Tavalyi jövedelme 43,3 millió forintnak megfelelő összeg volt (vagyis havonta 3,6 millió forintot fizetséget kapott, amiért meg is dolgozott, hiszen annektálta a Krím-félszigetet és pénzelte a kelet-ukrajnai szakadár harcosokat).

Ez kétszer akkora összeg, mint amit 2013-ban keresett, miután tavaly áprilisban 165 százalékos fizetésemelést kapott.

A Kreml honlapján most közzétett bevallás szerint az orosz elnök:

  • egy 77 négyzetméteres lakás tulajdonosa
  • egy garázst is birtokol, valamint
  • 1500 négyzetméternyi földterülettel
  • két Gaz típusú veterán (old timer) autóval,
  • egy Ladával és
  • egy autóvontatóval rendelkezik

Ezzel szemben az idei év elején olyan vélemények is elhangzottak, hogy az orosz elnöknek 200 milliárd dolláros vagyona van.