A női egyenjogúság hívei diszkriminatívnak tartják, hogy a férfiaknak és a nőknek külön-külön rendeznek szakácsversenyeket, még akkor is, ha az utóbbiak győzteseit és helyezettjeit nagy elismerés övezi. Ana Ros, a szlovén Alpokban lévő, két Michelin-csillagos Hisa Franko vendéglő séfje úgy látja nem pusztán ezzel van a baj, hanem azzal, hogy a társadalom ezen a területen is általában diszkriminatív – derül ki Wendell Steavenson, a Financial Times publicistája cikkéből, amelyben a csúcskonyhák varázslatos világának átalakulásáról ír.
Amennyire ő tudja a férfi séfek teljesen a hivatásuknak élhetnek. Nem kell időt szakítaniuk arra, hogy a családjuknak ebédet főzzenek, nem kell a gyerekeiket edzésre és különórákra vinniük és nem kell olyan lekezelő megjegyzéseket hallgatniuk, mint például „Ó, a főztöd sokkal jobb, mint amire számítottam”. Ros 2017-ben elnyerte a Best Female Chef in the World címet, amit vélhetően azért fogadott el, hogy jelezze, milyen hátrányos helyzetből indulnak a sztár szakácsok versenyében a nők.
Ros dilemmája a feministák klasszikus dilemmáját veti fel: miután minden séf egyforma szellemi sportban vesz részt, miért is kell külön versenyben indulniuk a nőknek? Persze az azonosság ezen a téren is virtuális. A vendéglők konyháit a férfiak uralják, az Egyesült Királyságban például az éttermekben dolgozó nő séfek aránya mindössze 20 százalék körül alakult az elmúlt évtizedben. Eközben az állami statisztikai hivatal adatai szerint a nők kétszer olyan gyakran készítenek ételt a párjuknak, mint fordítva. Eközben a férfiak a gyereknevelésből és a házimunkából is kevésbé veszik ki a részüket.
A szavak jelentése
Valójában a séf és a szakács szavak is nemi tartalmat hordoznak, miután az előbbi lényegében a férfi szakácsoknak van fenntartva. A séf olyan személy, aki nem otthon főz, hanem valamilyen komoly vendéglátó intézményben, vendéglőben, szállodában, sokszor híres, sztárolt ember, a szakácsot azonban az otthon főzőkre is használják. Még világosabban jelzi ezt a különbséget, ha a szó eredetét nézzük: a chef de cuisine azt jelenti, a konyha főnöke, aminek az éttermek esetén van értelme.
A nőknek hagyományosan nem sok lapot osztanak ezekben a férfiak uralta szervezetekben, bár vannak kivételek. Például Eugénie Brazier, egy szegény paraszt gyermeke 1933-ban elsőként kapott két éttermére három-három Michelin-csillagot, amit hatvan éven át senki sem tudott utána csinálni. Hogy elkerüljék a kilátástalan versenyt a hierarchiában, a legerősebb vállalkozó szellemmel bíró nők saját éttermeket alapítottak az 1970-es évektől kezdve. Ezek közül azután több igen sikeres lett.
Változások
Eközben az otthoni konyha fogalma is átalakult, ha tetszik, magasabb szintre emelkedett. Jamie Oliver brit sztár szakács megmutatta, hogy nem lehetetlen különleges ételeket főzni egyszerűen, a bárkinek elérhető nyersanyagokból. Mások azt mutatták meg, hogy az otthoni főzéshez is lehet mintának tekinteni a legjobb konyhákban készülő ételeket. Nagy nevű séfeket rúgtak ki szexuális zaklatási ügyek miatt, a botrányos fizetéseket nyilvánosságra hozták, és a durván viselkedő séfek egy szintre kerültek a kulturálatlanul viselkedő rocksztárokkal. Az amatőr szakácsversenyek győztesei sokszor népszerűbbek, ismertebbek, mint a sztárséfek.
Persze sok még a teendő, de jó jel, hogy az Egyesült Királyságban a profi nő séfek száma harmadával nőtt az elmúlt öt évben, bár a vezető pozíciókban még mindig bántóan alulreprezentáltak. Ennek egyik oka, hogy sokan közülük gyermekeik nevelése mellett részmunkaidőben dolgoznak. A nők vezette vendéglői konyhák azonban ma már nem számítanak kuriózumnak.
Ez a brit üzleti lap szakírója szerint azért jó hír, mert az étel egyfajta „háttérhatalom”. Egymás konyhájának megismerése lebontja a nemzetek közti határokat, segít egymás jobb megismerésében, amivel hozzájárulhat ahhoz, hogy az emberek jobban tiszteljék egymást.