Amit Angliában (hangsúlyozottan nem az Egyesült Királyságban) és Franciaországban látunk 2021 tavaszán az kicsiben megmutatja a két nemzet közötti mély különbségeket annak ellenére, hogy Nyugat-Európa két hasonló történelmű, rendkívül sikeres társadalmáról, nagyhatalmáról van szó – derül ki Simon Kuper, a Financial Times (FT) szórakoztató összehasonlításából. Angliában a Boris Johnson vezette kormány a napokban megnyert egy helyi választást, a kormányzó konzervatívok nyolc százalékponttal vezetnek az ellenzéki Munkáspárt előtt.

Nem számít, hogy Nagy-Britanniában 100 ezer emberrel többen haltak meg a koronavírus-járvány tavaly tavaszi félrekezelése miatt, hogy az ország 1709 óta a legsúlyosabb recesszióban van, hogy Észak-Írországban újraéledt a vallási felekezetek közötti erőszak, hogy korrupciós botrányok törnek ki és a skótok arra készülnek, hogy felbontják az Angliával kötött 300 éves uniójukat.

Kapcsolódó

A legtöbb angol nemrég kapta meg az oltását és elégedett. Így a kormányra szavaz.

Eközben Franciaországban nyugdíjas tábornokok egy homályos blogbejegyzésben arra célozgatnak, hogy katonai puccsal kellene garantálni az ország stabilitását az iszlám fenyegetésével szemben. Az emberek 58 százaléka egyetért velük, 74 százalékuk szerint a francia társadalom összeomlóban van, 45 százalékuk úgy véli, hogy az országban hamarosan polgárháború tör ki – derült ki a Harris Interactive közvélemény-kutató cég felméréséből.

Ugyanúgy állnak

Mindezek mögött egyáltalán nem az áll, hogy Anglia jobban állna Franciaországnál. A két társadalom párban halad gazdasági téren, a hatalom megosztásában és koncentrációjában, illetve abban, hogy a nemzeti kiválóságukba vetett hitükben súlyos csalódások érték őket. Ami az oltási kampányt illeti, a szigetországnak ugyan van másfél hónap előnye – egyelőre –, ám ez nem igazán egetrengető különbség. A brit üzleti lap publicistája szerint mélyebb oka van annak, hogy a két országban más választ adnak az emberek az elmúlt időszak eseményeire. Ez egy, a nemzeti karakterükbe kódolt különbség. Nevezetesen: az angol önelégült, a francia apokaliptikus beállítottságú társadalom.

Sötét gondolatok

A franciák azért hajlamosak a sötét víziókra, mert történetük óriási töréseken át vezet. Ezek közül kiemelkedik az 1789-es forradalom, a németekkel szembeni 1940-es vereség, illetve a Franciaország szerves részének tekintett Algéria elvesztése 1962-ben. Franciaország esetén sokszor alábecslik az alkotmányos bizonytalanság jelentőségét. Az országban 1789 óta 14 alkotmányt fogadtak el, aminek tükrében nem véletlen, hogy az ott élők hajlamosak állandóan a világvégét várni.

Sok francia összekeveri a kiábrándultságok a katasztrófával. Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Gyűlés elnöke például nemrégiben arról beszélt, hogy Franciaország világbajnok az államadósság, a munkanélküliség és a szegénység terén. Ez igazából nevetséges. Hova soroljunk egy csóró afrikai országot, például Malit, ha a jómódú franciákról ez a véleményünk? Le Pen azonban pontosan tudja, hogy a választók ezt akarják hallani.

Felhőtlen rongyrázás

Ezzel szemben mit látunk Angliában? Az országban több mint 300 éve nem volt forradalom, vagy polgárháború, vagy külföldi invázió. Az angolok úgy élik ezt meg, hogy semmi bajuk nem lehet. Mi sem jellemzőbb a viselkedésükre, mint a Daily Mail sportrovatának cikke, amely 1940 júniusában, Franciaország összeomlásának idején jelent meg. E szerint az embereket megdöbbentették a Csatorna túlpartjáról érkező hírek a wolverhamptoni lóverseny első futama után, de természetesen a verseny folytatódik tovább. A hangsúly a „természetesen” szón van.

Az angol felső osztály a középkor óta tartja magát. Tagjai egy középkori vidéki házban nőnek fel, egy középkori bentlakásos középiskolába járnak és valamelyik a középkor óta fennálló egyetemen fejezik be tanulmányaikat. Ezután a szintén a középkor óta működő parlamentben folytathatják pályafutásukat, ha politikusok lesznek. Naná, hogy úgy gondolkodnak, hogy semmi gondjuk nem lehet. Anglia a második világháború óta süllyed a világ színpadán, ám ez nem apokaliptikus gondolkodáshoz, hanem a humor új műfajához, a nemzeti hanyatlás kifigurázásához vezetett.

Brexit

A brexitről döntő 2016-os népszavazáson sok angol úgy adta a szavazatát a kilépésre, azaz a radikális változásra, hogy szinte oda se figyelt. Szórakozottan behúzta az X-et, aztán elfelejtette az egészet. Ezt követően a brit belpolitikában szokatlanul mozgalmas négy év következett, míg megoldották valahogy az uniós kilépést, majd Johnson személyében olyan miniszterelnök állt az ország élére, aki személyesen testesíti meg a társadalom önelégültségét.

A kormányfő az utóbbi hetekben több botrányba is belekeveredett. A legsúlyosabb, hogy kiderült, Downing Street-i lakásának felújítását legalábbis meghiteleztette a Konzervatív Párt egyik donorjával. Ez a korrupció súlyos árnyékát veti rá, ám ez a választók közül csak azokat izgatja, akik nem Angliában nőttek fel – véli az FT cikkírója. Johnson tudja, hogy egy olyan nemzet tagjai, akiktől idegen az apokaliptikus gondolkodás, szinte mindent viccesnek találnak.