Múlt pénteken a dán Novo Nordisk gyógyszercég piaci kapitalizációja meghaladta az előtte verhetetlennek tűnő Louis Vuitton teljes értékét. Ehhez a bravúrhoz nem akármi kellett: a dán cég hatékony súlycsökkentő, fogyókúrás gyógyszert dobott piacra.
Igaz, hogy injekció, amelyet hetente kell beadni, és nem olyan nagy öröm egy szúrás hetente, de az elhízás és a túlsúly olyan súlyos probléma a fejlett világban, sőt, egyre több feltörekvő országban is, hogy a kereslet érthető módon óriási.
A szer forgalmazását most az Egyesült Királyságban is megkezdik a CNBC szerint annak ellenére, hogy a gyártást nem sikerült még olyan mértékben növelni, amit az újabb piacokon való megjelenés igényelne.
Kezdetben ezért a brit elérés is korlátozott lesz: csak azok kaphatják, akiket az állami egészségügy, az NHS már eddig is kezelt súlyproblémákkal, legalább egy, a túlsúlyhoz kapcsolódó betegségük van, és testtömeg-indexük meghaladja a 35-ös értéket.
A gyógyszer emellett egy privát egészségügyi szolgáltatónál is elérhető lesz bizonyos feltételekkel, de erről nem közöltek részleteket.
Az árról sem osztottak meg továbbiakat, ám egyébként igen drága szerről van szó: az USA-ban egyhavi adag listaára 1350 dollár, miközben a CNBC szerint Európában a kiskereskedelmi ár egyhavi dózis esetében 170-300 euró között mozog (ez 190-330 dollár, a két kontinens közti extrém árkülönbség vélhetően a gyártás felfuttatásával mérséklődik majd).
A dán gyártó korábban azt nyilatkozta, hogy évekig tarthat, mire mindenkihez eljut a gyógyszer, akinek szüksége van rá. Amerikában korlátozni is kellett az új páciensek számára való receptfelírást azért, hogy azoknak, akik már megkezdték a gyógyszer használatát, ne kelljen abbahagyniuk, és biztosított legyen az ellátás.
Két gyógyszer haladéktalan kivonásáról döntöttek Müller Cecíliáék
Vigyázzon! Egy népszerű fájdalomcsillapító és egy szívproblémák kezelésére használatos gyógyszer alábbi gyártási tételeit vonatta ki a forgalomból a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK). Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Szörnyű ünnepi mérleg: több lakás vált lakhatatlanná, halálos balesetek sokkolták az országot
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni