Lassan mindenki eltűnik Magyarország mellől

2019. január elsején 20 éve annak, hogy útjára indították az Európai Unió közös fizetőeszközét, az eurót. Bár a kézzel fogható pénzekre még három évet várni kellett, a közös pénz bevezetésével az eddigi legnagyobb pénzcserét hajtották végre.

Az euróbankjegyek és -érmék bevezetésekor, 2002-ben mintegy 14 milliárd bankjegy és 52 milliárd érmét gyártottak le, amelyből mintegy 7,8 milliárd bankjegyet és 40 milliárd érmét szállítottak ki 2002 január elején 218 ezer bankba és postahivatalba, 2,8 millió értékesítési pontra, valamint az ebben részt vevő 12 tagállam 302 millió állampolgárához. Ezzel párhuzamosan a 9 milliárd nemzeti bankjegy és 107 milliárd érme nagy részét kivonták forgalomból.

Elsőre nem jött össze

Az idáig vezető út azonban nem volt viszontagságoktól mentes - és vélhetően az euró előtt álló további út sem lesz sokkal könnyebb. A gazdasági és monetáris unió kialakításának többször nekigyűrkőztek az Európai Közösség tagállamai, ám a közös pénz bevezetéséhez a célegyenest végül az 1992 februárjában aláírt Maastrichti Szerződés jelentette, amely a gazdasági és monetáris unió (GMU) végső céljául a közös pénz bevezetését tűzte ki legkésőbb 1999. január 1-i időponttal, amelyre végül az 1995 decemberi madridi csúcson bólintottak rá a tagállamok állam- és kormányfői. Ugyanezen a csúcson született döntés az Európai Központi Bank (ECB) és a Központi Bankok Európai Rendszerének (KBER) felállításáról is. E két intézmény 1998. június 1-jén kezdte meg a működését.

A madridi megállapodás értelmében az euróra való áttérés a következőképpen történt:

• 1999. január 1-jével az euróövezetbe bekerülő tagállamok valutáinak átváltási arányát végérvényesen rögzíteni kellett egymáshoz, illetve az Európai Közösség összes valutájából a tagállamok gazdasági erejének súlyozásával létrehozott valutakosárként funkcionáló európai valutaegységhez, az ECU-höz, amelyet 1:1 arányban át kellett számolni euróra.
• Az eurót egy hároméves átmeneti időszakon keresztül csak az elszámolásokban vezették be,
• 2002. január 1-jén kellett forgalomba hozni a euróbankjegyeket és -pénzérméket,
• a valutacserének - azaz a nemzeti valuták forgalomból történő kivonásának - 2002. február 28-ig minden tagállamban meg kellett történnie, és
• 2002. március 1-től az eurónak kellett az egyetlen törvényes fizetőeszközzé válnia.

Az euró elindításában 1999-ben 11 tagállam vett részt, vagy másképp fogalmazva, teljesítette a maastrichti kritériumokat: Ausztria, Belgium, Finnország, Franciaország, Hollandia, Írország, Luxemburg, Németország, Olaszország, Portugália és Spanyolország. E 11 országhoz 12-ként 2001. január 1-jén csatlakozott Görögország is, így az eurót készpénzként egy évvel később 12 tagállamban vezethették be.

Két évtizeddel az euró útnak indítása után, a közös európai pénzt már 19 EU-tagállamban használják, ami egy 340 milliós övezetet takar. Abból a 13 tagállamból, amely 2004 óta csatlakozott az EU-hoz, hét már bevezette az eurót, az utolsó csatlakozó 2015-ben Litvánia volt. Az Egyesült Királyság nélküli EU27 tagállamai jogilag elkötelezték magukat az euró bevezetése mellett, ami alól jelenleg csak Dánia képez kivételt, de a dán korona 1999 óta benne van az ERM II-ben, melynek révén az euróhoz van kötve az árfolyama. A bolgár leva árfolyama is az euróhoz van kötve egy konstans árfolyamon - vagyis kvázi eurózóna-tagok.

Hová jutott az euró ezalatt a 20 év alatt?

Az eurót használó országok bővülése révén az eurózóna gazdasága mostanra 72 százalékkal 11,2 ezer milliárd eurósra (12,8 ezer milliárd dollár) hízott, amivel az Amerikai Egyesült Államok mögött a második olyan globális erő, amivel számolni kell. (Az eurózóna adja a világ GDP-jének 12 százalékát.)

Bár az euró eddigi története nem volt megpróbáltatásoktól mentes - gondoljunk csak a 2008-as válságra, ami elég komolyan megrengette e félig kész gazdasági és monetáris unió alapjait -, összességében szakemberek és politikusok - még ha kritikákkal övezve is - inkább sikersztoriként emlegetik a közös pénz bevezetését, hiszen

• meghozta a kívánt árstabilitást;
• gazdagabbá tette a tagállamokat: az ECB szerint az egy főre eső GDP most mintegy ötödével lenne alacsonyabb, ha a második világháború után nem történik meg az integráció;
• az eurózóna a világ egyik legnagyobb és legerősebb gazdaságává vált, miután az eurózónában az egy főre eső GDP-je a világ vezető gazdaságai között a második helyen áll;
• tetszik az állampolgároknak: az Eurobarometer 2018 októberi felmérése szerint az eurózóna lakosságának 74 százaléka támogatja az eurót;
• és plusz egy - és nem elhanyagolható - érvként szokták még megemlíteni, hogy immár 70 éve békében élnek az EU tagállamai egymással.

Tehát minden eddigi komoly megpróbáltatás ellenére az eurónak sikerült stabilizálnia a helyzetét a világpiacokon. Bár az elmúlt évben az ECB szerint csökkent a piaci részesedése - például az euróban denominált adósságkibocsátások 2017-ben az 1999-eshez hasonló szinten, alig 20 százalék felett álltak szemben a válság előtti évben elért 40 százalékos részesedéssel -, továbbra is a világ második legfontosabb fizetőeszközének számít.

• A központi bankok devizatartalékainak mintegy 20 százaléka euró, míg a dollár részesedése 60 százalék feletti.
• A vállalatok és kormányok euróban kibocsátott adóssága 2017 végén több mint 20 százalékos arányt tett ki.
• A nemzetközi fizetéseknél a tranzakciók értékének 36 százaléka történt euróban, szemben a dollár mintegy 40 százalékos részesedésével.
• Az EU-n kívül a világon 60 ország és térség köti a nemzeti valutáját közvetlenül vagy közvetve az euróhoz, ami az eurózóna tagállamainak 340 milliós népességéhez további 175 millió "használót" jelent.

Mit hozott az euró a tagállamoknak?

Az eurózóna legnagyobb problémája, hogy egy félig kész konstrukció, melynek gyengeségeire a 2008-as válság könyörtelenül rámutatott. Miután az eurózónán belüli tagállamok között jelentős eltérések vannak, ezért a valutaövezeti tagság pozitív, illetve negatív hatása is máshogy jelenik meg.

A Bloomberg a 20 éves évfordulóra készített egy értékelést 10 gazdasági teszt alapján, hogy a valutaövezet tagállamainak mennyire sikerült a gazdasági integráció adta nagyobb stabilitást előnyükre fordítani, illetve mennyire sikerült megőrizniük a versenyképességüket, vagy stabilizálni a gazdaságukat az eurózóna válsága idején. (A teszten a jelenlegi 19 tagállamból 16-ot vizsgáltak - a balti államokat azért hagyták ki, mert még viszonylag új tagjai az eurocsoportnak. Észtország 2011, Lettország 2014, Litvánia 2015 óta eurózónatag.)

Akiknek nagyon bejött

Az eredmények egy megosztott kontinenst rajzoltak ki. Nem meglepő, hogy az euró bevezetéséből a legjobban Németország jött ki, hiszen az euró Európa legnagyobb gazdaságának leértékelésével volt egyenértékű, ami a kereskedelemnek és a versenyképességnek is áldást jelentett.

A később csatlakozó Szlovákia és Szlovénia is az euróból legjobban profitáló tagállamok között vannak, főleg, mert az euró jelentősen csökkentette az árfolyamkockázatokat, ami lehetővé tette számukra, hogy az eurózónával jobban elmélyítsék a kereskedelmi kapcsolataikat.

A Bloomberg szakértői Szlovákiát az eurózónához csatlakozó volt szocialista országok között egyértelmű sikersztoriként említik, mert bár az euróbevezetéssel nem csökkentek akkorát a hitelfelvételi költségek, mint néhány más hasonszőrű tagállamban és a lakosságnak az átváltás miatt az inflációval is meggyűlt a baja, mindezek ellenére a csatlakozás "hatalmas siker" lett. Az országnak a válságos évek átvészelésében is segített az eurózóna-tagság.

Szlovénia esetében az euró hitelességet hozott és sokkal könnyebbé tette a vállalatok ténykedését - jegyzi meg a Bloomberg.

Asztria, Belgium és Finnország is nagyon jól jött ki az euró bevezetéséből. Ausztria főleg a kereskedelem szempontjából - mint Németország szomszédja - tökéletes elhelyezkedésének köszönhette ezt, a jelentős adósságteher alatt roskadozó Belgiumnak az adósság refinanszírozásában és az árfolyamkockázatok kiküszöbölésében, míg Finnországnak az ársabilitásban és a hitelköltségek csökkentésében segített a tagság.

Akiknek mérsékelten jött be

Azok között a tagállamok között, ahol az euró bevezetése összességében semleges (vagy a Bloomberg besorolása szerint kielgítő) volt, már több olyan országot is találunk, amelyet alaposan megtépázott a 2008-as válság - például Írország, Görögország, Portugália, de itt található Luxemburg és Hollandia is.

Ezek az országok kifelé megtartották versenyképességüket, de amikor a nehéz idők jöttek, különösen Írország és Portugália szenvedett attól, hogy nem volt elég tere a fiskális manőverekhez és a deflációval flörtöltek.

Görögország a Bloomberg szerint azért került ebbe a kategóriába, mert bár nagyon megszenvedte a szuverén válságot, az, hogy az eurózónának volt a tagja 18 éven át, lehetővé tette számára, hogy új kereskedelemi kapcsolatokat építsen ki Európa gazdagabb részével. A monetáris politikájának átadása egy hiteles jegybanknak nagyobb árstabilitást hozott a kezdeti időszakban, az utóbbi évek pedig jelentős javulást hoztak az ország versenyképességében.

Akiknek nem jött be

Európa öt legnagyobb gazdasága közül azonban háromban - Franciaországban, Olaszországban és Spanyolországban - az eurotagság nem sült el olyan jól. Ebbe a csoportban találjuk még Ciprust és Máltát is.

Emögött a Bloomberg szakértői szerint az áll, hogy míg általában elmondható, hogy az eurócsatlakozás miatti nagyobb hitelesség jelentősen javította a finanszírozási kondíciókat, beindult a növekedés, ám megfelelő reformok hiányában csak annyit értek el, hogy a gazdaságaik túlhevültek és a versenyképességük romlott.

A válság ezért brutális kiigazításhoz vezetett, ami rávilágított a sokkok enyhítéséhez szükséges fiskális lehetőségek korlátaira mind nemzeti, mind eurózónás szinten. E nagy gazdaságok a válság idején nagyon szenvedtek attól, hogy nem tudtak a leértékelés eszközéhez nyúlni és nem tudták csökkenteni béreket, ami rontotta a versenyképességüket. Ugyanakkor az is a rovásukra írható fel, hogy még a válság előtti éveket nem használták fel arra, hogy mélyítsék a kereskedelmi kapcsolataikat az eurózóna tagjaival. Egyedül Spanyolország kezdett ezen változtatni.

Hogyan tovább?

Jóllehet az eurózónának megvannak a maga komoly bajai, de az EU vezetése felismerve a hiányosságokat már lefektetett egy tervet az Öt elnök 2015. júniusi jelentésében a gazdasági és monetáris unió hiányzó elemeinek létrehozására és így az eurózóna megerősítésére. A két lépcsőben elképzelt reformokat 2025-ig kellene végrehajtani, amelyből a második szakasz 2020-ban indulna. (Az öt elnök kifejezés a címben arra utal, hogy a javaslatot Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság, Donald Tusk, az Európai Tanács, Mario Draghi az ECB elnöke, illetve Jeroen Dijsselbloem az eurocsoport és Martin Schulz az Euriópai Parlament akkori regnáló elnöke jegyzi - a szerk.) Ennek jegyében már több jelentős lépést sikerült megtenni - köztük a Bankunió létrehozása, ami a pénzügyi szektor sérülékenységét csökkenti jelentősen, vagy a makrogazdasági egyensúlytalanságok előrejelzésére és kijavítására bevezetett eszközrendszer -, ám a konstrukció még így is messze áll a teljességtől - ami jelentős kockázatot is jelent egy esetleges válság beütésekor.

Szintén az eurózóna megerősítését szolgálná, hogy az Európai Bizottság elkezdte intenzívebben szorgalmazni a valutaövezeten kívüli tagállamok mielőbbi csatlakozását, amelyre ugyan jogi kötelezettséget vállaltak (az Egyesült Királyság és Dánia kivételével), de a szerződés nem határoz meg semmilyen határidőt. A mielőbbi csatlakozáshoz az Európai bizottság 2018-20 között egy strukturálisreform-támogató program keretében ajánl technikai segítséget a csatlakozni kívánó tagállamoknak, 2020 után pedig egy konvergenciatámogató eszköz segítségével a technikai segítségen túl a szükséges reformok bevezetéséhez pénzügyi támogatást is belengetett.

Mit gondolnak erről a kívülállók?

Ehhez képest eddig leghatározottabban Bulgária jelezte csatlakozási szándékát: a bolgárok már azt is jelezték, hogy belépnének az euró előszobájaként emlegetett ERM II-be. A bolgárok egyébként a legutóbbi konvergenciajelentés szerint az euró bevezetéséhez szükséges négy gazdasági kritérium közül hármat teljesítenek. Bulgária jogszabályai nincsenek még összhangban az uniós szerződéssel és az árfolyam-kritériumot kellene még teljesítenie. Emellett Románia és Horvátország vezetése felől érkeztek határozottabb jelzések a belépésre.

Ezzel szemben Csehország és Magyarország várakozó állásponton van és inkább tűnik úgy, hogy egyelőre nem kér a közös pénzből, a lengyeleknél pedig időről időre előkerülnek olyan jelzések, hogy nekik bár egyelőre eszük ágában sincs csatlakozni az eurózónához, de mégis kacérkodnak a gondolattal - vagyis valahol mintha a teljes elutasítás és a belépés közötti félúton vacillálnának.

Magyarországon egyébként az Eurobarometer legutóbbi felmérése szerint a magyarok 59 százaléka támogatná az euró bevezetését. A megkérdezettek 47 százaléka gondolta akkor úgy, hogy a következő 10 évben nagy valószínűséggel csatlakozunk az eurózónához. (Az MNB által a csatlakozás feltételeként felsorolt kritériumok nem e felé mutatnak).

Politikai elhatározás kérdése lenne

Miután a válság alatt kiderült, hogy annak hatásainak eredményes kezelése nem függ attól, hogy egy ország eurózónatag-e, hiszen EU-tagállamok teljesítettek jól a valutaövezeten belül is és kívül is, ezért elemzők úgy vélik, az eurócsatlakozás sokkal inkább politikai kérdés, mint gazdasági.

Magyarországon viszont az utóbbi időszakban az ezzel kapcsolatos vitákban szakértők közül többen - látva az elmúlt évek fejleményeit - egyre vehemensebben kezdtek érvelni a csatlakozás mellett, mondván Magyarország kimaradása az eurózónából hazánk perifériára sodródását eredményezheti, azaz elérkezett az az időszak, hogy az eurócsatlakozás hátrányait és kockázatait messze felülmúlják az eurótagság előnyei.

Az eurózónából való kimaradás viszont egyre kényelmetlenebbé is válhat az EU-n belül, miután a britek távozását követően az uniós tagállamok 70 százaléka a valutaövezet tagja lesz, ráadásul ezek a tagállamok fogják reprezentálni az egész EU GDP-jének 85 százalékát. Vagyis az erőviszonyok meglehetősen átalakulnak az Európai Unión belül.