Magyarország és Lengyelország már nem tekinthető liberális demokráciának. Mindkét országban autokratikus intézményi rendszert állítottak fel, amely szinte korlátlan hatalommal ruházza fel a politikai hatalmon lévő pártokat. Bár még egyik ország sem diktatúra, a tekintélyelvű irányítás lehetősége jelentősen nő minden egyes jogszabállyal, amely a kormány hatalmának kiterjesztését szolgálja - állapította meg Grzegorz Ekiert, a Harvard Egyetem professzora, a CES igazgatója egy, a Social Europe főszerkesztőjével, Henning Meyerrel folytatott beszélgetésen, amelynek leirata a napokban jelent meg a Social Europe kiadásában. A beszélgetésben a professzor azt elemzi, mit tehet az EU és a többi tagállam a két országban a demokrácia helyzetének romlása ellen.

Ekiert azok táborába tartozik, akik szerint az EU-nak nem szabad elfogadnia a liberális értékek és a demokratikus intézményrendszer ellen irányuló támadásokat és meg kell találnia a módját annak, hogy megakadályozza, a tagállamok hátat fordítsanak a demokráciának.

Kapcsolódó

Hasonlóságok

A professzor szerint Magyarországon is és Lengyelországban is közös, hogy a kormány olyan jogi megoldásokat vezetett be, amelyek a politikai jogokat korlátozzák és aláássák a demokrácia intézményeinek alapjait. Magyarországnál példaként említi, hogy a Fidesz-kormány jogi támadást indított a civil szervezetek ellen, a felsőoktatási törvényt pedig módosította, hogy ellehetetlenítse a Közép-európai Egyetemet (CEU), azaz az egyetlen olyan felsőoktatási intézményt, amely nincs a fennhatósága alatt.

Lengyelországgal kapcsolatban pedig a kormányzó Jog és Igazságosság Pártjának (PiS) - az alkotmánybíróság meggyengítése után - a bíróságok - beleértve a legfelsőbb bíróságot is - függetlenségének felszámolására tett kísérletét emeli ki.  A kormányzó párt célja, hogy az igazságügyi minisztérium felügyelete alá vonja be az egész igazságügyi rendszert. Miután a törvények elfogadása a parlamentáris eljárási rendet sértette, Ekiert szerint az, ami júliusban Lengyelországban történt, az a kormányzó párt "klasszikus önpuccsa" (autogolpe) volt.

Mi az az autogolpe?

Az ország vezetője hiába kerül legális úton hatalomra, nekilát a nemzeti jogalkotó intézmény lebontásához vagy működésének megnehezítéséhez és jogtalanul olyan jogköröket ad magának, amelyekre normális körülmények között nem lenne jogosult, egyes intézkedések pedig akár még az alkotmány érvénytelenítését, a polgári bíróságok felfüggesztését is magába foglalhatják, a kormányfő ezzel diktatórikus hatalomhoz juttatva.

Hasonló recept

Mindkét kormány hasonló mintát követ: a hatalmon lévő pártok parlamenti többségüket a politikai céljaik megvalósítására használják, miközben az ellenzéki és civil véleményeket teljesen figyelmen kívül hagyják. A hagyományos parlamenti eljárásokat minden alkalommal megszegik, nincsenek érdemi viták a parlamentben, a jogszabályokat gyorsan vezetik be viták nélkül, azokat gyakran késő este szavazzák meg. Bármiből, amit a kormánypárt szeretne, akár 24 óra leforgása alatt törvény lehet. Az ilyen "villámháborús" jogalkotás arra való, hogy a parlamenti ellenzéket kikapcsolja és leszerelje a nyilvánosságot - mutat rá Ekiert.

A gazdasággal is nagy tervei vannak mindkét kormánynak: az állami vállalatok vezetésében a menedzsereket a híveikkel váltják le, az állami szektort pedig kiterjesztik és úgy védik, hogy a külföldi vállalatokat arra kényszerítik - gyakran diszkriminatív adószabályok bevezetésével -, adják el az érdekeltségeiket az állami cégeknek. Mind a Fidesznek, mind a PiS-nek szüksége van az egyre nagyobb kontrollra a gazdaság felett és az egyre több bevételre annak érdekében, hogy a populista gazdaságpolitikáját finanszírozni tudja. (Ezt részletesebben nemrég Daniel Gros, a brüsszeli Centre for European Policy Studies (CEPS) igazgatója is elemezte.)

Ezen országokban a politika már nem a közjóról és az ország problémáinak megoldásáról szólnak, hanem elpusztítandó ellenségekről, támogatandó haverokról, tekintet nélkül arra, hogy ennek milyen morális és politikai költségei lehetnek - véli Ekiert.

Miután mindkét országra igaz, hogy a tekintélyelvű intézményi rendszer szinte korlátlan hatalmat ad a kormányon lévő politikai pártnak, ezért Ekiert szerint semmi sem garantálja, hogy a soron következő választások mindkét országban fairek és szabadak lesznek. Bár - "putyini módon" - illiberális, szuverén demokráciáknak hívják magukat, de az "illiberális demokrácia" egy oximoron, egy önellentmondás, és nagyon gyorsan haladnak az önkényuralmi rendszerré válás útján és ezzel az uniós joggal is szembe mennek - mutat rá Ekiert.

Ezek azok a lépések, amelyek miatt Varsónak is komoly konfliktusai vannak Brüsszellel is és amelyek miatt az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást is indított már az ország ellen, illetve kilátásba helyezte az uniós nukleáris opcióként emlegetett 7. cikkely szerinti eljárás elindítását, amelynek elvileg a vége a tagállam szavazati jogának felfüggesztése is lehetne (jóllehet utóbbi megvalósulásának esélye éppen Magyarország vétója miatt szinte nulla).

 

 

Bekeményítenek?

Ekiert szerint azonban egyre jobban látszik, hogy az EU vezetői nem hagyják, hogy Orbán Viktor és Jaroslaw Kaczynski (a PiS elnöke) azt tegyen az országaikban, amit csak akar, de szerinte a visegrádi országok többi tagja is vonakodik, hogy Európával szemben kövessék őket. Attól tartanak ugyanis, hogy ezzel a saját létfontosságú érdekeiket veszélyeztetik. Ekiert úgy látja, a két ország vezetőjének utóbbi időszakban tett lépései visszaütöttek, már az EU vezetői sem rejtik véka alá ugyanis kemény kritikáikat és egyre többször emlegetnek valamilyen szankciót az uniós alapértékek megsértéséért.

A professzor más uniós döntéshozó (többek közt Angela Merkel, Emmanuel Macron) mellett kiemeli Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter megjegyzését, amely idén júniusban a Bonnban megrendezett Global Media Forumon hangzott el. Asselborn azt mondta:

ez év végéig, miután minden fontos választás lezajlik, fel kell tennünk Lengyelországnak és Magyarországnak a kérdést, hogy az Európai Unióban kívánnak-e maradni és be akarják-e tartani annak elveit, vagy a saját útjukat akarják járni. Mi nem tudunk olyan országokkal együtt dolgozni, amelyek megsértik az alapértékeket. Az EU nem Törökország és nem a Fülöp-szigetek.

Kemény fellépés kell

Ekiert szerint ha az EU nem lép fel következetesen és keményen e tagállamokkal szemben, akkor az egyetlen EU-t legitimáló alap - az uniós közös értékek - veszélyben van.

A professzor úgy véli, hogy Magyarországon és Lengyelországban sem elég az EU és a civil társadalom önmagában ahhoz, hogy az autokratikus rendszer felé való eltolódás folyamatát megfordítsa. A professzor szerint ehhez a politikai ellenzék, a civil szervezetek, valamint az EU és más uniós intézmények összefogására lenne szükség. Emellett fontos lenne, hogy a régióban a demokrácia védelmében alakuló "koalíciónak" része legyen az Egyesült Királyság (a brexit után) és az USA is.

Ekiert szerint Kaczynskinek és Orbánnak értésére kell adni, hogy a Nyugat elkötelezett a demokrácia és a jogállamiság megvédése mellett és tiszteletben tartja az emberi jogokat, a politikai szabadság pedig nem képezi tárgyalás alapját Európában. Ha ezt nem tartják be, akkor azt kockáztatják, hogy még tovább marginalizálódnak, aminek politikai és gazdasági konzekvenciái lesznek, illetve ezzel Putyin és Erdogan szövetségébe navigálják magukat.

Nem olyan könnyű

Ekiert ugyanakkor elismeri, hogy nehéz megtalálnia az EU-nak erre a jelenségre a megfelelő választ, mert unió elsősorban a bizalomra, a szolidaritásra, az önkéntes együttműködésre és a párbeszédre épült. Néhány lépéshez az összes tagállam egyetértése is szükséges, ami meglehetősen nehéznek bizonyulhat, amikor két renitens országról van szó, amelyek ráadásul elkötelezetten kiállnak ebben egymás mellett.

E jelenség felszámolására az EU rendelkezésére csak néhány olyan eszköz áll, amelyet ráadásul még ki sem próbáltak, miután arra sosem gondoltak, hogy az EU-nak valaha is komolyan szembe kell néznie a demokratikus berendezkedés ilyen mértékű veszélyeztetésével.

Az egyik egyértelműen bevethető eszköz a kötelezettségszegési eljárás, amely jól használható eszköz, miután nem kell hozzá a tagállamok konszenzusa, ám hátránya, hogy az eljárás hosszadalmas és az alkalmazni csak az uniós jogszabályok megsértésekor lehetséges.

A másik kézenfekvő eszköz a 7. cikkely szerinti eljárás lenne, amelyet ugyan többségi szavazattal el lehet indítani, de a szankció végrehajtásához már teljes konszenzus kell. Ekiert azonban úgy véli, még ha a szankció bevezetését blokkolja is egy tagállam, akkor is szimbolikus jelentése van. Vagyis nincs kétsége afelől, hogy ha egy ilyen eljárást elindítanak például Lengyelország ellen, akkor az még jobban elidegeníti ugyan a lengyel kormányt, továbbá erősödhet a nacionalizmus és a protekcionizmus támogatottsága is, de az ország az uniós partnerek jóakaratától is függ ezernyi, a következő években felmerülő ügy tárgyalásakor, ami ha nincs, akkor Lengyelország nagy árat fizet.

Lenne még egy s más a tarsolyban

Ekiert szerint azonban van még két vagy három megoldás, amellyel kezelni lehetne az ilyen helyzeteket.

  • Az egyik informális. Az Európai Bizottság és a nagy uniós tagállamok vezetői folytatják a párbeszédet Orbánnal és Kaczynskivel és megpróbálják őket meggyőzni arról, hogy amit tesznek az elfogadhatatlan Európában és ennek komoly következményei lesznek.
  • Egy másik megoldásként egy igen kemény opció: szorosabb figyelemmel kellene követni a strukturális és kohéziós források költéseit ezen országokban. A professzor elismeri, hogy a strukturális forrásokat nem lehet politikai okokból felfüggeszteni, de azt már igen, ahogy bizottság a forrásokat elosztja és ellenőrzi. Ezt azért tartaná indokoltnak, mert mindkét kormány teljes ellenőrzése alá vonta ezeket az uniós forrásokat és a haveroknak, valamint politikai támogatóknak osztják szét.
  • Emellett említi azt, amit már többek között német és francia politikusoktól is lehetett hallani: az uniós források uniós adófizetői pénzek, így az azokból részesülőknek tiszteletben kell tartaniuk az európai intézményeket és ki kell venniük a részüket az uniós problémák megoldásából is.

Szélesebb alapokon nyugvó nyomásgyakorlás kell

Az EB - amelyik már eddig is felvállalta a vezető szerepet az európai elvek és a jogállamiság betartatásának megkövetelésében - mellett Ekiert szerint a nagy tagállamoknak (Franciaország, Németország, Spanyolország, Olaszország) is nagyobb szerepet kellene  vállalniuk a két tagállam meggyőzésében és közös álláspontot hangoztatni az ügyben. A professzor szerint a lengyelországi és magyarországi ellenzéki pártoknak és civil szervezeteknek is szükségük van segítségre, hogy hallassák a hangjukat Európa-szerte.

A professzor szerint a demokrácia ezen országokban valóban veszélyben van és szimplán a meggyőzés nem elég. A nyomásgyakorlásnak minden intézménytől, szervezettől, párttól, Európa jövőjéért aggódó magánszemélyektől egyszerre kell jönnie és erejének is kell lennie. A meggyőzést és párbeszédet ugyanakkor komoly - akár gazdasági következményeket is maga után vonó - intézkedésekkel is alá kell támasztani. Ekiert szerint túl nagy a tét ahhoz, hogy abban reménykedjünk, ez a probléma valahogy eltűnik vagy hogy a helyi ellenzék majd maga meg tudja azt oldani.