Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke beszélt nemrég az Európai Parlamentben tartott beszédében - amelyben alapvetően az EU előtt álló kihívásokat vázolta fel - beszélt arról, hogy az euró lenne az EU egységes fizetőeszköze, a valutaövezethez való csatlakozás ösztönzéséhez pedig egy pénzügyi és technikai segítséget nyújtó eszközt is megemlített, amelynek részleteit viszont nem fejtette ki.
A bizottsági elnök szavait néhány tagállam úgy értelmezte, hogy az eurócsatlakozás szabályait fel szeretné lazítani a bizottság. A Bruxinfo rákérdezett Valdis Dombrovskis euróért felelős biztosnál a részletekre. A biztos a brüsszeli portálnak elmondta, hogy nem minden kívül álló ország, hanem csak azok részesülhetnének az Európai Bizottság által kilátásba helyezett technikai és pénzügyi támogatásból, amelyek komolyan mérlegelik az euró bevezetését.
A javaslatról részletesen december 6-án lehet majd többet megtudni, amikor a bizottság beterjeszti a gazdasági és monetáris unió (EMU) további mélyítésére vonatkozó javaslatát.
Juncker beszédéhez egy útitervet is kiadott a bizottság, amiből kiderül, hogy a jelenlegi elképzelés szerint az euróbevezetést ösztönző eszközt az eurózóna számára az uniós költségvetésen belül elkülönítendő forrásokból finanszíroznák három másik funkcióval együtt. Ennek összege egyelőre nem ismert és valószínűleg nem is lesz 2018 májusa előtt, amikor a testület előterjeszti javaslatát a 2020 utáni következő többéves keretköltségvetésre.
Dombrovskis arra is felhívta a figyelmet, hogy az euró csatlakozási eszköz kiegészíti majd a strukturális reformtámogatási eszközt, amit nemrég vezettek be uniós szinten. A biztos ugyanakkor hangsúlyozta:
Nem változtatjuk meg az euró bevezetésének szabályait. Csupán ösztönözni kívánjuk az áttérést azon tagállamok számára, amelyek ezt komolyan mérlegelik.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Gigantikus csalás: már megint ellopták a fél világot

Zelenszkij megmutatná az ukrán halottakat Trumpnak, mielőtt utóbbi lepacsizna az oroszokkal

Kitálalt a mérnök: ennyi ideig maradnak állva a panelházak

Nem létező guruló dollárok: benézte a minisztérium a költségvetést

Változás jön kedden a kutakon, érdemes előre tájékozódni

Nem cáfolták a titkosszolgálatot: Putyinék érzékelőkkel kémlelhetik a brit tengeralattjárókat
Zelenszkij: akár világháború is lehet

Itt a fordulat! Európa vezető országa sem támogatja Ukrajna EU-s csatlakozását

Pintér Sándor szerint el lehet innen menni
