Rachel Lee azzal kezdi a napját, hogy bekapcsolja a számítógépét, és elkezdi olvasni az észak-koreai lapok online kiadásait, figyeli a tévéadásokat, a tudományos folyóiratokat és azokat a homályba burkolózó weboldalakat, amelyekről úgy gondolják, közük van a phenjani diktatúrához - kezdi beszámolóját a Financial Times a dzsucse ideológiát követő rezsim titokgépezetéről. A szakértőnek nagyon nehéz dolga van. A propagandahalandzsa és a szlogenáradat tengeréből kell kicsipegetnie az érdemi információ morzsáit.

A politikai bizottság üléseiről készült képeken, a katonai parádékon, az ünnepségek, tanácskozások elnökségeiben megjelenő politikusok elhelyezkedéséből kell kikövetkeztetnie, mekkora a befolyásuk. Azt kell figyelni, ki az, aki egy méterrel közelebb került Kim Dzsongunhoz, a rendszer legfelsőbb vezetőjéhez, és ki az, aki távolodik tőle. Ebből a sziszifuszi munkából áll az Észak-Koreával foglalkozó elemzők munkájának jelentős része.

Kapcsolódó

Mit tudunk?

Lee 20 éve dolgozik ilyen szakértőként az Egyesült Államok kormányának, kutatóintézeteknek és sajtóorgánumoknak, s ez idő alatt megtanulta, hogy kétkedve fogadjon minden hírszerzési információt a titokzatos rezsimmel kapcsolatban. Az egyetlen biztos pont, amire támaszkodhatnak az, hogy aki közelebb van a centrumhoz, azaz Kimhez, az fontosabb ember, a rendszerben, mint aki távolabb van.

A legfontosabb kérdés jelenleg a diktátor egészségi állapota. Meg nem erősített hírek szerint kritikus fontosságú szívműtéten esett át, amely találgatásokat indított útjára arról, hogy akár már nem is él. Lee személyes véleménye szerint Kim él, ám hogy pontosan milyen egészségi gondjai vannak, azt csak találgatni lehet. A szakértő úgy véli, hogy ezt orvosán, a feleségén és legközvetlenebb tanácsadóin kívül senki sem tudja. Az USA, sőt még a rezsimhez közel álló Kína hírszerzése sem.

Elkapott beszélgetések

Sue Mi Terry korábbi CIA-elemző, jelenleg tudományos kutató, aki George W Bush republikánus és Barack Obama demokrata elnököt is tájékoztatta az észak-koreai történésekről, a legjobb hírforrásnak az elcsípett beszélgetéseket tartja. Ugyanakkor még ezekből is frusztráló feladat bármilyen valós információt kihámozni, főként, hogy az ellenfélnél sem hülyék dolgoznak a titkosítási szakterületen. Ha tudják, hogy lehallgathatják őket, akkor szándékosan etetik fals információkkal a fülelőket.

-Higgyen nekem, az amerikai hírszerzők sem tudják mi folyik valójában odaát - mondta Terry a Financial Times újságíróinak. Nem véletlen, hogy a korábbi vezér, Kim Dszonil haláláról 48 óráig senki sem szerzett tudomást. Csak akkor tudta meg a világ, mi a helyzet, amikor Phenjanban úgy döntöttek, hogy nyilvánosságra hozzák a hírt. Terry szerint a sokat ajnározott műholdas és beszervezett embereken alapuló megfigyelést is megvezetik. Olyan erősen ellenőrzik az információk megosztását, hogy legfeljebb a legfelsőbb szinten beszervezett személytől tudhatnának meg valamit, mármint, ha nem tudatosan épül be az illető a külföldi hírszerzési rendszerbe.

Átszerezések

A phenjani párt- és állami apparátus szisztematikus megosztása további eszköze a legfontosabb információk blokkolásának. Junk Pak, egy másik korábbi CIA-elemző azt mondja, hogy nem csupán a nyilvánosságra kerülő információkat szűrik meg, de a legfelsőbb vezető körüli koncentrikus körökön átengedett információkat is. A hivatalnokok nem beszélnek egymással - fejtegeti Pak. Kim rendszeresen százakat hajít ki a tisztviselők közül, amivel folyton mozgásban tartja az embereket. Senkinek nincs ideje barátságokat, privát kapcsolati hálókat építeni. A titokzatosság a rendszer túlélésének egyik alapfeltétele.

Kim Dszongun számos csúcstalálkozót tartott dél-koreai, kínai és amerikai kollégájával, amelyek idején nem nyilvános találkozók is zajlottak észak-koreai és nemzetközi szakértők részvételével. Ezek témái azonban szigorúan gazdaságiak vagy külpolitikaiak, érzékeny információkat nem szivárogtatni ki a rezsim emberei.

Most, hogy a diktátor súlyos beteg egyebek mellett azt találgatják a szakértők, hogy halála esetén átvehetné-e posztját húga, Kim Jodzsong, aki az elmúlt években egyre közelebb került bátyjához. Pak csak annyit mond erről: nem tudjuk, mi történik, mert a rezsim nem akarja, hogy a kívülállók bármit tudjanak. A rezsim vezetőinek legfontosabb célja, hogy bármilyen puccsnak még csak a halvány lehetősége se merüljön fel, mert az a rendszer összeomlását eredményező káoszhoz vezetne.