– Ha ipari vagy ágazati szankciókról beszélünk, működnek az Oroszországgal szemben kivetett szankciók, még ha nem is éreztetik azonnal a hatásukat. A nagyobb probléma azonban az, hogy nincsenek maradéktalanul érvényesítve – mondta Mihail Hodorkovszkij a lengyel állami hírügynökségnek nyilatkozva, amit a bankier.pl szemlézett.
Szerinte az orosz elit elleni személyes szankciók is minden bizonnyal fontosak voltak:
Kapcsolódó
Korlátozni tudták Putyin és politikai és üzleti köreinek befolyását Nyugaton.
Ott vannak azonban az energetikai szankciók, amelynek a kiindulópontja az, hogy visszaszorítsa Putyin azon képességét, hogy profitáljon a Nyugatnak szánt olajellátásból. Ahhoz azonban, hogy valódi hatása legyen, megállapodásra lenne szükség Szaúd-Arábia és az Egyesült Államok között, ami eddig nem sikerült.
A gázszankciók komoly csapást mértek, csak sajnos kétélű fegyver,
ami Hodorkovszkij szerint a Nyugat ellen is irányul.
Az orosz milliárdos itt mutat rá arra, amit bizonyára sokan nem akarnak hallani:
– Valójában a Nyugat továbbra is vásárol orosz gázt, csak abból származó vagy felhasználásával előállított termékek, például alumínium és ásványi műtrágyák formájában. Ugyanez vonatkozik a különböző eredetű cseppfolyósított földgáz keverésére is.
Hodorkovszkij rámutatott, hogy a politikai szférában ugyan jó benyomást kelt az újabb és újabb szankciócsomagok bevezetése, ám minél bonyolultabbak a szabályok, annál nehezebb betartatni őket. Ráadásul eddig még egyetlen embert sem ítéltek el a szankciók kijátszása miatt.
A fő probléma az orosz milliárdos szerint az, hogy bár a szankciók már több mint két és fél éve hatályban vannak, még mindig nincs egyértelműen meghatározott jogi keretük.
Úgy véli, hogy a Putyin-rezsimmel való szembenézés a Nyugat számára nem két-három év alatt abszolválható kihívás, hanem évtizedek kérdése ráadásul a egész megközelítést intézményesíteni kell. Amikor Lengyelország tölti be az Európai Unió Tanácsának elnöki tisztét, (Magyarországot követve januártól- a szerk.) fontos szerepet játszhat ebben a folyamatban.
Kínára, Indiára ne nagyon számítson senki - ingyen pláne
Hiába az Európai Unió Kína legfontosabb kereskedelmi partnere – ez még kevés ahhoz, hogy Indiával együtt csak úgy leállítsák az Oroszországgal folytatott bizniszeiket – mondja Hodorkovszkij. A velük folytatott alkudozások témája talán csak a legfontosabb áruk mennyiségének korlátozása lehet, amelyek nélkül Putyin nem tudná fenntartani a háborús gépezetét. Ám több, mint valószínű, hogy Kína vagy India bizonyos kereskedelmi engedményeket követelne cserébe. Ebben a kérdésben az Európai Uniónak kell döntenie, hogy meddig hajlandó elmenni – teszi hozzá.
Meddig folytathatja Putyin a háborút? Vajon mikor fogy el a pénze?
– A háború folytatása nem lehetetlen, de a kockázat folyamatosan nő – mondja Hodorkovszkij Putyin ukrajnai hadjáratánal lehetséges kimeneteléről.
Az orosz elnök még évekig költhet a katonaságra, ám ez a pénz infrastruktúra-fejlesztési alapokból származik, ami onnan már most is nagyon hiányzik.
A következő lépés az ország háborús üzemmódba állítása lesz.
ami a korábbi Jukosz-vezér szerint a katonai kiadások megduplázását és a mozgósítás meghirdetését vonja maga után.
– Ha ez megtörténik, nem hiszem, hogy a rezsim sokáig fog tartani – fűzi hozzá
– Úgy van ez, mint az orosz rulettnél – mondja: minden egyes alkalommal, amikor meghúzza a ravaszt, a kockázat növekszik. Putyin tisztában van ezzel, és előbb-utóbb nehéz döntést kell hoznia – akár még tárgyalásra is sarkallhatja.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!