Magyarország és Lengyelország a 2018/957-as uniós irányelv megsemmisítése iránti keresetet terjesztett elő. E tagállamok többek között az ezen irányelv elfogadásához választott téves jogi alapra, a szolgáltatásnyújtás szabadságát biztosító EUMSZ 56. cikk megsértésére, valamint a Róma I rendelet megsértésére alapított jogalapokra hivatkoztak. Ítéleteiben a bíróság a két keresetet teljes egészében elutasítja - közölte az Európai Bíróság.

A módosító irányelv értelmében a kiküldetésben lévő munkavállalók munkafeltételei teljesítésekor a fogadó, tehát azon tagállamban alkalmazandó szabályokat kell tiszteletben tartani, ahová a munkavállalókat kiküldték. Másfelől, amikor a munkavállalók 12 hónapot (vagy kivételesen 18 hónapot) meghaladó időtartamú kiküldetésben vannak, a módosító irányelv megköveteli, hogy tekintetükben gyakorlatilag ugyanazokat a munka- és foglalkoztatási feltételeket alkalmazzák, amelyeket a fogadó tagállam munkavállalói tekintetében kell alkalmazni.

Az irányelv elfogadásának vitájában az uniós tagállamok hozzáállása két, jól elkülöníthető véleménycsoportban kristályosodott ki. A módosítást kezdeményezők és azt szükségesnek tartó tagállamok "az egyenlő munkáért egyenlő bért" elve mellett, a tisztább és átláthatóbb jogi szabályozás, és a kiküldetés ideje maximalizálásának szükségességét emelték ki.

A keleti tagállamok azt kifogásolták, hogy a módosítás csökkenti a keleti szolgáltatásnyújtóknak az alacsonyabb bérekből fakadó versenyelőnyét és rontja magának az uniónak is a versenyképességét. Szerintük a valódi cél a nyugatiak (Franciaország, Belgium) által kifogásolt szociális dömping kivédése, a keleti szolgáltatásnyújtók kiszorítása egyes iparágakból. Az elfogadás után Magyarország és Lengyelország megsemmisítési keresetet nyújtott be az Európai Bíróságon.

Így született meg a módosítás

A munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetéséről szóló 96/71-es irányelvet a 2018/957-es irányelv részben módosította.

Ez utóbbi az uniós jogalkotó arra törekedett, hogy méltányos alapon biztosítsa a szolgáltatásnyújtás szabadságát, garantálva az olyan versenyt, amely nem az attól függően lényegesen eltérő munka- és foglalkoztatási feltételeknek az ugyanazon tagállamban történő alkalmazásán alapul, hogy a munkáltató letelepedett-e ebben a tagállamban, vagy sem, egyúttal nagyobb védelmet nyújtva a kiküldött munkavállalók számára. A cél az volt, hogy a kiküldött munkavállalók munka- és foglalkoztatási feltételei a lehető legközelebb álljanak a fogadó tagállamban letelepedett vállalkozások által foglalkoztatott munkavállalókéhoz.

Az egyenlő bánásmód elve által vezérelt módosítások többek között azt eredményezik, hogy ezekre a munkavállalókra nem a fogadó tagállam jogszabályai által meghatározott "minimális bérszintet", hanem az e szabályozásban előírt "díjazást" kell alkalmazni, amely tágabb fogalom, mint a minimálbéré. Ezenkívül ha a kiküldetés tényleges időtartama meghaladja a tizenkét hónapot, vagy kivételes esetben a tizennyolc hónapot, az új irányelv előírta a fogadó tagállam szinte valamennyi munka- és foglalkoztatási feltételének alkalmazását.

Magyarország és Lengyelország a jogszabály megsemmisítése iránti keresetet terjesztett elő az Európai Bíróság. E tagállamok többek között az ezen irányelv elfogadásához választott téves jogi alapra, a szolgáltatásnyújtás szabadságát biztosító EUMSZ 56. cikk megsértésére, valamint a Róma I rendelet3 megsértésére alapított jogalapokra hivatkoztak. Ítéleteiben a Bíróság a két keresetet teljes egészében elutasítja.

A bíróság kedden bejelentett döntése várható volt, mivel már Manuel Campos Sánchez-Bordona főtanácsnok is hasonló véleményt fogalmazott meg idén májusban.

Így fest az indoklás

A bíróság szerint az uniós jogalkotót joga van arra, hogy összehangolja azokat a nemzeti szabályozásokat, amelyek az eltérő jellegüknél fogva akadályozhatják a tagállamok közötti szolgáltatásnyújtás szabadságát. Az uniós jogalkotó pedig szükségesnek tarthatta, hogy az egyensúlyt a fogadó tagállamba kiküldött munkavállalók jogainak megerősítésével úgy igazítsa ki, hogy a munkavállalókat e tagállamba kiküldő vállalkozások és az ott letelepedett vállalkozások közötti verseny méltányosabb feltételek mellett alakuljon ki.

A bíróság szerint nem áll meg az az érv sem, hogy az 957 irányelv megszünteti a költségeknél jelentkező versenyelőnyt, mivel az nincs hatással a munkavállalókat kiküldő vállalkozások egyéb költségtényezőire, például a termelékenységére vagy hatékonyságára.

Tovább az uniós jogalkotó széles körű mérlegelési jogkörrel rendelkezik. Emellett lépni kellett, mivel a korábbi irányelv már nem volt megfelelő.

Ráadásul a Róma I rendelet előírja, hogy az általa megállapított kollíziós szabályoktól el lehet térni, ha az uniós jog rendelkezései bizonyos területeken a szerződéses kötelezettségek tekintetében alkalmazandó jogra irányadó szabályokat írnak elő. Márpedig jellegénél és tartalmánál fogva a kiküldött munkavállalókat illetően a módosított 96/71-as irányelv egyik bekezdése ilyen szabálynak minősül.