Ursula van der Leyen, az Európai Bizottság elnöke február közepén végre megtette, amit elkerülhetetlenül meg kellett tennie. Teljes felelősséget vállalt az EU-ban kialakult vakcinahiányért és elnézést kért Európa lakóitól ezért - kezdi háttéranyagát a Bloombergen Martin Ivens, a Sunday Times volt publicistája. Ezt megelőzően látványos hibák sorozatát követte el. Bűnbakká tette a brit-svéd AstraZeneca gyógyszergyártót a hiányért, mivel az ígértnél kevesebb koronavírus-oltást szállított az uniónak, miközben az Egyesült Királyság felé teljesítette kötelezettségeit, zárójelbe téve, hogy a cég a britekkel hónapokkal előbb állapodott meg a vakcinaszállításról, mint az Európai Bizottsággal.

A hiányra válaszul betiltották az oltások kivitelét az unióból, beleértve ebbe Észak-Írországot is, amely része a EU-s vámuniónak és az egységes piacnak, ami ír, brit és északír tiltakozást váltott ki. Erre 12 órán belül levették az országot a tiltólistáról. Végül be kellett ismerniük, hogy a vakcinaellátás elégtelen, ami a brit publicista szerint rávilágít egy kínos körülményre. Az EU nem olyan hatékony, mint amilyennek hiszi magát azokon a területeken, amelyek menedzselését átvette az uniós tagállamoktól.

Megszűnik a reflektorfény

Az EU-t mint nemzetközi intézményt az elmúlt években két körülmény fényezett. Az egyik a brexit, amely az erről döntő 2016. júniusi népszavazás után négy évre zűrzavarba taszította az Egyesült Királyságot, rámutatva arra, mit kockáztat az az ország, amely kilép az unióból. A másik Donald Trump regnálása az Egyesült Államok elnökeként, amely kiszámítható, megbízhatóan demokratikus, racionálisan működő szervezetnek láttatta az EU-t, miután Trump ennek éppen ellenkezője volt.

A brexit a tavaly decemberi brit-EU kereskedelmi szerződéssel lezárult, Trump már nem az USA elnöke, így az uniós vezetők nem látszódnak rátermettnek Theresa May és Boris Johnson korábbi és jelenlegi brit miniszterelnök kétbalkezes kormányzása és Donald Trump rettenetes csapkodása tükrében. Emellett az EU a demokrácia bajnokának szerepében is bizonytalannak látszik. A nemet hegemónia Angel Merkel vezetésével igyekezett összehangolni a reálpolitikát, a gazdasági érdekeket a demokrácia erősítésével Kelet-Európában, ám az eredmény enyhén szólva vitatható.

Diplomácia ámokfutás

A vakcinamizériával párhuzamosan egymást követték a méretes diplomácia bakik. Josep Borrell, az EU külügyi főmegbízottja február első felében Moszkvába látogatott. Megdicsérte az orosz vakcinát és követelte Alekszej Navalnij ellenzéki vezér kiengedését a börtönből. Ahelyett azonban, hogy az előbbi európai forgalmazási engedélyének megadása mézesmadzagként működött volna, amit az utóbbi teljesítésének elmulasztása esetén a korbács váltott volna fel, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter közös sajtóértekezletükön megalázta Borrellt. Csak annyit mondott, hogy az EU megbízhatatlan partner a nemzetközi kapcsolatokban.

Frank-Walter Steinmeier német államfő megvédte az Oroszországot és Németországot közvetlenül összekötő északi áramlat 2. gázvezeték építését, amelyet az USA ellenez és súlyos csapást mér Ukrajnára, amely az üzembe helyezése esetén elveszti az Európába irányuló orosz gázszállításokból származó tranzitbevétele javát. Emellett Vlagyimir Putyin államfő anélkül állíthatná le a Kelet-Európába irányuló gázszállításokat, hogy ezzel károsítaná az orosz gáz igazán nagy vevőjét, Németországot.

Harmadik hibaként Leyen és a 2020 második felében az EU elnökségét ellátó Németország vezetőjeként tevékenykedő Merkel csúnya meglepetéssel "köszöntötte" a hivatalába készülő Joe Biden amerikai elnököt. Az utolsó pillanatban, 2020 végén az EU megkötötte Kínával befektetési szerződését, amely mindkét félnek megkönnyíti a beruházásokat egymás területén. Merkel és Emmanuel Macron francia államfő világossá tette, hogy nem kíván részt venni egy új hidegháborúban az USA és Kína között, főként, hogy a német autók legnagyobb piaca az ázsiai ország.

Fel- és leértékelődő szövetségesek

Ez utat nyit az előtt, hogy az Egyesült Királyság uniós kilépése ellenére felértékelődjön az USA szemében. Washington ugyanis az EU híján főként az "angloszférára", Nagy-Britanniára, Ausztráliára, Kanadára és Új-Zélandra támaszkodhat a Kína nyomulásának megfékezésére irányuló törekvésében. Végső soron fura helyzet alakul ki. Miközben Merkel a globális liberalizmus szószólója, a német gazdasági érdekeket előnyben részesíti az autokrata rezsimek elleni fellépéssel szemben. Ugyanakkor Johnson, a közismert populista elvi politikát folytat Kínával szemben, kormánya például kizárta a Huawei technológiai óriáscéget a brit 5G-s távközlési fejlesztésből.

Az EU kereskedelmi, gazdaság és értékközösségnek hirdeti magát, ami ellentmondásokat rejt. Leyen ráadásul azt mondta, olyan Európai Bizottság élén akar állni, amely geopolitikai tényező. A cél és a valóság az elmúlt hónapokban messze került egymástól. Miután Merkel az őszi német parlamenti választások nyomán távozik a politikai porondról, a német vezetők új generációja léphet színre, amelynek a Bloomberg cikkírója szerint világosabban meg kell határoznia, milyen szerepet képzel el házon belül és kívül az EU-nak. Nem rejtőzhetnek el többé a brexit és Trump mögé.