Az új-zélandi jegybank (RBNZ, Reserve Bank of New Zealand) feladatai a tervek szerint úgy módosulnának, hogy annak a lakhatásra gyakorolt hatásokat is figyelembe kell vennie a monetáris politikai döntések meghozatala során - mondta Grant Robertson pénzügyminiszter közleményében a Bloomberg tudósítása szerint. Elsődleges reakcióként az új-zélandi dollár árfolyama 2017 óta nem látott csúcsra ugrott, a befektetők ugyanis úgy fordították le az üzenetet, hogy abból hamarosan kamatemelések következhetnek.

Az új-zélandi kormány - a világ sok más kormányához hasonlóan - folyamatosan nyomás alatt áll, hogy valahogyan próbálja hűteni a rekord alacsony kamatok miatt túlhevülni látszó lakáspiacot. A helyzetet csak tovább élezte, hogy a koronavírus járványra adott válaszként az RBNZ csökkentette a kamatokat és kvantitatív lazításba kezdett. A bank kormányzója, Adrian Orr tavaly visszautasította Robertson hasonló próbálkozását, mondván, a lakhatási költségek figyelembe vétele a kamatdöntések meghatározásánál oda vezetne, hogy az érték a foglalkoztatottság és az infláció egyaránt a kitűzött célok alatt alakulna.

Minél több célt kell követni, annál komplikáltabbá válik azok elérése. Az infláción és a foglalkoztatottságon lesz ezentúl is a fókusz, de ezentúl jobban figyelembe kell majd venniük döntéseik ingatlanpiacra gyakorolt hatásait is - kommentálta a felvetést Nick Tuffley, az aucklandi AB Bank vezető közgazdásza.

Ugrottak a befektetők

A hírre nem csak a kiwi (új-zélandi dollár) árfolyama ugrott meg, de kamatcsere ügyletek kamatai is. Az új rendelet március elseji hatálybalépést követően a piac jelenleg 30 százalék esélyt ad arra, hogy  novemberben kamatemelés következik, annak ellenére, hogy az RBNZ tegnap megpróbálta letörni az ilyen irányú várakozásokat. Közölték, ha szükséges tovább tudják csökkenteni a kamatokat.

A piac azt mondta, nem lesz több vágás és felnyomták a kiwi árát. Az RBNZ mondhatja függetlenségét demonstrálandó, hogy nem szeretjük ezt az intézkedést, azonban el kell fogadniuk a lépést, a pénzügyminiszternél van az irányítás - mondta Jason Wong a Bank of New Zealand devizapiaci stratégája.

Robertson ma azt nyilatkozta, az RBNZ céljai és mandátuma változatlan marad a módosítás ellenére. Fenn kell tartania az árstabilitást, támogatni kell a teljes foglalkoztatottság kialakulását és őrködnie kell a pénzügyi rendszer stabilitása és sértetlensége felett. Ugyanakkor a Monetáris Politikai Tanács szabályainak megváltoztatása azt eredményezi, hogy annak a jövőben foglalkoznia kell a monetáris politikai döntések kormányzati politikára gyakorolt hatásaival is. Ez az előírás hozzáteszi, hogy a kormányzati politika az, hogy támogassa a fenntarthatóbb ingatlanárakat. Ide tartozik a befektetők meglévő lakások iránti keresletének enyhítése, ami csökkentheti az első lakást vásárlók terheit.

Rugalmas reakció

A pénzügyminiszter szerint a monetáris politikát irányító testületnek a jövőben is megmarad az autonómiája a tekintetben, hogyan veszi figyelembe a döntések ingatlanpiacra gyakorolt hatásait, azonban képesnek kell lenniük rendszeresen elmagyarázni, mit gondoltak, döntéseiknek milyen következménye lesz a lakhatásra.  A jegybank közleményében üdvözölte a változásokat, de megjegyezte, a lakhatási kérdést eddig is figyelembe vették és eddig is transzparens módon kezelték döntéseik hátterét.

Az RBNZ saját elemzése szerint is idén júniusig mintegy 22 százalékos éves drágulással számolnak az ingatlanpiacon, amelynek legfőbb oka az, hogy a befektetők igyekeznek kihasználni az alacsony kamatok nyújtotta lehetőségeket. Emiatt maga az RNBZ is hamarosan ismét életbe lépteti azokat a korlátozásokat, amelyek a befektetési célú jelzáloghitel felvételre vonatkoznak. Decemberben már felszólították a bankokat arra, hogy a hitelfelvételeknél vegyék szigorúan a jövedelmi korlátokat, a pénzügyminiszter ugyanakkor ezt a befektetési célú lakásvásárlások esetében tartotta csak fontosnak.

Elszálltak az ingatlanára

Az alacsony kamatok és megengedő monetáris politika miatt elszálló lakásárak természetesen nem csak Új-Zélandon okoznak problémát. Gyakorlatilag a teljes fejlett világ hasonló gondokkal küzd az elmúlt évtizedben, miután a 2008-2009-es válságra adott válaszként a nagy jegybankok nulla közelébe vágott kamatokkal és hatalmas kvantitatív ösztönzőcsomagokkal próbálták meg serkenti a gazdasági növekedést. Magyarországon például 10 év alatt több, mint 90 százalékkal, de a szomszédos Ausztriában is 80 százalék feletti mértékben emelkedett a lakások ára, miközben a bérleti díjaké ennél jóval szerényebben.

Szakmai berkekben ugyanakkor rendszeresen felmerül, hogy a jegybankok hiába hivatkoznak arra, hogy az infláció nem szált el ebben az időszakban, ez valójában csak a látszat. ennek oka, hogy az inflációs kosarakban a valós megélhetési költségekre gyakorolt hatásuknál jóval kisebb mértékben veszik figyelembe a lakhatási költségeket, ha egyáltalán figyelembe veszik, a lakásárakat meg még ennél is kevésbé. A kritikusok szerint ha az ingatlan és más eszközárak is szerepelnének a kosárban, akkor kiderülne, hogy az elmúlt évtized trend alatti inflációs számai egyáltalán nem alacsonyabbak a hosszú távú átlagnál, sőt meg is haladhatják azt.