Bár az erdélyi autósok rengeteget szidják a román államot és a jelenlegi, valamint a korábbi kormányokat az úthálózat színvonala miatt, tény, hogy Erdélyben lehet a legnagyobb távolságot megtenni folyamatosan sztrádán haladva - írja a Maszol. Az economedia.ro számításai szerint ez 230 kilométernél kicsivel többet jelent.
Ezt a távot Déva és Kolozsvár között lehet megtenni az A1-es, az A10-es és az A3-as autópályákon autózva. A második leghosszabb szakasz Bukarest és a Konstanca megyei Ovidiu város, illetve Bukarest és Konstanca között húzódik. Előbbi 210, míg utóbbi 200 kilométer hosszú.
Erdélyben lesz egy 188 kilométeres szakasz is, miután idén decemberben átadják majd Szeben megyében az A1-es sztráda Sellenberk és Bojca közti részét. A szóban forgó szakasz nyugati végpontja a Hunyad megyei Holgya lesz.
Folyamatos bővülés
Amennyiben kisebb csoda történik, és a kivitelező, az Aktor Rt. határidőre befejezi az A0-s autópálya harmadik szakaszát, akkor 2024 tavaszán akár 240 kilométert is lehet majd folyamatosan autópályán utazni, Craiova és Konstanca között.
Erdélyben látványos ugrás e tekintetben leghamarabb négy év múlva következhet be, akkorra kellene ugyanis befejezni a Déva és Lugos közti sztráda utolsó, alagutas szakaszát. Ennek elkészültével körülbelül 350 kilométernyi megszakítás nélküli autópálya húzódik majd Nagyszeben és a nagylaki közúti határátkelőhely között.
A Konstanca és Nagylak közti közlekedési folyosó átadására ideális esetben is legalább 2027-ig kell várni. Ha elkészül, a magyar határ és a tengerpart között 700 kilométeren át lehet majd közlekedni folyamatosan autópályán.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!