Európa nyugati fele sokadszor viharos történelme során ismét átélheti a déjà vu érzését – írja a Bloomberg az eurózóna tíz évvel ezelőtti adósságválságát és a jelenleg fenyegető pénzügyi válságot összehasonlító cikkében. Majdnem pont egy évvel ezelőtt tette le a főesküt Christine Lagarde, az Európai Központi Bank (ECB) elnöke, hogy az európai jegybank vezetősége tanult a múlt hibájából: nem fogja lemetszeni az eurózóna gazdaságának bimbózó fellendülését a koronavírus-járvány következményeinek enyhítése érdekében alkalmazott gazdasági ösztönzők túl gyors leépítésével.

Ezzel a 2011. tavaszi-nyári balul sikerült kamatemelésekre célzott, amelyeket még Jean-Claude Trichet elnöksége idején fogadott el az ECB monetáris tanácsa. Ezek akkor fékezték az eurózóna gazdaságát, amikor azt a kibontakozó görög adósságválság amúgy is megállította. Így a francia bankelnök helyét átvevő Mario Draghi irányításával még abban az évben ősszel visszacsinálták a hitelezés drágítását.

Ebben az időszakban mélyült el a görög állam fizetési válsága, ami spekulációt indított el az euró ellen, mert a befektetők egy része úgy gondolta, hogy az eurózóna gyenge dél-európai országinak pénzügyi csődje dominóként követheti egymást, majd maga alá temetheti a közös pénzügyi rendszer egészét.

Akkor és most

Draghi 2012 nyarán egyetlen mondattal – verbális piaci beavatkozással – véget vetett ennek. Akkori szavai szerint az ECB bármit megtesz az euróvédelme érdekében, és higgyék el a tisztelt spekuláló pénzemberek, hogy több eszköze van az uniós jegybanknak a csatában, mint nekik. Ennek szellemében vezette be az európai jegybank az eurótagországok államkötvényeinek vásárlását, amelyben egyszerű ajánlatot tett az eurózóna kormányinak: tartsd egyensúlyban a költségvetésedet és mérsékelt az államadósságod, cserébe vásárolom az államkötvényeidet, ami növeli a keresletüket, ezzel leszorítja a hozamukat, azaz olcsóbbá teszi a hiteleket, amiket felveszel!

A mostani kiinduló helyzet más. Lagarde-ot azért bírálták az elmúlt hónapokban, mert a kritikusok szerint az ECB késlekedése a kamatemeléssel utat nyitott az infláció olyan elszabadulása előtt az eurózónában, amilyenre az euró 1999-es létrehozása óta nem volt példa. Végül a bank monetáris tanácsa 2022. július 21-én fél százalékkal megemelte a bank alapkamatát - ezzel szembemennek ugyan a pénzromlással, ám ezzel egyidejűleg megdrágíthatják az eurótagállamok adósságának finanszírozását. És az utóbbival szándékaiktól függetlenül megteremtették az euró elleni spekuláció újraindulásának alapját.

Célkeresztben Olaszország

A kritikus pont akkor és most is Olaszország, amelynek államadóssága eléri a GDP 150 százalékát. Ez minden bizonnyal csak azért tartható fenn, mert túlnyomó része hazai hitelezők kezében van. Bő tíz éve a piaci szereplők tudták, hogy Görögország esetleges kiválását az eurózónából – amivel Wolfgang Schäuble akkori német pénzügyminiszter nyíltan "szemezett" – még kibírná az övezet, ám az olasz gazdaság az eurózóna harmadik legnagyobb gazdasága, amelynek bedőlése maga alá temetné a közös európai valutát.

Az olasz kormány – amelynek vezetését Mario Draghi bankelnöki teendőt leadva új kihívásként vállalta fel a járvány kellős közepén – éppen az ECB kamatdöntését megelőzően néhány órával bukott meg. Így nincs stabil, megbízható vezetés Rómában, ami eleve biztosítékot adhatna az olasz állampapírok elleni spekuláció ellen. Rossz jel, hogy a kötvények eladásai miatt 2014 óta először négy százalékra ugrott a hozamuk. Erre válaszul találhatták ki az ECB vezetői, hogy újabb kötvényvásárlási programot indítanak később tisztázandó feltételekkel.

Melyik ujjukat harapják

A helyzet ellentmondásosságát mutatja, hogy eközben a Bloombergnek nyilatkozó 28 elemzőből hatot kivéve mindegyik úgy látja, hogy az európai jegybank lemaradásban van a nagy jegybankok kamatemelési ciklusában. Ráadásul a fél százalékpontos emelés csak hozzá képes sok, az amerikai Fed már júniusban háromnegyed százalékpontnál tartott és várhatóan tovább szigorít július végén.

A másik oldalon egyre erősebbek a recessziós félelmek, még akkor is, ha a nem számolunk azzal, hogy Oroszország leállítja európai gázszállításait. A Bloomberg elemzői körkérdésének válaszadói átlagosan 45 százalékos valószínűséget adnak az eurózóna gazdasági visszaesésének (azaz majdnem azt mondják, hogy vagy igen, vagy nem) szemben a júniusi 30 százalékos előrejelzésükkel. A német gazdaság megtorpanása még ennél is valószínűbb, mivel az európai átlagnál sokkal jobban kiszolgáltatott az orosz gáznak.

Meg kéne ismételni a sikert!

Az ECB mai döntéshozóinak nyilván az az ambíciójuk, hogy megismételjék azt a sikeres válságkezelést, ami Dragi vezetésével elődeik tíz évvel ezelőtt összejött. Jó eszköz volt erre az említett Outright Monetary Transactions program, amelyben szigorú feltételek teljesítése mellett az ECB vásárolta a gyengébb eurótagállamok államkötvényeit.

A gond az, hogy politikailag ez azt a víziót vetíti fel, hogy az a közös jegybankon keresztül erősebb euróországok finanszírozzák a gyengébbek államadósságát, egyik társadalom áll helyt a másik korábbi költekezéséért.

Így aztán ha sikeresek akarnak lenni, akkor ehhez a Bloomberg cikkírói szerint arra is szükség lesz, hogy Lagarde megismételje Draghi „bűvészmutatványát”, verbális kommunikációját, amivel tiszteletet ébresztett az ECB-vel és az európai jegybank vezetőivel szemben a pénzpiacokon.

Az új kötvényvásárlási terv, amely a Transmission Protection Instrument nevet kapta – arra utalva, hogy a laza és feszes kamatkörnyezet közötti átmentet hivatott segíteni az eurózónatagok államkötvényeinek vásárlásával – vagy beválik a spekuláció megelőzésére, vagy nem. Ez a következő hetekben, hónapokban, években dőlhet el.