Az EU gázellátás biztonságának növelését célzó rendeletet, melynek értelmében a tagállamok baj esetén fordulhatnak a szolidaritási mechanizmushoz, 567 szavazattal 101 ellenében 23 tartózkodás mellett fogadták el.
Amennyiben a szolidaritási mechanizmushoz fordul egy bajba került tagállam, akkor kikötés, hogy a háztartások és az alapvető közszolgáltatások, kórházak ellátása prioritást kell, hogy élvezzen - derül ki az EP közleményéből.
Az új szabályok kockázat alapján négy kategóriába sorolják az országokat, amelyek ezentúl "kockázati együttműködés" keretében közös helyzetelemzést, megelőző és válságkezelő lépéseket tesznek. A tagállamok az Európai Bizottságot és a partnerországok hatóságait tájékoztatják, hogy a három válsághelyzeti szintből melyiket tartják érvényesnek az adott szituációban.
A rendelet lehetővé teszi, hogy a bizottság belenézzen minden az ellátás biztonsága szempontjából fontos szerződésbe, amennyiben az a tagállam éves szükségletének legalább a 28 százalékát fedezi, ideértve az infrastruktúrára vonatkozó megállapodásokat is.
Az EU jelenlegi éves gázigénye 400 milliárd köbméter, amelynek kétharmadát importból fedezi főleg Oroszországból, Norvégiából és Algériából.
A harmadik országokkal között energiaügyi megállapodásokat szabályozó első uniós rendeletet az EP márciusban hagyta jóvá, ezek célja az EU ellenállóképességének, illetve az átláthatóságnak a növelése. A mostani szavazást követően a Tanács elé kerül a rendelet. Miután a Tanács hivatalosan elfogadta, a szöveg megjelenik az EU hivatalos lapjában, a rendelet ezután 20 nappal lép életbe.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Gumicsontot rágtak a kormányinfón, miközben az igazi pénzözön elúszni látszik

Gulyás Gergely fontos bejelentést tett, ennyi pluszpénzt kapnak a nyugdíjasok az idén

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Ragadó száj- és körömfájás: közlekedési őskáosz Röszkén

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő
