Az első vád, amelyet az eurótagállamok és az IMF görög válságkezelésével szemben meg szoktak fogalmazni úgy szól, hogy az első, 2010-es segélyprogram csak növelte Görögország adósságait és túlzott költségvetési kiigazítást passzírozott ki az athéni kormányból. Ami a bírálat első felét illeti, az ország államadóssága már 2010 előtt is 300 milliárd euró volt, ami akkor a GDP 130 százalékának felelt meg - kezdi elemzését Olivier Blanchard, az IMF távozóban lévő vezető közgazdásza.

 

(Egészen másként látja ezt a kérdést Jánusz Varufakisz volt görög pénzügyminiszter, aki pénteken megjelent cikkében sötét képet fest az eurózóna döntéshozataláról. Erről itt olvashat - a szerk.)

A költségvetési hiány 36 milliárd euró volt ami a GDP 15 százalékának felel meg, és az eladósodás évi 12 százalékos tempóban nőtt. Ezzel az ország rohant a csőd felé. Önállóan nem tudott volna hitelt felvenni. Ha a teljes tartozásának törlesztését megtagadta volna, a hiány akkor is elérte volna a GDP 10 százalékát, így ennyivel kellett volna növelni a bevételeket, illetve csökkenteni a kiadásokat - ráadásul egyik napról a másikra.

Ez jóval nagyobb kiigazítás lett volna, mint amit az ország finanszírozásába akkor beszálló EU-IMF páros elvárt, ugyanis az 2010-es hitelprogram öt évet adott a görögöknek az elsődleges - adósságtörlesztés nélküli - egyensúly elérésére. A megszorítások azért voltak nagyok, mert óriási volt a hiány. Ha kisebbek lettek volna, akkor több hitelt kellett volna fordítani a kormány kiadásaira, aminek határt szabott, hogy mennyi pénzt kérhettek az eurótagállamok adófizetőiktől a Görögországnak szánt kölcsönre.

Nem vitték haza

A második komoly vád az EU-IMF párossal szemben, hogy hiteleiket a külföldi bankok feltőkésítésére fordította a görög állam, miközben ő maga emiatt is eladósodott. Blanchard leírja, hogy az államadósság átütemezését két évvel - 2012 elejére és végére - elhalasztották, hogy elkerüljék az azzal kapcsolatos piaci hisztériát. Akkoriban például még mindenkiben élt a Lehman Brothers 2008 őszi bedőlését követő hitelpiaci pánik emléke. Ezt a döntést lehet vitatni, de akkor úgy látszott, hogy a kockázat túl nagy.

Végül részben a halogatás miatt kellett magánhitelből (a bankoknál, befektetési alapoknál lévő államkötvényekből) közadósságot (más államokkal szembeni tartozást) csinálni. Ennek azonban nem pusztán a külföldi tulajdonú bankok látták hasznát, hanem a görög betétesek is, ugyanis az átcsoportosított követelések harmada görög bankok kezében volt.

A több mint 50 százalékos leírás nyomán 100 milliárd euróval - lakosonként 10 ezer euróval - mérsékelték Görögország adósságait. Ráadásul az új tartozás feltételei sokkal jobbak, mint a régebbieké voltak: kamataik alacsonyabbak a piaci kamatoknál és igen hosszú a futamidejük. A csere nyomán Görögországra a GDP-jéhez viszonyítva kisebb kamattörlesztés hárult, mint Írországra, Olaszországra vagy Portugáliára.

Eleve siralmas volt

A harmadik kifogás a hitelezőkkel szemben, hogy a strukturális reformok depresszióba taszították a gazdaságot. Az IMF főközgazdásza emlékeztet arra, hogy a görög gazdaság termelékenysége a segélyprogram elindulása előtt is siralmas volt. Emiatt kezdeményezték a katasztrofálisan gyenge adóbehajtás reformját, a zárt szakmák felszabadítását. Az egymást követő kormányok ezekből semmit vagy nem eleget valósítottak meg.

A GDP visszaesése nagyobb lett a vártnál, ám ezt csak részben magyarázzák a költségvetés rendbe tételére irányuló intézkedések. A politikai válságok (2009 óta összesen négy kormánya volt az országnak, 2012 közepén két választást kellett tartani), a többé-kevésbé elbaltázott reformok, a Grexit-félelmek okozta bizonytalanság, a gyenge üzleti bizalom, a vergődő bankok szintnén hozzájárultak a gazdaság megroggyanásához.

Egy kicsit ebből, abból és amabból

Az EU-IMF párost azzal is vádolják, hogy nem tanul a hibáiból, csak ismétli azokat. A 2015 januárjában hatalomra került kormány világossá tette, hogy elutasítja a 2011-2012-es segélyprogram feltételeit - írja Blanchard leszögezve, hogy lehet ezeken módosítani, ám annak ára van. A strukturális reformok lassítása és/vagy a lassúbb költségvetési kiigazítás azzal jár, hogy több hitelt kell betolni Görögország finanszírozásába vagy el kell engedni az adósságokat.

Szélsőséges esetben, ha az európai hitelezők egyszerűen elfelejtenének minden tartozást, csak kicsi bevételnövelésre és kiadáscsökkentésre lenne szükség, mert a görögöknek nem kellene megtermelniük hiteleik törlesztőrészletének fedezetét. De ne feledjük: van egy politikai határa annak, hogy a hitelező eurótagállamok kormányai mit tudnak eladni a választóiknak, az adófizetőiknek.

Emiatt javasolt az IMF mindenből egy kicsit: kis kiigazítás, némi új hitel és pöti adósságcsökkentés. A főközgazdász szerint a Valutaalap ennek tükrében úgy tekint saját szerepére, mint egyfajta tanácsadóéra, akinek az a szerepe az adós és a hitelezők vitájában, hogy felhívja a figyelmet e három tényező alakulásának összefüggésére. Ennek részeként azt is meg kell értetnie, hogy a három pillér első elemében elő kell teremteni némi elsődleges költségvetési többletet, amelyből törleszthető az adósság. Ehhez viszont például az adóbevételeket növelő áfareformra és a nyugdíjrendszer fenntarthatóvá tételére is szükség van.

Bekavart a népszavazás

Blanchard beszámolója szerint a július 5-ei népszavazásig úgy látták, hogy e megfontolások elfogadásával némi adósságátütemezéssel - amivel még a jelenlegieknél is hosszabb futamidejű kölcsönökre cserélték volna a meglévő hiteleket -, folytatni tudták volna a görögök a törlesztést. Az IMF európai partnerei azonban túl pesszimistának tartották ezt az elképzelést - azaz úgy vélték, hogy adósságkönnyítés nélkül is kezelhető lett volna a helyzet.

A főközgazdász azonban elárulta, hogy a háttérben régóta mondják az eurótagállamok szakértőinek és politikusainak, hogy a görög adósság egy részét el kell engedni. Az erről szóló dokumentum csak a népszavazás előtti héten került nyilvánosságra - Alekszisz Ciprasz kormányfő eltúlozva az abban foglalt adósságcsökkentés jelentőségét erre a jelentésre hivatkozott, amikor a megszorítások elutasítására biztatta a szavazókat.

Olivier Blanchard úgy véli, hogy még mindig van esély a görögök és a hitelezők megállapodásra. Ehhez a korábbi referendum előtt elkészült tervekre kell támaszkodni, világossá téve, hogy minél kevesebb a reform, annál több hitelre és adósságelengedésre van szükség. A helyzet tehát ez: minél olcsóbban megússzák a görögök a válságot, annál többe kerül az a többi eurótagállamnak.