térnyerése jóval árnyaltabb helyzetképet mutat, miközben egy eddig figyelembe nem vett kockázati helyzet lehetőségére is figyelmeztet.
Ahogyan 2019-ben és 2020-ban, úgy tavaly ilyenkor is a kutatóintézeti adatokból az a bizakodás jött át leginkább, hogy az előre kijelölt úton sikerült még egyet-kettőt előbbre lépni. Tavaly a Fraunhofer ISE azt jelentette, hogy az előző évhez képest 4 százalékkal több zöldenergiát termeltek a rendszer szereplői, és így a ténylegesen a konnektorból vett árammennyiség több mint felét a megújulók töltötték fel a rendszerbe. A szél elérte az energiamixben a 27 százalékot, a napenergiával kiegészítve pedig 183:178 (TWH) arányban képesek voltak lenyomni az összes fosszilis forrású árammennyiséget is. Ekkor, az évek óta zuhanó szén és stagnáló-süllyedő nukleáris részarány ismeretében akár úgy is tűnhetett, hogy a lényeges dolgok eldőltek, a szénerőművek pedig hamarabb bedobják majd a törölközőt, mint azt a Merkel vezette utolsó kormányzat 2038-ra kipolírozta.
Mindezt csak azért érdemes visszaidézni, mert így érthetőbbé válik, hogy a tavalyi év, amikor a további menetelés nem vált ilyen egyértelműen láthatóvá, a 46 százalékos zöldenergiás energiamix arány miért tudott kiváltani nem várt reakciókat az elemzőkből. Az első, felületes olvasatban 2021 volt az az év, amikor a megújulók 50,5 százalékról 45,8 százalékra "zuhantak" úgy, hogy közben a szén húsz százalék feletti mértékben visszahízott. A Fraunhofer intézetnél politikusabb, inkább thinktank jellegű akciózást felvállaló Agora Energiewende azt is hozzátette mindehhez, hogy 2021-ben 33 millió tonnával (4,5 százalékkal) erősödött a szén-dioxid-kibocsátás 2020-hoz viszonyítva, és így Németország tavaly - ahelyett, hogy a maga elé 2020-ra kitűzött - 1990-hez viszonyítottan - 40 százalékos kibocsátás-csökkentést tovább erősítette volna, visszaesett a korábban már teljesített, 38 százalékra.
Ez azonban ugyanannak a problémának a leírása és továbbdramatizálása, és csak ezekből az arányokból valószínűleg kár messzemenő következményeket levonni, mivel nemcsak, hogy különböző súlycsoportok arányszámai keveredtek egy sorba, de a mennyiségek és a német energiátmenetben lezajló folyamatok társítása nélkül ezek az arányok megtévesztők is lehetnek.
Szél, nap csillagok
Németországban a zöldenergia térvesztése egyértelműen a szélerőművek számlájára írható. Arra, hogy miközben összességében a nettó villamosenergia-termelés 2021-ben, kismértékben (12 TWh) tovább nőtt a koronavírus-járvány utáni gazdasági felfutásnak köszönhetően - és így elérte a 490 TWh szintet -, a megújuló energiatermelés a tavalyi, majdnem 240 TWh szintről 225 TWh alá esett vissza. Ezzel a csökkenéssel egyik oldalról nézve rosszabbul teljesített a szektor még a 2019-es évnél is (237 TWh), másrészt viszont a -15 TWh összességében egyáltalán nem a világvégét jelző tábla, pláne, hogy mindez csak és kizárólag a szélerőművek termelésének visszaesésével függ össze.
Leginkább azzal, hogy a 2020-as év rekordszeles volt, a 2021-es viszont a sokévi átlagos szélerősséget és mennyiséget sem produkálta. A részletes statisztikákból kibogarászható, hogy a szárazföldi (onshore) farmok majdnem 300, a tengeri (offshore) erőművek pedig majdnem 400 órával kevesebbet dolgoztak tavaly, mint egy évvel korábban. Így nem is meglepő, hogy a 2020-ban megtermelt 132 TWh után tavaly az on-, és az offshore szélerőművek csupán 113,5 TWh-ányi áramot adtak a hálózatra.
A különbség érzékeltetéséhez talán elegendő kapaszkodót jelent, hogy a világ jelenleg legnagyobb tengeri szélerőműve, a 2021. decemberében bekapcsolt Hornsea 2 - ami valójában egy három részből álló, a tervek szerint 2025-re végül 6 GW maximális teljesítményre képes projekt második tétele - a maga 165 darab, egyenként 8 MW-os szélturbinájával (vagyis 1320 MW névleges termelőpotenciállal) évente valamivel több, mint 4 TWh áramot fog a brit hálózatra adni.
A szárazföldi szélerőművek 89,5 TWh-t termeltek, a tengeri platformok 24 TWh-t; ez utóbbi mennyiségből a legnagyobb falatot az Északi-tengerben álló szélturbinák produkálták (18,5 TWh). E termelési adatok alapján az is látszik, hogy a korábbi éveknél jobban visszaütött az, hogy a német szélerőműves kapacitások bővítése 2021-ben - ahogyan az utóbbi években jellemzően - nagyon szerényre sikerült. Annyira, hogy offshore szinten nem is volt bővülés (továbbra maradt a 7,8 GW kapacitás), míg onshore-fronton is csupán 1,7 GW plusz kapacitás került a rendszerbe (amivel az összes szárazföldi termelőpotenciál 56,1 GW-ra nőtt).
A németországi szélerőművek az ország összesített nettó villamos energia termelésének így is mintegy 23,1 százalékát tették ki, ami az energiamix-tortából a legvastagabb szeletet biztosítja számukra.
A napelemes rendszerek kapacitásnövekedése a szélnél lényegesen nagyobb volt. A 4,9 GW plussz rendszerbe építéssel novemberre 58,6 GW lett a német pv-potenciál, mely végül 44,6 TWh villamos energiát adott a hálózatra (de megközelítőleg 4 TWh-t a saját rendszeréből direkt adott a fogyasztóinak). A fotovoltaikus rendszerek 2021-ben azonban szintén kevesebb energiaforráshoz jutottak mint egy évvel korábban: az energiadiagramok szerint a teljes terheléssel futott (napsütéses) órák száma a 2020-ban mért 927-tel szemben tavaly csak 857 óra volt. Ezzel együtt is: a gyarapodó napelemes áramtermelő potenciál végül 0,7 TWh-val több áramot termelt mint egy évvel korábban, és ezzel kishíján elérte 10 százalékot az energiamixben. Ráadásul:
a március és augusztus közötti időszakban a napelemes rendszerek minden hónapban több áramot termeltek, mint a széntüzelésű erőművek, az áprilistól októberig tartó időszakban pedig a gáztüzelésű erőműveket múlták felül.
Néhány újabb napelemes rekord is született ezekben a hónapokban: április 27-én 13 órakor rögzítették a rendszerben az új teljesítményrekordot (37,8 GW), május 30-án a napi energiamix-részesedési csúcsot (30 százalék), június 27-én (13:30-kor) pedig a pillanatnyi energiamix-részesedési rekordot (60,9 százalék). Az egy hónapban hálózatra adott energiamennyiség legmagasabb értékét júniusban mérték, ami 7,1 TWh volt.
A vízenergia 1,2 TWh többlettel zárt 2021-ben és 19,4 TWh-át adott a rendszerbe; , a biomassza pedig - amolyan +0-ásként -, picit teljesítette felül az előző évi 43 TWh-ás mennyiségét és ezzel 8,8 százalékig jutott az energiamixben. Noha sem a vízre, sem a biomassza energiaforrásra épült termelőkapacitások nem változtak, a jelentőségüket talán azzal a legegyszerűbb érzékeltetni, hogy a német biomassza termelés nagyságrendileg összevethető Magyarország teljes éves áramfogyasztásával (46 TWh).
A német zöldenergiatermelésben így állt össze tavaly az a 225 TWh, ami azzal, hogy 15 TWh-val kevesebb mint egy évvel korábban, hat százalékot csökkenve a megújulók részesedését 50 százalékról 45,7 százalékra vitte le.
Szén: 20+ százalék
A gyengébb szélenergiás termelés kompenzálására a németek elsősorban a még meglévő lignittüzelésű erőműveikre támaszkodtak. Pláne igaz volt ez az év második felében, amikor a gázárak elszabadultak az európai piacon, és így nem érte meg belőlük az ugyancsak jelentősen dráguló áramot előállítani. A német barnaszén erőművek tavaly összesen 99 TWh áramot adtak a hálózatra - áll a Fraunhofer jelentésében, ami azt is jelenti, hogy az előző évhez képest 16,9 TWh-tal több áramot termeltek - és így a tortából is nagyobb, egy 20,2 százalékos méretű szelet lett az övék.
A szél és a szén mögött a harmadik helyet az atomenergia szerezte meg, de az az év végén lefelezett nukleáris flotta miatt már biztos, hogy e rangsorolásban ennyire elől az atom utoljára szerepelt. A 2021-ben termelő hat atomerőmű a több mint 65 TWh-jával 13,3 százaléki jutott ez az energiaforrás.
A gáz viszont - a már szóba hozott gázárrobbanás miatt több mint 10 százalékos termelés-visszaesést szenvedetett el, és 10,4 százalékra volt képes.
Mindezekből az olvasható össze, hogy a "felfordulást" 2021-ben egy alig 5 százalék arányú átrendeződés idézte elő, ám ez az energiamennyiség (15 TWh) egyáltalán nem kezelhetetlen méretű probléma.
Ahogyan az a napelemek teljesítményadatainál igazolódott: kevesebb energiaforrásból is lehet többet termelni. Feltéve, hogy a termelőerők mennyisége nő. Ha több szélturbina forgott volna ugyanabban a szélmennyiségben, mint tavaly, több áramot termeltek volna a rendszerre - ez ilyen egyszerű. És ezzel el is érkeztünk ahhoz a ponthoz, ami Németországban eddig is tudott, ám figyelmen kívül hagyott kockázati tényező volt a rendszerben.
Atomot? Kinek?
Akinek újdonság volt, többnyire értetlenkedve fogadta, hogy Németország 2021 végén, ilyen energiaárak mellett, tényleg lekapcsolt a hálózatról három nukleáris blokkot, s hogy a maradék hármat pedig idén szilveszterkor adja majd át a történelemnek. Igaz, csak fizetős tartalomként, de a 444.hu-n néhány napja megjelent egy levezetés, ami alaposan körbeírja, mi minden vezetett a németek 2022-es végső atombúcsújához. Hogy miért nem tényező az áram pillanatnyi magas piaci ára és hogy miért nem Fukusimához kell ez kötni, hanem a német választók politikai akaratához.A cikk ugyan becsábult abba az általános érvényű tévedésbe, hogy a németek az egész EU-t meg akarnák tisztítani a nukleáris erőművektől, de ez ettől még nem igaz. Az uniós tagállamok ma is szabadon határozhatják meg energiaszerkezetüket, és dönthetnek akár az atomerőmű építés mellett is. Ez ügyben az a nem magától értetődő, hogy ehhez kaphatnak-e uniós támogatást vagy sem. A németek vélekedését e kérdésben az utóbbi napok hírei egyébként konkretizálták, de ezzel együtt is többnyire igaz, amit a 444-es cikk állít: jelenleg Németország jól halad, de az energiaátmenetéhez szükséges útjának még csak a felénél tart.A lekapcsolt német atomerőművek kapcsán megjelent egy másik - inkább hangos, mint megalapozott - vélekedés is, mely szerint 1) a németek tehetnének másként is, például éppen most, az energiaválság közepén nem kellene bezárniuk az atomerőműveiket), 2) amit tesznek, az szembefordítja őket Brüsszellel [értsd: a francia EB-elnökség kezdetével törvényszerűen megérkező, a korábbinál atomlobbistább politikával] 3) az atomerőmű bezárások a szénerőművek újbóli felerősödését eredményezik, ami az eredeti energiaátmeneti-, illetve a klímacélok megcsúfolása. Ez a vélelem azonban, miközben a pillanatra reflektál, miközben sem a nagy képről, sem pedig a kirakó egymáshoz kapcsolódó részleteiről nem tud vagy nemigen vesz tudomást.Az európai uniós atomerőmű kérdés két nagy témára bontható: az új atomerőművek építésére, illetve a meglévők tervezettnél további működtetésére. Utóbbi a könnyebb ügy a tekintetben, hogy ott az a legfőbb kérdés, hogy a nukleáris létesítmények üzemidő hosszabbítása ütközik-e szakmai vagy politikai akadályokba.Az EU-ban jelenleg 102 reaktor működik, emellett 72 már leállt, 4 építés alatt áll, 25 projekt pedig kútba esett. Az aktív rektorok átlagéletkora 36,4 év, és az elmúlt 30 évben nem épült új reaktor és ezek működését is eredetileg 30-40 évre tervezték, az üzemidőhosszabbítás kérdése gyakorlatilag mindenhol előkerült már. Magyarország számára a sorvezető Belgium lehet, ahol a kormányzati és iparági köröknek addig-addig nem jelentett lényegi problémát a szomszédos országok 2015 óta egyre erősödő aggályainak lepöckölése, amíg most mindent, gyorsan, nagyban rögtönözniük kell. Mivel 2025-ig minden reaktort leállítanak. A Belgiumban ma még működő 7 reaktor átlagéletkora meghaladja a 41 évet, és bár a Doel és a a Tihange erőművekkel kapcsolatosan számos riasztó probléma került napvilágra, az erőművek működési engedélyei még hosszú időre biztosítanák a termelést. Tavaly év végén azonban a belga kormány is elismerte, hogy a reaktorok kiöregedtek, s hogy azokkal a leállás-javítás-visszakapcsolási manőverek nem tekinthetők sem fenntarthatónak, sem normálisnak. A paksi atomerőmű továbbműködtetésével kapcsolatban megjelent energiatermelési alternatívára nézve a belga történet így legalábbis figyelmeztető jel: a magyar nukleáris reaktorok átlagéletkora 36,5 évnél jár, és az atom nagyobb arányt (48 százalék) képvisel az energiamixben, mint Belgiumban (39 százalék) - ahol most 4 év alatt kell egy alapjaiban más áramtermelői struktúrát kiépíteni és beüzemelni.Ami az új atomerőmű építéseket, illetve az uniós "zöldatom" missziót illeti: a vita középpontjában az áll, hogy az EU dotálhat-e efféle beruházást. Atomerőművet eddig is építhetett (volna) bármelyik tagország, csak az ehhez szükséges pénzügyi matek ezt többnyire nem tette észszerűvé - így lehetővé. Ez ügyben az 56 reaktorral termelő Franciaország az atomlobbisták igazodási pontja, aminek egyszerű oka van: a francia nukleáris potenciál a teljesítési ideje vége felé közeledik (átlagéletkor: 36,6 év, részarány az energiamixben: 67 százalék). Ez a flotta így biztosan nem húzza ki 2050-ig, miközben Franciaországnak csak saját forrásra támaszkodva esélye sincs a következő másfél évtizedben több tucat nukleáris blokkot meg-, illetve felépíteni.Abból kiindulva, hogy a francia beruházásként zajló Flamanville és Olkiluoto egy-egy, illetve a Hinkley Point C két blokkjának építése milyen nehéz feladványnak bizonyult az utóbbi másfél évtizedben, mindez technológiai és strukturális problémákat is előrevetít. De ha csak a pénzügyi igényre fókuszálunk: ha egy blokk átlagosan 5-6 milliárd euróból megépíthető is lenne, attól még ezt az akár 300 milliárd eurót is elő kellene teremteni valahonnan.
Egy francia lapnak az uniós belső piac biztosa, a francia Thierry Breton (aki korábban volt gazdasági, pénz- és fejlesztésügyi miniszter is) néhány napja azt nyilatkozta, hogy Franciaországnak 2030-ig, a meglévő atomerőművi potenciál fenntartásához 50 milliárd, azt követően viszont akár 500 milliárd euróra is szükséges lehet. Ekkora összeget azonban csak a francia költségvetésbe ezt biztosan nem lehet belepasszírozni. A kiút ebből a helyzetből az lehet a franciák számára, ha az EU jogi és / vagy pénzügyi forrásokat biztosít a helyzet legalább részbeni fel-, illetve: megoldására. Ennek egyik módja lehet, ha az EU a zöld megállapodás részévé teszi az atomenergia támogatását - vagyis a megújuló energiatermelők támogatási keretét vagy hasonló "ösztönzőt" a nukleáris iparnak is biztosít. A franciának "természetesen", de az azért kérdés, hogy az orosznak, az amerikainak vagy a dél-koreainak is-e? Ez ügyben azonban két tételt is érdemes volna a továbbgondolni.Az egyik, hogy a "paksi bővítés" címszó alatt előkészített Paks II. projekt részben azért kapta meg 2016-ban - több éves kötelességszegési eljárás és vizsgálat után - Brüsszelből a zöld jelzést, mert a kormány mégiscsak elismerte, hogy az orosz hitelből finanszírozandó beruházás állami támogatást tartalmaz, és így a piacinál kedvezőbb feltételűre torzul annak pénzügyi konstrukciója - ami miatt viszont majd, ha tényleg megépül Paks II. akkor az ott előállított áram hálózatra kerülésének és felhasználásának számos kritériuma van, amiből ma nem látszik az "olcsó áram" biztosíthatósága.A másik tétel pedig az, hogy a nagy francia atomerőmű-építésért való lobbizás mögött Franciaország újratervezte az egész energetikai jövőjét - és ebben a jövőképben fokozatosan feladja a nukleáris energiás hegemóniára törekvését. A nagy blokkok építése helyett az illetékes miniszter is a divatos - de egyelőre csupán a jövő ígéreteként akceptálható - kis moduláris reaktorok (SMR) gyártásában látja a honi nukleáris ipara jövőjét. Mindezt azonban csak 2030 utánra tervezi, azon egyszerű oknál fogva, hogy jelenleg 2030-ra ígérik az SMR-ek szériagyártásra érettségének elérését. Ezt ígéri Angliában Boris Johnsonnak a RollsRoyce is, az Egyesült Államokban pedig Bill Gates is - feltéve, hogy a kemmereri pilot 2025-re sikerrel zárul. Miközben a Klíma és ellenálló képesség törvénye alapján Franciaországot 2030-ra a szélre, a napenergiára, a hidrogénre és a biogázra alapozva kell átállítani úgy, hogy legalább 40 százalékos zöldenergia-termelési arányt kell elérni az energiamixben. Félreértés ne legyen: ez is temérdek pénzbe kerül majd. Csak ehhez az EU már most is ösztönzőket és támogatásokat biztosít.
Botlás volt, nem bukás
A németországi energiaszektor 2021-es produkcióját - noha az, hogy kevesebb szél fújt, lehet külső oknak címkézni - leginkább egy váratlan botlásnak érdemes tekinteni. Olyan botlásnak, ami részben abból következett be, hogy Angela Merkel kancellársága utolsó éveiben már inkább fékezte, mint segítette volna a megújulók térnyerési dinamikájának fenntartását, ugyanakkor - ha a meglévő elveken és szabályozásokon érdemben nem változtatnak - tovább növelte volna a zöldítési folyamat költségeit leginkább viselő lakossági fogyasztói terheket.
A klímacélok elérésének komolyan vételére, illetve az ennek érdekében a szélenergiás beruházások felpörgetésére és a rendszerbe építhető napelemek 53 GW-ban való felső korlátjának eltörlésére így azonban hiába érkezett az utóbbi években egyre több szakmai, iparági, majd politikai jelzés, az érdemi bővülés elmaradt. A leginkább az ország nyugati részén fekvő Rajna-vidék-Pfalzot és Észak-Rajna-Vesztfáliát sújtó özönvíz és klímakatasztrófa után már hiába váltott, és vette le a napelemes bővülést korlátozó sapkát (melynek köszönhetően 4 GW új pv-s termelőerő kapcsolódott a hálózatra), a távozó kormány szélenergia ügyben az országnak adósa maradt.
Merkel annak kidolgozását és végrehajtását is az új kabinetre hagyta, hogy a szövetségi alkotmánybíróság 2021. márciusában úgy döntött: radikálisan más tempóra kell váltania a kormánynak. Az AB úgy találta, hogy az addigi kormányzati klímapolitika nem elégséges a 2030-ra vállalt klímacélok elérésének biztosításához, illetve: mivel az nem tartalmaz részleteket a 2030 utáni kibocsátáscsökkentési tervekről, Németország klímasemlegességi céldátumát öt évvel korábbra, 2045-re jelölte ki. Ebből az következik, hogy ennyivel rövidebb idő alatt kell a megfelelő mennyiségű és minőségű energetikai beruházást levezényelni és beüzemelni, de ugyanerre az eredményre lehet jutni az őszi választások konklúziójával is.
A szociáldemokraták, zöldek és liberálisok alkotta új koalíciós kormány máris „klímakormánynak” titulálja magát - habár a tervek ismertté válásánál többre még nem futotta. Az ambíciókat illetően azonban nem csak az elgondolkodtató, hogy az új kormány 2038 helyett 2030-ra húzta vissza a szénkivezetési dátumot, de az is kitudódott, hogy a koalíciós megállapodásnak a 2040-es földgázkivezetés is fontos kitétele volt.
Az új zöldenergiás terveket illetően szintén sok megvalósításra váró ígéret van: novemberben megjelent, hogy az eddig 2030-ra megcélzott 100 GW napelemes termelőerős célszámot az új kabinet megduplázta, s a 200 GW elérése érdekében az évtized végéig évente legalább 15 GW-nyi napelemes bővülés feltételeit akarják biztosítani. A szélenergia-termelés felfuttatására szőtt terv is hasonlóan meredek: az eddigi, 2030-as offshore célszámot (20GW) 30 GW-ra emelték, de 40 GW-ot akarnak 2035-re és 70 GW-ot céloznak meg 2045-re - írta meg a WindEurope.
A szárazföldi szélerőművek potencianövekedésének tervezése során - mely szerint Németországnak 85-125 GW onshore erőmmérettel kell rendelkeznie az évtized végére - azt is bekalkulálták, hogy a jelenlegi állomány egy részét cserélni kell majd (mivel az 55 GW-ból jelenleg több mint 8 GW már 20 évnél is régebb óta pörög és dolgozik).
Az új kormány - nem függetlenül az unió 2030-ra előírt 40 százalékos megújulós céljaitól - a korábbi 65 százalékos célszámait 80 százalékra módosította. Mindezt úgy, hogy a folyamatosan növekvő energiaigény alapján a 2030-as energiamixet már 680-750 terawattosra tervezik, melyben 480-540 TWh "leszállítása" a szélre, a napra és más megújuló energiafajtákra hárul. Plusz feladatként mindehhez hozzáadónak az Energiewende második periódusára már korábban kiosztott tételek, mint például az energiatároló rendszerek továbbfejlesztése, a smart grid hálózati megoldások elterjesztése, a szezonális energiamennyiség-kiegyenlítések megvalósítása, a különböző zöldenergiák logisztikai összekapcsolása.
És bár az egyelőre megjósolhatatlan, hogy mindebből mi, mikorra, és hogyan teljesülhet (ahogyan az is, hogy ennek nyomai jövőre mennyire lesznek láthatók a Fraunhofer ISE éves, energiás összegzésében), az új kormány dinamizálási szándéka ettől még vitán felül áll. Ha a bővítési folyamat valóban megindul, akkor a 2021-es botlás megismétlésének is egyre kisebb esélye lehet. 2023-tól atomerőművek nélkül is, és aztán függetlenül attól is, hogy fúj-e éves rekordot a tengeri szél.