Az EFE spanyol hírügynökség beszámolója szerint Mariano Rajoy számtalan intézkedést sorolt fel, amelyeket a spanyol modell ültetett gyakorlatba az illegális bevándorlással szemben, mint például a migráció kiváltó okai elleni küzdelem fejlesztési együttműködéseken keresztül, különös tekintettel a fiatalokra.
Ez az amiért a kormányfő támogatta a német álláspontot a hamburgi csúcstalálkozón, hogy dolgozzanak olyan partnerségi megállapodásban, mint amilyen már létezik az Európai Unió és öt afrikai ország, Mali, Szenegál, Etiópia, Niger és Nigéria között - írta az MTI.
Kapcsolódó
Mariano Rajoy hangsúlyozta az embercsempészek elleni harc és a nagyobb együttműködés fontosságát a különböző országok biztonsági testületei között, továbbá a legális migrációs csatornák felajánlását a kiinduló országokban.
A spanyol miniszterelnök felhívta a figyelmet a "biztonságos, gyors és emberséges " visszatérés garantálására azok számára, akik nem maradhatnak azokban az országokban ahová érkeztek, és szót emelt a bevándorlók integrálása mellett, amennyiben befogadásuk lehetséges.
A politikus történelminek nevezte a migrációs mozgások szintjét, amelyre szerinte felelősséggel és szolidaritással kell válaszolni.
A migrációs jelenségek nem szűnnek meg, amíg nem változnak a kiváltó okok, mint a szegénység, bizonyos országok elmaradottsága, a lehetőségek hiánya - tette hozzá.
Mariano Rajoy kérte a pillanatnyilag fennálló sürgős válsághelyzettel való szembenézést, de anélkül, hogy szem elől tévesztenék a migráció globális megközelítését, kérte továbbá a bizalmi kapcsolat elérését az érintett, kibocsátó, tranzit- és a célországok között.
Fenn kell tartani a politikai párbeszédet, és az együttműködést minden ország között - hangsúlyozta a spanyol miniszterelnök a hamburgi G20-csúcson.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Kitálalt a mérnök: ennyi ideig maradnak állva a panelházak
Zelenszkij: akár világháború is lehet
Beütött a krach, leáll a General Motors egyik gyára

Beüt az energiakrach az EU-ban? Visszatérhet az orosz gáz korszaka

Aggasztó adatsor - Több mint 700 gyermek került kórházba mérgezés miatt

Gigantikus csalás: már megint ellopták a fél világot

Ez egyre félelmetesebb: majdnem átjutott az AI egy állásinterjún

Nem cáfolták a titkosszolgálatot: Putyinék érzékelőkkel kémlelhetik a brit tengeralattjárókat

Irgalmatlanul megdrágult a kakaó, megfizethetetlenné válhat a csoki
