Attól a pillanattól kezdve, hogy Oroszország teljes körű ukrajnai inváziója elkerülhetetlennek tűnt, Európa tudta, hogy hamarosan fel kell tennie magának néhány igen bonyolult kérdést. Ezek között a legfontosabb az volt, hogy a kontinens le tudja-e szoktatni magát az orosz gázról, amelyet évtizedek óta szomjasan fogyasztott, és el tudja-e kerülni, hogy kiszolgáltatottá váljon Vlagyimir Putyinnak, ha az Ukrajnának nyújtott támogatásra válaszul leállítja a szállítást – írja elemző cikkében a CNN.

Európa számára az energiabiztonság mindig is kompromisszumos volt: az olcsó, importált energia azzal a kockázattal jár, hogy függőségbe kerül azoktól az országoktól, ahonnan származik.

Oroszország és a földgáz esetében a tisztviselők kezdetben azt feltételezték, hogy egy 2022-23-as hosszú, hideg tél arra kényszerítheti Európát, hogy mérsékelje Moszkva szankcionálását. Hiszen az Európai Unió fejlett országai nem hagyhatják, hogy polgáraik Ukrajna miatt megfázzanak. 

A szerencse, a tervezés és az európaiak Ukrajnának nyújtott támogatásának kombinációja azonban feleslegessé tette az energiaháborút, amelyet egykor Putyin aduászának tekintettek. Európában különösen enyhe tél volt, miközben a kormányok és a polgárok összehangolt erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy kevesebb gázt használjanak.

A meleg tél és az alacsonyabb gázfogyasztás kombinációja lehetőséget teremtett arra, hogy Európa elforduljon a Wandel durch Handel (Változás a kereskedelem révén) politikájától, amely azt feltételezte, hogy Oroszország pénzért a nyugati értékekhez igazodik majd.

Meredeken csökkenő orosz gázimport az Unióban

Az első lépés az Oroszországból származó import csökkentése volt. 2021-ben, az ukrajnai teljes körű inváziót megelőző évben az EU által importált gáz 45 százaléka Oroszországból származott. Németországban ez az arány 52 százalék volt. Ezek a számok azóta meredeken zuhantak. Az uniós adatok szerint 2023 első negyedévében Oroszország a blokk összes importált gázának mindössze 17,4 százalékát adta. 

A második lépés az volt, hogy kihasználva az enyhe telet feltöltik a gáztartalékokat a 2023-24-es télre való felkészülés jegyében. 

Európa gázkészletei idén már annyira tele vannak, hogy egyetértés van abban, hogy a Kreml nem lesz képes olyan fegyverként használni az energiát, amely megváltoztatná az európaiak Moszkvával szembeni elszántságát és Ukrajna támogatását. Az EU egésze augusztus közepére, hónapokkal a november 1-jei határidő előtt elérte azt a célt, hogy a készletek 90 százalékban megteljenek. Mi több, Európa jelentősen diverzifikálta energiaforrásait.

A nehezén még nincs túl Európa

Az erőfeszítések ellenére a tisztviselők és az elemzők attól tartanak, hogy bármennyire is lenyűgözőek voltak ezek az előrelépések, Európa energiaellátása hosszú távon korántsem biztonságos. A legközvetlenebb aggodalomra ad okot, hogy bár Európa diverzifikálta gázimportját, a jelenleg tartalékban lévő gáz nagy része cseppfolyósított földgáz (LNG).

Az LNG annyira kézenfekvő megoldás, hogy ez lett a prioritás, de kicsit nehezebb nyomon követni a származását. Ez azt jelenti, hogy közvetve az LNG egy része még mindig Oroszországból származhat, így hozzájárulhat a bevételeikhez

– mondja Milan Elkerbout, a Center for European Policy Studies kutatója. 

Bár az EU szerint az LNG nagy részét az Egyesült Államokból, Katarból és Nigériából vásárolja, azt gyakran a tőzsdéken adják el, ahol a szerződéseket mennyiségre kötik, a származásra való utalás nélkül.

A második és vitathatatlanul fontosabb aggodalomra okot adó terület hosszabb távú. Bár Európa részben felhagyott az Oroszországgal folytatott „Change through trade” politikával, még mindig másokra van utalva az energiaellátásban. És amikor az energiabiztonságról van szó, a függőség végső soron visszavezet minket a klasszikus kompromisszumhoz: gazdaságosság kontra kockázat. 

A Green Deal hozza el az energiafüggetlenséget?

Az EU többek között a Green Deal révén reméli, hogy megszabadulhat az energiafüggőségtől. Ez a nagyszabású terv arra irányul, hogy 2050-re Európa legyen az első klímasemleges kontinens. A projektet, amely a jelenlegi előrejelzések szerint több mint 1 billió euróba (1,07 billió dollár) fog kerülni, számos eszközzel kívánják megvalósítani, a 3 milliárd új fa ültetésétől kezdve az épületek energiahatékony felújításáig. Természetesen a megújuló energiaforrásokba és a tiszta közlekedésbe történő hatalmas beruházások is nagy szerepet játszanak majd. 

A zöld megállapodás első fontos mérföldköve, hogy az EU üvegházhatást okozó gázok kibocsátása 2030-ig 55 százalékkal csökkenjen az 1990-es szinthez képest. A kritikusok egyre inkább aggódnak amiatt, hogy a lassú haladás e cél elérése érdekében – az egyes tagállamokra háruló hatalmas költségek mellett – egyesek más külföldi forrást fognak keresni az energiaátállás támogatására: Kínát.

Brüsszelben kevesen állítanák, hogy az EU és Peking kapcsolata jelenleg kielégítő. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke nemrégiben változtatta meg Kínával kapcsolatos álláspontját, részletesen beszélve arról, hogy „kockázatmentesíteni” kell Európa és Kína kapcsolatát. Ugyanakkor azt is elfogadja, hogy

Európa hosszú távú tervei közül sokat leginkább Kínával együttműködve lehetne megvalósítani, beleértve a zöld Európával kapcsolatos ambícióit is.

Von der Leyen álláspontja tükrözi az Unió 27 tagállamának eltérő nézeteit. Vannak, akik Kínában tekintélyelvű zsarnokot és egzisztenciális biztonsági fenyegetést látnak, mások pedig az olcsó napelemek, szélturbinák és akkumulátorok nyilvánvaló forrását fedezik fel benne. Mások nem látnak alternatívát a Kínával való együttműködésre, de óvatosan kívánnak eljárni. Egyesek szerint a fenyegetést az jelenti, hogy Kína stratégiai szempontból már most kulcsszerepet játszik számos olyan technológiában és kritikus nyersanyagban, amelyek elengedhetetlenek a zöld átmenethez.

Kína körülbelül 15 évvel ezelőtt kezdte el a zöld energiára vonatkozó ipari stratégiáját. Nagyon jól csinálták, olyan természeti erőforrásokat szereztek be, mint a lítium az akkumulátorokhoz, az acél a szélturbinákhoz, és már kiépítették a gyártási kapacitást, hogy mindezt előállítsák

– mondja Adam Bell, a brit kormány korábbi energetikai tisztviselője, hozzátéve: eközben Európa tétovázott, és most már valószínűleg elkerülhetetlen, hogy Kína jelentős szerepet fog játszani Európa zöld jövőjében.

Mi köze mindennek a geopolitikához és a biztonsághoz?

„Kína államilag támogatott kapitalizmusa, valamint a kritikus nyersanyagok jelentős része feletti ellenőrzése jelentős versenyelőnyhöz juttatja a kínai ipart, amellyel az európai vállalatoknak egyre nehezebb lesz felvenni a versenyt” – állapította meg Velina Tchakarova, az európai biztonság egyik vezető szakértője. 

Kína taktikája, hogy megosztja és gyengítse az egységet Amerika európai szövetségesei között, valamint regionális ambíciói olyan helyeken, mint Tajvan, nyomásgyakorlási ponttá válhatnak, ahol Kína az ásványi anyagoktól és ritkaföldfémektől való függésen keresztül geo-gazdasági befolyását geopolitikai célok elérése érdekében kihasználja.

Több nyugati tisztviselő rámutatott a Peking által jelentett közvetlenebb biztonsági fenyegetésekre, ha Európa végül mégis rá támaszkodik a zöld átállásban. Ezek a fenyegetések az ellátási sebezhetőségektől kezdve, ahogyan azt Európa Oroszország esetében tapasztalta, egészen a Kínában létrehozott technológián keresztül történő közvetlen kibertámadásokig terjednek. Magas rangú uniós biztonsági források korábban azt mondták a CNN-nek, hogy Kína még mindig az EU-n belüli kibertámadások elsődleges forrása, amelyek többnyire vállalati kémkedésre összpontosítanak.

Kína többször is tagadta, hogy részt venne a kibertámadásokban.

Nem Kína az egyetlen fenyegetés, ha az európai energiabiztonságról van szó. Az EU számos olyan országból importál energiát, amelyeknek sem demokratikus, sem geopolitikai céljai nem egyeznek Brüsszel céljaival: Katar, Szaúd-Arábia, Kazahsztán, Líbia és természetesen Oroszország. Ahogy egy uniós diplomata fogalmazott:

Az élet egyik iróniája, hogy az energiaügyben néha éppen azok az országok tartják kezükben a lapokat, amelyek a legjobb esetben is megbízhatatlan partnerek, legrosszabb esetben pedig jövőbeli ellenségek.

Európa nagy erőfeszítéseket tett ennek kezelésére, és az a tempó, amellyel az orosz válságra reagált, lenyűgöző, tekintve, hogy egykor azt lehetetlennek tartották. Európa nagy és öregedő lakossága azonban – stagnáló gazdaságával együtt – még mindig hatalmas mennyiségű energiát igényel, ha fenn akarja tartani jelenlegi életmódját – írja elemzésében Luke McGee.